A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
SÄS temeit, a romhalmazt, amit egykor Monte-Cassinónak hívtak, a fiaikat sirató anyák fájdalmas arcát, de nem folytatom... Az összkép azonban mégsem ilyen borzalmas: számos fotó legfeljebb groteszknek nevezhető (el lehet képzelni a washingtoni Lincoln-emlékmű előtt ácsorgó Nyikita Hruscsov kopasz fejét hátulról; a lőgyakorlatot tartó, csadorba öltözött iráni nőket, vagy egy, az előbbiektől merőben különböző, fellinis termetű szőke "démont1, akinek jó oka van a kéjes kacajra: kéjsóvár férfi tapad a keblére). S végül és vigasztalásul hadd említsem az optimista fényképeket: Louis Armstrong, John Huston, Sammy Davis, Alberto Giacometti, Le Corbusier és Henri Matisse portréit. Optimistának nevezem őket, mert az sugallják, hogy a művészet, a szellem segítségével a huszadik században, s talán az elkövetkezőbben is megőrizhetjük emberségünket. Megmaradhatunk embernek. Nem lesz könnyű; a MAGNUM kiállítása is erre figyelmeztet. G. Kovács László SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA Történelmi lecke irodalomkedvelőknek Az idei, január végi szovjet filmszemle az utóbbi évekhez viszonyítva sokkal szerényebb körülmények között, mintegy a beavatottak és az érdeklődők szűk táborának zártkörű rendezvényeként valósult meg. A sokrétű, változatos, s rendkívül magas színvonalú program ezúttal valódi meglepetésekkel szolgált. Más történelmi helyzetben, s egészen más főszereplőkkel, eddig - néhány ismerős név mellett - nálunk kevésbé ismerős rendezők filmjeivel mutatkozott be a szakma. Játék- és dokumentumfilmek váltakoztak a három nap folyamán, s csupán sajnálni lehet, hogy e rendkívül igényes vállalkozás nem kapott nagyobb teret sem a sajtó hasábjain, sem az utcai hirdetőtáblákon. A válogatók ízlését dicséri, hogy e széles skálájú válogatás valódi képet ad a mai szovjet filmművészetről, s hogy műfaji szempontból is a legizgalmasabb filmek kerültek el hozzánk. Gleb Panfilov és Kira Muratova filmjei mellett a cannes-i díjas Pavel Lungin Taxi blues-a és Kanyevszkij műve éppúgy látható volt, mint Nyikita Orlov Rock és fortúna, valamint Aranovics Anna Ahmatováról készült dokumentumfilmje. Több művész is témájául választotta a társadalmi feszültségekkel terhes élethelyzetek, a hétköznapi emberek életének bemutatását; hiányoztak a jól fésült forgatókönyvek alapján készült álproblémák "elemzései", s jószerivel eltűntek a boldogabb jövőbe vetett hitet valló hősök is. Különleges élményről számolhat be a recenzens: a játékfilmek mellett az egyik legizgalmasabb filmnek Szamjon Aranovics Lenfilmes dokumentuma, az Anna Ahmatova életműve s memoárkötete alapján készült, kordokumentumnak is beillő alkotása bizonyult. A filmet a neves költőnő századik születésnapja alkalmából készítette el a forgatókönyvíró-rendező. A montázstechnikával készült mű filmhíradó-részletek, fényképek, irodalmi alkotások, monográfiák felhasználásával idézi meg és vetíti elénk egy huszadik századi orosz értelmiségi életét, mely mintegy modellül szolgálhatna számos pályatársa életének bemutatásához is. A posztumusz "portréfilm"-ben megelevenedik előttünk a század orosz és szovjet történelmének szinte valamennyi fontosabb színhelye: Carszkoje Szelő és a családi kert, a költőnő gyermekkorának emlékei, a háború és a forradalom, ifjúsága és házassága, fia és férje tragédiája, s közben részleteket látunk korabeli dokumentumfilmekből: cári tisztek szalutálnak az uralkodónak, lágerlakók tornáznak hazafias indulókra, s közben feltűnnek a szeretett és tisztelt barátok, akikről a költő mindig visszafogott szemérmességgel nyilatkozott: Biok, Oszip Mandelstam és Zoscsenkó, s részletet hallunk Marina Cvetajeva leveléből, amint éppen találkozóra hívja Ahmatovát, mert annyi év után szeretné végre megismerni őt. Ahmatova memoárírói és emberi habitusától teljesen idegen a "Mennyit szenvedtem!" manapság olyan gyakran hallható jajszava, a megjátszott világfájdalom-érzés, s inkább egy idegen költőtárs versének részlete jut eszünkbe, ha e sokat szenvedett ember életének sorsát látjuk megelevenedni, miszerint "A tömb-magasnyi fájdalom önmagában megvigasztal". Családja és önmaga meghurcoltatásával kapcsolatban pedig csak ennyit jegyez meg: A szenvedés jót tesz a munkának. Költészetének fogadtatása már indulásakor sem volt egyöntetű, kortársainak dicsérete és elmarasztalása kísérte végig életét, s a film mindkét fél véleményét felidézi. A temetésről készült felvételt látva halljuk a korszak mindenható irodalomkritikusának, Zsdanovnak szigorú ítéletét ("ezek a versek a fiataloknak semmit sem mondanak"), s közben látjuk a költőnőtől búcsúzó fiatalok tömegét, amint elvonulnak a koporsó előtt. Közben pillanatokra felvillan három politikus alakja is - a vidáman parolázó Sztálin, a szánkázó Hruscsov, és Brezsnyev, vadászat közben, mintegy utalásként a korra, amelyben a költő élt és alkotott. Orosz Márta NÉHÁNY SORBAN Cseh nyelven már megjelent a neves amerikai író, Kurt Vonnegut legújabb könyve, a Hokus pokus, mely 1990-ben jelent meg New Yorkban. A regény hose egy Vietnamot megjárt, öregedő professzor, Hartke, aki halálához közeledve végképp elveszíti az emberi fajjal kapcsolatos összes illúzióját. S noha a sziporkázó szatírán és a szavakkal jellemezhetetlen humoron át-átvillan a könyörtelen pesszimizmus, a 68 éves szerző azért még mindig meg tudja nevettetni az olvasót. A jeruzsálemi Jád Vásem Intézet a közelmúltban oklevelet és emlékérmet adományozott olyan magyar állampolgároknak, akik a II. világháború alatt zsidó származású emberek életét mentették meg. A kitüntetettek között volt a nemrégiben elhunyt kitűnő író, Ottlik Géza és felesége is. A Szlovák Nemzeti Színház Kisszínpada bemutatta Spíró György Kert című drámáját. A darabot Peter Kováč fordította, színpadra alkalmazta Jozef Ciller, rendezte Vladimír Strniska. A Budapest Film a Művészet moziban filmhetet szervezett cseh és szlovák filmekből. Nyolc filmet mutattak be a magyar nézőknek, köztük Jan Némec: Az éjszaka gyémántjai (1964), Václav Vorlíček: Ki ölte meg Jessyt? (1966), Juraj Jakubisko: Az ezeréves méh (1983), Oldich Lipský: Uraim, megöltem Einsteint! (1969) című filmeket. A bemutatott filmek nagyrésze a hatvanas években készült és Magyarországon még nem vetítették. Nyikita Mihalkovot, a neves színészt és rendezőt kinevezték az orosz miniszterelnök kulturális és kulturális külkapcsolati ügyekben megbízott tanácsadójának. A filmnek azonban nem fordított hátat. Új filmjében, amely Dosztojevszkij: Megalázónak és megszomorítottak című regényéből készült, Nastassja Kinsky a partnere. A pozsonyi Filmklub valódi csemegéket tartogat a film szerelmeseinek. A Filmotéka mozival közösen értékes filmek bemutatójával várja a mozilátogatókat csütörtökön délutánonként. A kínálatot a prágai Ponrepo, a budapesti Filmmúzeum és két bécsi filmarchívum anyagaival kívánják bővíteni. Elsősorban azon filmek bemutatását tervezik, amelyek behozatalára az elmúlt húsz év alatt nem volt lehetőség. Külön ciklust terveznek Pier Paolo Pasolini nálunk még nem játszott filmjeiből. (S.F.Sz.) A HÉT 15
