A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-10 / 19. szám
Duba Gyula Egy közép-európai balek avagy a kisebbségi Peches Ember Amikor megismertem a közép-európai baleket, már nagyon öreg ember volt, századunkkal pontosan egyidős. Éjfél után egy perccel született 1900. január 1-én, abban az évben a Monarchia első újszülöttje volt. Ám akkor még nem volt szokás az év első szülöttjét — illetve nemzőit anyagi jutalomban és polgári előnyökben részesíteni, szülei tehát — az ő személyét nem számítva — nem kaptak külön jutalmat népességgyarapító tevékenységükért. Talán éppen ezzel a ténnyel kezdődött az a pechsorozat, amely aztán az újszülöttet egész életében kísérte, és hajlott agg korára egy pillanatra sem tágított a közeléből. ősz vén ember volt tehát, amikor- egy riport utam alkalmával - megismertem, olyan öreg ember, hogy a rengeteg élménytől és tapasztalattól, mely életében érte, teljesen keresztbe állt a szeme. Mintha állandóan az orra hegyét nézte volna a nagy tudástól és bölcsességtől, amely hosszú, nehéz életéből következett. Nem túlzók! A szeme annyira keresztben állt, hogy meg voltam róla győződve, tekintetének sugarai a tiszteletre méltó agg előtt egy méternyire - bizonyos fókuszban — találkoztak, mintegy metszették egymást, aztán továbbhaladtak, úgy szemlélték a világot. Ebből következően valószínűnek tűnt fel, hogy amit a jobb szemével nézett, azt- tekintete útjából következve — tükörszerűen a bal oldalon látta, míg a bal szeme a horizont jobb oldalán érzékelte e jelenségeket. Ennek ellenére a vénember keresztbe bonyolódott tekintete élénken csillogott s a szeme fiatalosan elevenen pislogott. Hosszas beszélgetés során mesélte ei balsorstól terhes életét, a legpechesebb emberi sorsot Közép- Kelet Európában, tehát tájainkon. A nevezett vénet Budavári Dusánnak hívták, vezetéknevét magyar apjától, keresztnevét morvaszlovák anyjától örökölte. A későbbiek során majd megbizonyosodunk arról, hogy jellemében — ki tudná megmondani, milyen lappangó középkori ősök folytán - némi csehes (huszita) vonások is keveredtek. Közvetlen elődeiről annyit, hogy apja megyei tisztviselő a Monarchia boldog békeéveiben, míg anyja árvái középbirtokos család egyetlen leánya volt. Tehát ilyen vérbeli kettősségek hu30 A HÉT muszába gyökerezik a keresztbenéző agg világraszóló pechsorozata. Életének törvényévé váló ballépései a fiatalos lelkesedés és tapasztalatlanság jegyében kezdődtek. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a kor minden időben következetesen félrevezette. Érettségije előtt, - leteszi, majd ha győztesen megjön, gondolta, elkábftva az első világháborús idők lelkes magyar mámorától és huszáros hősiességétől - önkéntesként jelentkezett a nagy háborúba. Az orosz frontra vitték rövidesen. Ahol nem is kapott golyót - bár további sorsát tekintve talán ez is jobb lett volna neki! - de csak azért, mert a frontra érve az első napon, harc nélkül fogságba esett. Egy uráli szénbányában érték a forradalmak. Lerongyolódott és szénporos volt, de nem kedvetlen. Gondoljuk el, hogy még nagyon fiatal, alig tizenhat éves, eredményes tettekre képes, előtte az élet! A forradalmi idő első komoly választása elé állította. Vörös katona legyen vapy cseh légionárius? (Mindkét lehetőséghez meg volt az előfeltétele!) Végül a fiatalos forradalmi lelkesedés győzött, vöröskatona lett Budavári Dusán. — Ha a légióba állok, minden másképp történik! — mondta sok évvel később elmélázva, és én nem tudtam eldönteni, melyik szemével néz rám s melyikkel lát. Lelkes vöröskatona volt, rettenthetetlenül küzdött a fehérek ellen, bevallása szerint a cseh légiókkal is csetepatéba keveredett időnként. A világforradalomhoz való hűsége és eszmei makacssága elismeréseként politikai biztosa lett egy nemzetközi harci egységnek. Lovakat és gabonát rekvirált a muzsikoktól, elkobozta a bojárok kincseit, a vidéki kastélyokat a nép nevében lefoglalta, életének ezen hónapjait egészében eredményesnek nevezte. Amikor a magyar forradalmak készülődtek, hazaküldték őt Oroszországból, hogy szervezzen harci egységeket a frontokról haza áramló katonaságból. Budavári Dusán szervezett, lelkesített és harcolt, a felső-magyarországi hadjárat során szülővárosába is eljutott. Évek után ismét meglátta jó szüleit, megfáradt öreg emberek. Mondták is neki: — Csillapodj Dusán, maradj veszteg! Gondolj idős szüléidre s a jövődre, hagyd a világforradalmat. Maradj itthon, Dusán!- Nem tehetem - válaszolta hősiesen —, nem vagyok dezertőr. Ezen országban én mindenütt otthon vagyok, és eszméimet szolgálva felvirágoztatom hazám, mint a nép felkelő gyermeke! így rekedt Magyarországon Trianon után. El is fogták nemzetiszín kokárdás, darutollas legények, jó, hogy agyon nem verték. Életét az mentette meg, hogy csehnek vallotta magát. Át is toloncolták a határon rövidesen. Jó szüleit azonban már nem találta a családi házban, apját, mint a Monarchia volt megyei hivatalnokát, Magyarországra utasították. Házukban egy frissen jött cseh hivatalnok rendezkedett be állandó tartózkodásra, és Budavári Dusánt ridegen elkergette. ínséges idők következtek Budavári Dusánra. Forradalmár mivoltának a Köztársaságban sem örültek, a munkaadók nem szívelték harcos természetét. Kommunista eszméit egyenesen megvetették. Ezért nyomorúságában a szociáldemokraták felé kezdett húzni, és sóváran gondolt rá, Oroszországban miért nem lett légionárius! Megbecsült személyiség lehetne, húsz hold földet és takaros családi házat kapna az államtól a Csallóközben! Óvatosan a polgári rétegekhez közeledett, a proletár népet nem lázrtotta, nem szervezett arató sztrájkokat. Rá kellett döbbennie, hogy teljesen kiesett az uralkodó hatalom kegyeiből, és a feltörekvést lehetővé tevő, politikai esélyei a nullával egyenlőek. Életfeltételei gyalázatosak. Külsője lerongyolódott, bensője éhezik. Gyomra állandóan korog. Megváltásként üdvözölte a spanyol polgárháborút. Haladéktalanul oda utazott és a harcokba vetette magát. Oroszlánként küzdött, mégis Franco győzött, persze Hitler segedelmével. Budavári Dusán pedig ismét menekült. Hatalmas kerülővel - világkörüli utazásnak is beillett - tengeri hajón, öszvérháton és gyalogosan tért haza, a Balkánon át és Magyarországot bölcsen elkerülte, Romániából jőve lépte át a határt. A hazai földön gyalogolt, szekerezett és kutyagolt, teli tüdővel szívta a hazai levegőt, városa bensőséges illatát, két karját az ég felé tárva köszöntötte az ősi földet és a szabadságot. De nem sokáig...
