A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
ÉLŐ MÚLT Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy... (Csallóköznyék, 1708, 1725) _ (3.) A 35 éves Bakonyi Évának, Ns Isiimet (Németh) Imre hitestársának vallomása is ebbe a jelenségcsoportba tartozik. Minden nyéki közbirtokos nemes család tartott szolgákat, úgy ez is, és egy ízben Nagy Kata asszony öccse, Nagy Ferkó dolgozott náluk. Ferkónak azonban némi szántója is volt, csak trágyázni nem tudta, valószínűleg azért, mert nem tarthatott elegendő jószágot hozzá, s gazdáját kérte meg, hogy segítené ki őt. Németh uram készséggel megtrágyázta szolgája földjét, s az árát kérte, de Ferkó nem akart vagy nem tudott fizetni. A gazda úgy oldotta meg a dolgot, hogy szolgája bérét, két szapu búzáját visszatartotta. (Egy szapu két pozsonyi mérőből állt, azonos volt a köböllel, 125 litert tett ki, s egy szapu gabona egy magyar hold bevetésére volt elegendő.) "Megadnátok még", fenyegette Nagy Kata az öccse gazdáját és gazdasszonyát a jegyzőkönyv szerint, amely így folytatja: "az után csakhamaradon egymás után kit lövök megdöglött, és bizonyos kas mibe is lívín, derík nyárban azok is mind megfulladtak, kiknek - se miéinek, sem pedig viasszának — ippen semmi hasznát sem vehettík. Ugyanabban az esztendőben az búzája is tellessíggel mind üszöges volt, és az szomszédjának akármell dűlőben lívín semmi híja nem volt". De a huzavonának még nem szakadt vége, mert Éva asszony "vallja azt is, hogy az után Várkont is öszveszólalkodván az fatens (ti. Éva asszony) Nagy Katával Both Istvány házánál, meg is akarta vernyi az fatens ura (ti. Németh Imre) Nagy Katát, de nem engedte a fatens; azután mindjárt egy jó paripalovok megbetegedvén, meg is döglött." (Valószínű, bár ezt még ellenőriznünk kell, hogy ebből a családból származott Nyéki Németh János, a magyar jakobinus-per roszemlékű, vérszomjas vádlója, aki aztán a szomszédos Várkony határában vásárolt magának birtokot, s onnan tűnt el a helyi mondák szerint rejtélyesen, baljós jelek között.) 12 A HÉT A huszonkettedik tanú, a 35 éves Ns Farkas András vallomása is a pásztort marasztalja el Nagy Katában. Kondás vagy csürhés volt, disznópásztor az asszony, de "nem vigyázott jól a sörtísekre, az fatensnek sörtíse gyakorta kárra ment, kit nem akart megszenvedni (ti. téríteni, törleszteni), fenyegetvín a pásztort és szidalmazván, hogy miért jól nem vigyáz reá, »hiszen szintín úgy megfizetek én, valamint más,« kire felelt Nagy Kata: »Te, Farkas András, kévéi vagy most a sok sörtísben, de hiszem, hogy megolvashadd, mennyi líszen« Ugyan úgy törtínt" - folytatja a tanú - "csakhamaradon apródonkínt mind elvesztek, ki egykínt, ki másként." A jegyzőkönyv szerint a tanú "azt is tudja, ha hogy valakit megfenyegetett, csakugyan rajta törtínt". Tudom, kedves olvasóink nem únják ezeket a hiteles kis történeteket a Rákóczi-6zabadságharc körüli, idestova háromszáz esztendős időkútból, ahonnan kimeregetjük őket. Célunk e sorozattal nem is annyira az ilyen vagy olyan fajsúlyú törvényszegések és perek bemutatása, hanem az, hogy kortársaink e vizsgálati anyagokból tiszta és mozgalmas, árnyalt, sokszínű és hiteles képet nyerjenek őseink gondjai-bajai, kapcsolatai, viszályai, gondolkodásmódja, érzésvilága, világ- és életszemlélete, nyelve és más dolgai felől. Erre, úgy vélem, éppen ezek a túlfűtött drámai helyzetek a legalkalmasabbak, s nem takarékoskodunk a részletekkel, a jegyzőkönyvekben fölkínált "egyperces novellák" történelmi abszurdjainak átmentésével; a helytörténet kutyája épp a részletekben van elásva. — Folytassuk hát a második tanú, a 34 éves Ns Nagy Gergely uram érdes, színes és részletekben gazdag vallomásának ismertetésével. Ez a történet mélyen a 17. századba nyúlik vissza. Mintegy tizenhat esztendeje, 1692 körül történt, mesélte Nagy Gergely, hogy "midőn az fatensnek a juhásza kifejte volna dílre az juhokot, annakutánna kihajtotta legellőre az juhász a juhokot, Nagy Kata, a fazíkban mi volt főzve, a juhok előtt az utcán körösztől általöntötte, de ugyan a juhász azzal nem gondolván, csak általhajtotta rajta, az öntísen a juhokot, estvére behajtván, hogy megfejje a juhokot, nem fejhetett tűlök, mert ollyan lett a tőgyök, mint a kű, másik iccakára kelve mind megvakultak, harmadik iccakára az lábaik mind megfurkósodtak, és térden jártak a juhok, kik meg sem gyógyultak kettőn kívül, és azoknak is az szemek kicsurkodt (!)". Nagy Gergely uram második története viharosabb, kész kis novella a javából. Majdani csallóközi történelmi regényírók, ha telivér történetet óhajtotok, figyelem: "Vallja azt is (ti. Nagy Gergely), hogy ezelőtt circiter öt esztendővel sokat hazudván a fatensre az atyja, Nagy Ferenc uram előtt, hogy miket mondott volna ellene (ti. a tanú az atyja ellen), kiben ártatlon lívín az fatens, el nem szenvedhette, hanem egykorban búzát rostáltatván, malomhoz magához hívatta Nagy Katát az fatens, szolgája lívín akkorban Talián János nevű, s pirongatván Nagy Katát, miért hazudott volna reá az atyja előtt, úgy Talián János is neheztelvín reá arra nízve, hogy azt mondotta volna, Míhes Gáspár uram házát föl akarná ígetnyi, tagadást tívín (ti. Nagy Kata) mind az kétféle mondásban, poroncsolván (!) a fatens szolgájának, hogy verni meg űtet, aminthogy meg is verte a szolga Nagy Katát, elmenvín onnét megfenyegette mind a kettőt, hogy megsiratnák azon cselekedetet. Elmenvín a fatens a malomban négy ökörrel, szekerivel, semmi dolga nem lívín az ökreinek, de mihelest megindult a malomiéi, azonnal megbetegedett egyik ökre, kit alig tudott hazahoznyi, másnapra pedig meg is döglött, harmadnapjára megint egy szopós csikó, kinek is semmi nyavalája nem lívín a pásztor előtt, midűn hazahajtotta volna, az utcán négyfele vetvín az lábait, úgy taszigálta az fatens az udvarára, ki is mindjárt megdöglött." Ezzel a következmények láncolatának még nem szakadt vége, íme a folytatás: "Azután öt zsákot kírvín az fatens felesígítűl Nagy Kata, malomban vitte a búzát, azonban onnéd megtérvín
