A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
SIKER Mohamed koporsója a „Kerék-bár " ban II. A bemelegítő Ki mondta? kérdéscsoport után kedvencem, a film következett. Fellini már a Bohócoknál beugrott. Delon csak a Rocco és fivéreinél, viszont az Oldás és kötésnél Jancsó Miklóst el sem lehetett téveszteni. A nyelvi kérdések nem voltak túl nehezek, az operáknál sajnos Kalaf herceg kifogott rajtam, a Carmen és a Parasztbecsület helyszínei viszont maguktól beugrottak. Valószínűvé vált, hogy ismét meghívást kapok a játékra, de ez elég sokat váratott magára. Október elsejetői három hetes gyógykezelésre utaztam Františkovy Lázné-ba, és mikor 21-én visszaérkeztem, már várt a távirat, hogy aznap kellett volna játszanom. Hosszabb bocsánatkérő levél és, hogy kiengeszteljem a műsor gazdáit, újabb kérdéscsoport, amire az elnéző válasz december 17-én érkezett meg távirat formájában. A lehetőség újra adva volt. A napok lázas izgalomban teltek. A televízió portása elegáns és udvarias, "kipipál" a névsorban, majd egy másik bejárathoz igazít. A lift meg sem áll, csak a második emeleten a nagy négyes stúdió előtt. Amint kiszállok a liftből, azonnal megbánom, hogy jelentkeztem. Talán érettségi óta nem voltam ilyen ideges és izgatott. Átfut rajtam, hogy 45 percet töltök majd a képernyőn, és halvány gőzöm sincs, mit fogok közben csinálni. Ez a 45 perc többnek tűnik, mint 45 nap, vagy év. Egy örökkévalóság. Végre együtt a játékosok apró csapata. Három ember, három "áldozati bárány": egy fiú Szombathelyről, egy hölgy, szintén valahonnan vidékről és sajnos én, aki nem vagyok ugyan kis termetű, de nagyon igyekszem minél kisebbnek látszani. Nagy, nehéz ajtókon keresztül jutunk a hatalmas stúdióba. A falakat szürke leplek borítják, középen a Kerék-bár díszlet, a pulpitusnál Vágó játékvezető elegánsan, mint egy angol lord szabadnapon. Vágó István megismerkedik velünk. Kissé megvigasztal, hogy rendkívül kedves, barátságos, de azért látszik, hogy ő is izgatott. Már egy álomvilágban vagyunk, a szerencsekereket eszembe sem jut keresni, de felesleges is, mert egy spanyolfallal van eltakarva. A keresztneveket filctollal kis cédulára írják (persze nálam kifogy), és rábeszélnek, hogy addig tapogassuk a ruhánk elejére, amíg ott marad. Állítólag öntapadós, de inkább önleesős, mert mire a közönség és Vágó úr elfoglalja a helyét, az enyém már le is esik. Minden elcsende6 A HÉT sedik csak Dolly nyugodt, amíg ki tudja hányadszor elénekli a bevezető számot. Mialatt a műsorvezető elmondja a bevezetést, szemügyre veszem az asztalt, kezeimet elosztom a megfelelő kijelző gombokon. Utolsónak mutatkozom be, de mintha nem is az én hangom volna. Indul a játék!!! Magamban gyorsan elhatározom, hogy végigülöm a háromnegyed órát, már bemutatkoztam, tudják ki vagyok, mi vagyok, és tovább egy árva szót sem kell szólnom, akkor is az enyém lesz az ébresztőórás rádió, ami a harmadik díj. Ez a 45 perc lesz a büntetés izgágaságomért. Aztán minden másként alakul, ami elsősorban a műsorvezetőnek köszönhető. Egy mindenben segítő, még a tévedésekbe is jóindulatot, játékosságot gyömöszölő, nagy szakállas gyerek, aki sokadszorra is el tudja hitetni, hogy ezt a játékot éppen most és éppen nekem találta ki. Egy perc alatt elvarázsol, és már az első kérdésnél a kijelző gombjára kényszeríti az ujjamat. Lámpalázam •elmúlik, homlokom felszárad és még az orromat sem jut eszembe kifújni, pedig idefelé egész úton szipákoltam a náthától. Első kérdés, első baklövés. Országokat kell számokkal összehozni. Csehszlovákia — 609. Az én kijelzőm világít. Úgy vélem, ennyi a magyar nemzetiségűek száma ezrekben Csehszlovákiában, Vágó úr nem is nagyon vitatja, de a kérdés, mint a többi párosításból kiderül, nem ez. A műsorvezető nem tud az intelligenciájától szabadulni. Vágó végre "vágóvá" determinálódik. Nem is baj. Rettenetesen rászorulunk. Okos és felejthetetlen, mint mindig! Az országok pénznemeinél baklövések árán már Frankfurtig eljutok, aztán sokáig elbíbelődöm a kitalálandó felirattal. Közben megelőznek, egy játékostársam már 1000 km-en felül jár. A múzeumok és városok párosításánál kis zavar támad elsősorban az én fejemben. Komárom túlzottan együtt él bennem a Jókai Múzeummal, viszont a másik Komáromban Klapka Múzeum van. Vágó úr meg is jegyzi, hogy a helyes választ elsősorban tőlem várta volna. Hiába, nem kapcsoltam elég gyorsan. A magyarországi helységneveknél kiderül, hogy Vágó úr nemcsak tisztességes játékvezető, de rendkívül gáláns is. Felajánlja, mint külföldinek, hogy ezt a kérdéscsoportot bármikor leállíthatom, de nem teszem, mert nem találnám tisztességesnek a szerencsével szemben. Már fél óra elrepült és nekem sikerült elfelejtenem a kamerák kíváncsi szemeit, hogy ez vetélkedő, hogy mennyien nézhetik, csak a játék marad. Tengerek, földrészek keverednek össze, az emlékezet kihagy, a felirat betűi szeszélyesen gyulladnak ki. Magyar közmondás a megfejtés, néhány betű kigyújtva. És végre beugrik. Már csak egy kérdést kell elnyernem és a közmondás megvan. Talán életem legszerencsésebb percében guríthatok a kitalált V betű után. Jobb kézzel nyomom meg a gombot és a golyó kotyogva elindul. A monitoron a kerék komótosan forog, és nem hiszek a szememnek, amikor kigyullad a 2000-es rekesz. Az izgalom a tetőfokára hág, maga a játékvezető sem akarja elhinni, hogy valakinek ekkora mázlija legyen, amikor beugrik a megoldás, amely egyáltalán nem rímel a kialakult helyzetre: "Olcsó húsnak híg a leve" - gyullad ki csillogó sziporkázással az általam kitalált közmondás az ADVERTON tábláján. Oda se merek nézni, nem akarom elhinni, hogy igaz. Az utakat kijelző táblán Spanyolország felett kigyullad a görögországi körút, mellette a VOLANTURIST jele. Az órámra nézek, még négy perc. Ezt Vágó úr is nyugtázza, majd újabb feliratot kér. Nyelvi játék a leghosszabb négy percben. Sikerül megfejtenem. A játékvezető biztat, találjam ki a feliratot. Tudom, de nem merem mondani. Játékostársam, Gál úr bátrabb, kimondja: Vámbéry Ármin. Utolsó gurítás, nem tudom, hogy állunk. Kiderül, 2730 km-rel enyém a görög körutazás. A legszebb és legnehezebb percek következnek. Ki kell menni a kijelző táblához, ahol hivatalosan is átadják a fődíjat, a VOLÁNTURIST ajándékát, és biztosítanak, hogy semmi baj nem történhet, mert elkísér az ATLAS utazási biztosító is. Időközben összeszámolom, hogy kilenc kolléganő szurkolt értem, és ígéretemhez híven beleintegetek az ötös kamerába, remélem az éppen nem működik. Nem akarok dicsekedni, de rengetegen gratulálnak, még a portás is, amikor kifelé igyekszem. A szabad levegőn még egyszer meg kell néznem a kapott iratot, igaz-e, nemcsak egy szép álom volt-e az egész. Igaz. Es így vittem magamban, magammal a Kerék-bárba Mohamed koporsóját, amely most a távoli felhők fölött békés, felhőtlen boldogságban ringatózik ég és föld között lebegve, akárcsak én. Beke István