A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-22 / 12. szám
A HET RIPORTJA Vajon miben reménykedhet ezek után? zájuk, gondomat viselnék, de én már nem tudnék ott megszokni. Tudja, hogy van az, az öreg fa már megsínyli az átültetést. Inkább maradok, vannak itt is jó emberek, akik gondomat viselik. Nincsenek már nagy igényei az egykori nemes kisasszonynak. Csupán emberi körülmények között szeretné leélni még hátralévő éveit Vajon hányán lehetnek, akik hozzá hasonlóan azért vesztették el mindenüket, mert birtokosként magyarnak születtek? Hányán lehetnek, akiknek múltját, jövőjét egy tollvonással indexre tették a 'Vae victis!" törvényeit megalkotó nemzetvédők? Hártyán lehetnek, akiket anyagiag és erkölcsieg egyaránt megnyomorítottak csupán azért, mert egy másik nemzethez tartoztak? S közülük vajon hányán tengették életüket Marietta nénihez hasonlóan 45 éven keresztül iyen megalázó körülmények között, mert még a lehetőség sem adatott meg számukra, hogy sorsukat jobbra fordítsák. Osztályellenség és hazaánió - kettős bélyeg determinálta sorsukat. Azt remélték, hogy az új rend, a demokrácia kegyesebb lesz hozzájuk, és az elszenvedett igazságtalanságokért jóvátételt kapnak. Marietta néni pár héttel ezelőtt kéréssel fordult a losonci járási hivatalhoz, vizsgálnák fölül az őt és családját ért sérelmeket. A válasz semmitmondó volt: mivel a kárpótlási törvényt még nem fogadták el, kérése egyelőre tárgytalan.- Nem akarom én, hogy visz - szaadják, amit elvettek, Mihez kezdenék én már ezzel a romokban álló épülettel. Csak a bérleti díjat kérném érte, annyit, amennyi jár - magyarázza a hivatalos választ tartalmazó boríték bontogatása közben. 1991. február 22. péntek. A Szövetségi Gyűlés elfogadta a bíróságon kívüli rehabilitációról szóló törvényt 1948. február 25- ei visszamenőleges hatállyal. Bevégeztetett, de Semmi sem tisztáztatott. S. FORGON SZILVIA Gyökeres György felvételéi "Nem kaptunk rendes lakást, mert cigányok vagyunk..." — Szeretnék innen elkerülni - teszi hozzá halkan. A hirtelen beállt csend nyomasztó teherként nehezedik a szobában ülőkre. Marietta néni hiába bízik az igazságos és méltányos kárpótlási törvény megszületésében. A vagyoni kárpótlást most is nemzeti alapon fogják megoldani, mint akkor, 1945-ben a földreformot. Ebben az országban ez már csak így megy. A "kisasszony" hangja töri meg a csendet.- Zoli fiam, tegyél csak a tűzre! - s szavára egy tizenhét éves forma suhanc ugrik az ajtó mellől, hogy megpiszkálja a húnyó parazsat. Közben visszahozzak a kölcsönkért Új Szót és Nógrádi Szót; e két lapot járatja Marietta néni, hogy - mint mondja - megtudja, mi történik a nagyvilágban és szülőföldjén, a Losonci járásban. Ritkán mozdul ki a négy fal közül, az újság jelenti számára a kapcsolatot a kinti világgal. A szomszédaival jól kijön, -ha megkéri valamelyiküket, szívesen hoznak ezt-azt a faluból, vagy a közeli városból. Neki már nehezére esik a mozgás. Vízért sem tud egyedül lemenni a kúthoz.- Nem is hinnék, milyen jó emberek. Úgy gondomat viselik, mintha közéjük tartoznék. Az Isten fizesse meg nekik — Marietta néni az ajtóban álló szomszédokra emeli tekintetét. Lassan mi is szedelőzködünk. Még egy utolsó pillantás a megkopott bútorokra, a szülők, testvérek féltve őrzött képeire, arra a pár megmaradt családi ereklyére - és elfogódottan kezet nyújtok a botjára támaszkodó, apró termetű öregasszonynak. Érzem, üresen csengenek a búcsúzóul mondott biztató szavak, de a reménytől nem szabad megfosztani senkit sem. Búcsúzásunkra kisereglik az udvarház apraja-nagyja, a "kisasszony" lakótársai, Genyáék, Botosék, meg a többiek. A társadalom perifériájára szorultak, az egykori nemzet- és osztályellenség és a "beilleszkedésre" képtelennek tartott romák. Egymásrautaltságuk sorsközösségükből fakad. Marietta kisasz - szony csak egy a megalázónak és megszomorítottak közül, akik szeretnének végre emelt fővel járni azon a földön, amely nekik is szülőföldjük. Megadatik-e nekik valaha?