A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-19 / 16. szám
GONDOLKODÓ Államférfiúi tett volt-e? összegezve az elmondottakat, arra a következtetésre juthatunk valamennyien, hogy a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségeknek ilyen, a nyelvük használatát korlátozó törvényre nincs szükségük. Ez a törvény ugyanis az ő nyelvük használatát lényegében nem szabályozza, hanem korlátozza. Az tűnik ki a rendelkezéseiből, hogy ez a jogszabály a szlovák nyelv egyeduralmát, hivatalos használatának kizárólagosságát hivatott biztosítani Szlovákia egész területén, még az olyan vidéken is, ahol többségükben nem szlovákok élnek. S ha így áll a dolog, akkor a Szlovák Nemzeti Tanácsnak nem lett volna szabad ezt a törvényt ily formában megszavaznia. Nem fogadható el az az érvelés sem, hogy a törvényjavaslat visszavonása esetére belpolitikai válság fenyegetett. Igaz, a válság fennállt, sőt ezután is bármikor bekövetkezhet, de nem a hivatalos nyelvről szóló törvény miatt. Vezető politikusainknak erről már a törvény előkészületi időszakában is tudniuk kellett, s meg vagyok győződve, hogy a helyzettel már akkor tisztában voltak. A képviselőknek szintén tudniuk kellett, hogy maga a kormányjavaslat sem volt mindenben összhangban a nemzetközi egyezményekkel, s azzal is, hogy elfogadása esetén ez a nemzeti kisebbségek asszimilációjának erőszakos eszközévé válhat. Mégis megszavazták. A magyar nemzetiségű képviselők többsége is. Minden állítás ellenére nem hiszem, hogy ezzel a tettükkel államférfiakká váltak volna, bár többen ennek az ellenkezőjét állítják. Gyönyör József MásiH történelem Azon tűnődöm, hogy egy-egy mai politikai, társadalmi, vagy akár etnikai megmozdulásban, megnyilatkozásban milyen sok, mindeddig ismeretlen, vagy rejtett gondolat és szándék kerül a felszínre. Húsz, harminc éve vagy akár még régebben elgondolt és leírt szándékok és elképzelések kapcsolódnak a mai - hazai — politika és közélet vadonatújnak látszó “felismeréseihez" és törekvéseihez. Évekkel ezelőtt találtam rá például Ľudovít Novák könyvére valamelyik antikváriumban. Hogy annakidején megvásároltam ezt a kötetet, az a címe miatt történt. Ugyanis Ľ. Novák munkájának címoldalán éz olvasható: Jazykovedné glosy k československej otázke. (Nyelvtudományi gloszszák a csehszlovák kérdéshez.) őszintén bevallom, hogy amikor a kötet birtokomba került, föltettem a polcra a többi közé, s bár mindig számon tartottam, sokáig bele se néztem. Nem azért, mintha a címben foglaltakkal kapcsolatos kérdések nem érdekeltek volna, hanem elsősorban azért, mert a könyv fölvágatlan íveit lusta voltam fölmetélni. A könyv csak hányódott a polcon, rakódott rá az idő pora, anélkül, hogy tartalmával közelebbi kapcsolatba kerültem volna. így a Matica slovenská által 1936- ban megjelentetett mű sokáig rejtegette Ľudovít Novák elmélkedéseit a csehszlovák alkotmányról, a szlovák-cseh viszonyról, a szlovák kultúra milyenségéről, nemkülönben a németekkel, magyarokkal és a szlovákiai zsidósággal összefüggő gondolatait. Foglalkozik továbbá a szerző a szlovák nyelv történetével, az irodalmi nyelv kialakulásával és akkori helyzetével, a "csehszlovák11 nyelvnek, mint hivatalos állami nyelvnek a kérdéskörével és még sok egyéb problémával, amely — úgy tűnik — örökzölden tenyészik és virul a kies Kárpátok alatt. Természetesen nem késői recenziót kívánok írni erről a véletlenül birtokomba került munkáról, csupán néhány gondolatot emelnék ki belőle, amelyek - mintha a könyv megjelenése óta nem telt volna el bő ötven esztendő — szinte szó szerint ismétlődnek e kvázi-demokráciában, amelyben szerencséltetünk — s egyre rosszabb körülmények között - élni és dolgozni. A szerző a kötet egyik fejezetében például azt panaszolja, hogy "nemcsak a szlovák vonatok felsőbb osztályaiban, vagy a fürdővárosokban hallani többet a magyar beszédet, mint a szlovákot, hanem még az egykor Felső-Magyarországhoz (Horné Uhorsko) tartozó városokban is leginkább magyar konverzációt hallani az utcákon, a nyilvános helyiségekben, kávéházakban, éttermekben, moziban stb." E megállapítást követően azonban nyomban hozzáteszi: "Ám, ha a dolgot közelebbről megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy nincs itt szó holmi igazi magyar lakosokról, hanem egyszerűen a szlovák zsidóságról". Vagyis nem a magyarok beszéltek a fent elsorolt helyeken és helyiségekben magyarul, hanem a szlovák zsidók. Amiként ismeretes a történelemből, Tiso jóvoltából ezeket az egykori magyarul beszélő "szlovák zsidókat örökre elnémították, olyannyira, hogy a jelenlegi egységes nemzetállam szlovákiai élharcosai ellenük már nem pingálnak jelszavakat transzparenseikre. Szlovákiában ugyanis ma nincs zsidókérdés, mivelhogy azt véglegesen megoldották és rendezték. Ha a diplomácia virágnyelvét használnám, akkor úgy kéne fogalmaznom, hogy végleges érvénnyel és megnyugtató módon. Ezzel szembe az ittmaradt "magyar elem" - a csinos összetételt a párizsi békekonferencia szótárából kölcsönözte a szerző - továbbra is használja az anyanyelvét, az "utcán, a vonatokban, a kávéházakban" és egyéb "nyilvános helyeken" is, ámbár a ránk oktrojált csinos nyelvtörvény ezt igyekszik egyre jobban meggátolni. Még elidőznék néhány pillanatra a kötet zsidósággal kapcsolatos paszszusainál, mert az ott megfogalmazott tézisek analóg módon kapcsolódnak a jelenlegi nemzetiségi politika némely "alapelvéhez". "A zsidóknak egyre jobban tudatosítaniuk kell - írja Ľ. Novák —, hogy a szlovák nemzet vendégeiként élnek, s hogy belőle is élnek." (Kiemelés tőlem G.S.). Ugye, milyen ismerős a szöveg? Ha a zsidót magyarral helyettesítem be, máris a jelenben vagyunk. Abban a jelenben, amelyben felelős szlovák politikusok szájából azt halljuk, hogy mi, magyarok nem vagyunk hű állampolgárai ennek az országnak. S vajon hányszor írták le az utóbbi tizenöt hónapban, hogy mi "szlovák kenyeret eszünk", s ezért még csak hálásak se vagyunk... Nem tartom valószínűnek, hogy a mai szlovák nemzetiségi politika transzparensfestői - bár kizárni sem lehet, az ördög nem alszik — használták volna Ľ. Novák munkáját. Az azonban — sajnos — tény, hogy e politika megformálásának elméletében egyazon következtetésre jutottak. Ami árnyalatnyi különbség van az az és annyi, hogy Ľ. Novák lényegesen felkészültebben, jobb színvonalon fogalmazta meg ugyanazt, s hogy - mindezek ellenére - tudta, mi a méltányosság és a tolerancia. Sőt, odáig is elmerészkedett, hogy fölvetette azt az eretnek kérdést, hogy a szlovákság nem élhetne-é közös államban a magyarokkal. A kérdést követően azonban nyomban le is zárja ezt a lehetőséget, imigyen: "ez a priori kizárt. Hogy miért, arra a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság amőbaszerű osztódásának mai jelei adják a történelmi (?) választ... Gál Sándor A HÉT 5
