A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-10 / 19. szám
iátoôatóôäm Látogatóban - ajánlással Azzal kezdem: szívesen turkálok antikváriumok polcain, lapozgatom a poros, sárgult, tépett oldalakat. Ha bejegyzést, ajánlást is találok a könyvben, megpróbálom elképzelni a volt tulajdonost. Ilyenkor elgondolkodom: vajon miért vált meg az illető a kötettől? Néha bizony erős vágyat érzek, hogy utánajárjak a dolgoknak. S most folytathatnám úgy is, ahogy a mesében szokott lenni: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ajánlás. Ám ami ezután következett, már nem mese, valóság; utánajártam. A zsolnai antikvárium egyik szobájának legfelső polcán válogat ismerősöm, ugyancsak nyújtózkodva a létrán, s adogatja a könyveket. Meglepően bő a választék, a két pozsonyiban sem volt ilyen. — Ide nézz! Ez megvan? — Nem, nincs! — Ezt el kell olvasnod! Nézem a címlapot: Szathmári Sándor: Kazohinia. Hazafelé a kocsiban csak annyi időm van, hogy a hátsó borító szövegét átfussam. Azon pedig mindössze ennyi áll: "Ezzel engem, Zemökit és Zerembét elvitt egy hetikhez, aki felkötötte talpára a tepsiket, majd leoldotta. Ezt megtette háromszor, majd egy melegített rézkockát vízbe dobott, a vizet félig kiitta, a kockát egy kilyuggatott kendőbe csavarva, mindkettőnket fejbe ütött vele, újra kibontotta, és pénzt kért tőlem." Hát jó, — gondoltam, ha el kell ol-Szathmári Sándor Kazohinia Magvető Zsebkönyvtár vasnom, hát elolvasom. Aki választotta és az elolvasását ajánlotta, elég nagy tekintély, jeles irodalmár. Felütve a könyvet két ajánlást is találtam benne. Az egyik a szerzőé: "Karinthy Frigyesnek. Sz. S." A másik egy lappal odébb: "Papp Katalinnak, a szlovák nyelvi vetélkedőn elért derekas helytállásáért." Galánta, 1981. június 30. Mészáros József osztályfőnök, és az akkori igazgató, Zelinka István (olvashatatlan) aláírása. Nos, Galánta közel van, az egykori osztályfőnök ismerősöm — akkor nyomozhatunk! Hogyan, miért kerül egy Galántán ajándékozott könyv a zsolnai antikváriumba? (Előre figyelmeztetek mindenkit, akinek más dolga nem akadt, mint ezt az írást olvasni: izgalom, várattam fordulat, ezután sem következik.) Ismerőseim útbaigazítanak. Emlékeznek Papp Katalinra, "jó szlovákos volt”, sőt, Kiderül: az öccse jelenleg is a galántai gimnázium diákja. Üzenet: megyünk. A Galántai járásban szokásos panelpaloták (ahogyan Gyurcsó Pista bácsi írta) egyikének legfelső emeletére röpít a felvonó. (A ház lehetelten bordó-fehér színe, a felvonó kékje is hasonló a miénkhez, szinte hiányzik belőle a - majd leírtam milyen felirat. Mint kiderül, a lakás beosztása is ugyanaz.) Az ajtóban cédula, a cédulán üzenet: Egy óra múlva itt vagyok. Kati. (No, üzenet meg bejegyzés már volt itt bőven.) Egyre kíváncsibb vagyok. De most vissza a sáros Skodába, amelyet a vecsei latyaktól csak az különböztet meg, hogy kerekei is vannak. Mégsem fogok az ajtó előtt szobrozni. Minden árnyra figyelek, míg egyszer fény gyűl a hetediken. Irány a felvonó. Papp Katalin nyit ajtót. Dohányosné, Papp Katalin. Mosolyog, de látni, hogy ideges is. Mi a csudát akarhatok tőle? Míg a kávét főzi, én a könyveket nézegetem. Versek, szépirodalom, művészettörténet, filozófia, néprajz. — Szép a könyvtár. Kinek az ízlését dicséri? És mi lesz a megunt, a feleslegessé vált, mondhatnám "kinőtt" könyvekkel? A kérdés azt hiszem kicsit mellbe vágta a háziasszonyt. Rövidesen az is kiderül, hogy miért. De erről majd a vége felé. — Inkább a férjem vásárol, és ő az, aki összecsomagolja azokat, amelyekre nincs szükségünk, és eladja valamelyik — főleg pozsonyi — antikváriumban. Újabban a szerdahelyibe járogat. De nem kell aggódni, legalább akkora pakkal tér haza. (Püff neki! A nyomozás itt véget ért. Mármint könyvügyben. Legfeljebb annyival egészíthető ki, hogy az antikváriumok cserélik egymás között a könyveket. Pedig mennyi szépet, fordulatosat képzeltem el én a könyv sorsáról!) Sebaj, nem csak a könyv érdekelt, a tulajdonos is. Hogyan alakult a galántai E egykori tanulójának a sorsa az isután? Emlékszik-e, miért kapta az ajándékkönyvet? Olvasta vajon? — Olvastam, de őszintén szólva nem emlékszem rá. A versenyre igen! Pozsonyban volt a "Poznaj slovenskú reč" vetélkedő. Valamilyen filmről kellett szabadon beszélnünk. A felkészülési idő alatt egyetlen film címe sem jutott eszembe, annyira izgultam. Valami ifjúsági sorozat ment akkor a tévében, ez jutott eszembe — az utolsó pillanatban. Ekkor már nyert ügyem volt. Mert beszélni azt tudtam. Édesanyám szlovák, otthon így is, úgy is beszéltünk Érdekes módon az soha nem került szóba, hogy milyen iskolába járjak. Azután — gondolom édesanyám apám iránti tiszteletéből — a magyar iskolába írattak. Nos, a könyv a jól sikerült vetélkedőért került hozzám az év végén. — A gimi? Jó volt, de nem lehet összehasonlítani a főiskolával. Be kell vallanom, hogy a matekkal mindig hadilábon álltam... A negyediket már Selmecen jártam. Kemény év volt, remek alapot adott a főiskolai évekhez. (Milyen jó sztori lehetne: a selmeci diáklány kénytelen megválni az ajándékba kapott és addig féltve őrzött ajándékkönyvétől, amely végül a selmeci ócskáshoz, majd a zsolnai antikváriushoz kerül. Lehetne...) Volgográdba szerettem volna jutni, — a felvételim sikerült is. Szlovákból meg oroszból felvételiztünk. Hárman 6 A HÉT
