A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-22 / 12. szám
Peter Hessler Olcsó gyöngysorral a nyakán az odúnak a tulaja volt? Elásták mélyen a föld alá. Vagy tíz évvel ezelőtt. A lokál azóta négyszer cserélt gazdát.- A barátom volt - mondta Louis és lehörpintette a whiskyt. A méregerős itókától majd szétrobban a koponyája, attól félt, hogy lefordul a magas bárszékről. A barman egy pohár vizet nyújtott át.- Talán csak nem akarod azt mondani, hogy pocsék a whiskym?- Ne haragudjon... régen ittam. Valaki megérintette a vállát. Megfordult. Olcsó fehér gyöngysort pillantott meg egy vékony nyakon. Elérkezett végre az én pillanatom is, egy nemzedék cseperedett fel, amíg én a sitten ültem, de most szabad vagyok, mint a madár, gondolta Louis Roberts, miközben Vaughan, a börtönigazgató a dossziéjában matatott. Húsz „esztendő roppant hosszú idő!- Ötvenéves ember nem vén ember - mondta Vaughan -, ne hagyd el magad, Louis. Talán téged sem hagytak el. Látom, családod is van.- Volt.- A macád nem látogatott meg valami gyakran.- Nem bizony.- A pénz, amit eltulajdonítottál ...- Milyen pénz, uram?- Aha, aha. Emlékszem... ártatlan vagy, mint a maszületett bárány. Nem bánom... legyen úgy, ahogy mondod. Hát akkor sok szerencsét, Louis Roberts. Végre szabadon. Louis a börtönépület előtt nekitámaszkodott egy lámpaoszlopnak és cigarettára gyújtott, majd autóbuszra szállt. Egykettő a nyakára lépett az összegnek, amit útravalóul kapott. Megszámolta megmaradt dollárjait és taxiba vágra magát.- Vigyen a Barney-farmra. Gyerünk, majd megmondom, hogy hói álljon meg. Nem messze a gazdátlan farmtól Louis óvatosan körülnézett. Megvárta, amíg a taxi eltűnik a háztömbök mögött. Leereszekedett a meredek lejtőn. Húsz évvel ezelőtt ügyesebb voltam, villant át az agyán a felismerés. Nemsokára rátalált arra a korhadt tölgyre, a nagy halom kőre, ahova a pénzt elrejtette. Vigyorogva csapta a hóna alá a nagyobbacska bőröndöt. Estefelé már a régi utca aszfaltján slattyogott. Piszok és szenny mindenüt. Semmi sem változott. Valami mégis. Az öreg Sam cégtáblája eltűnt. Most neon csillogott a helyén — DAKOTA bár. Valamikor régen ebben a lebúj ban órákat töltött el, az esküvő után is. Sam ivója szerényen volt berendezve. A Dakotában minden sarkot megvilágítottak. Egy nem túlságosan rokonszenves pali unatkozott a söntés mögött. - Hol a telefon?- Menjen balra. Louis türelmetlenül belelapozott a an A hét_________________________ vastag telefonkönyvbe. Azonnal megtalálta, amit keresett: Ella Roberts, a szám megváltozott ugyan, de a címe a régi. A bőröndöt letette maga mellé. A füléhez emelte a telefonkagylót, de az érmét nem dobta be az automatába. Az ujjal reszkettek, attól tartott, hogy meg sem tud szólalni. Letörölte a homlokáról az izzadtságcseppeket és gyors léptekkel elhagyta a telefonkabint. — Egy whiskyt? Louis bólintott. Végül is miért ne?! — Mi történt Sammel? — A pasassal, aki valamikor ennek
