A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-08 / 10. szám

ÉLŐ MÚLT tőle származik). A föld népével egy évtizedes kürti paposkodása ideje alatt kerül ismét szorosabb kapcso­latba. Egyik életrajzírója szerint itt "népének volt papja, tanítója, atyja és mindene". És valóban. Sokoldalú tevékenysége mellett mint kürti plé­bános elsősorban az iskolában fog­lalkozott. A háziipar fellendítése ér­dekében bevezette, hogy "vala­mennyi iskolás gyermeknek valami­lyen kézművet kellett készítenie; pél­dául "a fiúk faragtak kis ekét, taligát, kárét, létrát, faragószéket, különféle fogast, padot és egyéb házi eszkö­zöket, fontak szalmából méhkast, szakajtót, lábtörlőt stb." A kész ter­­mékeKből évente kis kiállítást is ren­dezett az iskolában, a legsikerültebb darabokat pedig ő maga meg is ju­talmazta. Az általa több évtizeden át szer­kesztett és kiadott színvonalas ka­lendáriumban, az István bácsi Nap­tárában 1861-ben tette közzé a Kür­­thört hogyan tanítják a honismét, s Kürth ismertetése című pedagógiai­módszertani és népismereti dolgo­zatát, amelyben szinte a mai napig érvényesen mutatja be, hogyan lehet a szűkebb pátriából (szülőház, isko­la, szülőfalu) kiindulva egyszerre a szülőföld ismeretére-szeretetére ne­velni, és általános érvényű tudás­anyagot nyújtani a tanulóknak. Újab­ban ismét sokat meditálunk afölött, hogy miként lehetne a helytörténeti­­néprajzi ismereteket bevinni az isko­lai oktatásba, hogy milyen módon kellene a tanulók szülőföld iránti sze­­retetét megalapozni, növelni. Nos, a módszert Májer István már több mint egy évszázada megbízhatóan kidol­gozta. Arra most itt nem vállalkozhatott!, hogy leltárszerűen számbavegyem a tudós lelkész népismereti tevékeny­ségének gazdag termését, hiszen az - saját dolgozatai mellett - felöleli az általa szerkesztett népszerű ka­lendárium ide vonatkozó minden írá­sát. E munkásság néprajzi szem­pontból kétszeresen is figyelemre méltó. Először azért, mert viszonylag korai híradásokban a 19. század el­ső felének népéletéből rögzítenek pótolhatatlan adatokat, másrészt vi­szont azért, mivel a népnevelő-okta­tó célzatú írások nagy része akkori olvasóit olyan gazdasági, építészeti stb. újításokkal ismertették meg, amelyek azóta a paraszti kultúra "ha­gyományos" rétegéban foglalnak he­lyet. Ha a népéletet, a népi kultúrát a maga összetett, az "ősit" és az újí­tásokat szervesen ötvöző valóságá­ban kívánjuk megismerni, akkor fel­tétlenül szükség van a Májer István és a hozzá hasonló korabeli alkotók munkásságának beható ismereté­re. Liszka József Gabriel García Márquez magánvéleménye "Az európaiak azt képzelik, hogy Európa a világ közepe. Spanyolor­szág egész addig elszigetelt maradt, amíg nem vett részt európai hadmű­veletekben; most, hogy elküldte a ha­jóit az Öbölbe, már Európához tarto­zik, átment a vizsgán. (...) Mi, latinok, tudjuk, hogy Európa csak azt nézi el nekünk, amit Európához hasonlóan csinálunk. (...) Barátom, Luis Yánez azzal fenyegetőzik, hogy megvonja a segítséget Kubától a követségek kö­rüli problémák miatt, és kéri az Euró­pai Közösséget, hogy csatlakozzon. Megértem a feszültséget, és remé­lem, hogy feloldódik, de a legaggasz­­tóbb maga a szimptóma: minden al­kalommal, amikor rosszul viseljük magunkat, Európa gazdasági meg­torlásokkal büntet bennünket" — kez­di a madridi El Pais című napilap munkatársának, Rosa Mórának adott nyilatkozatát a Nobel-díjas dél-ameri­kai író. Az interjú egyébként - Gaj­dos Zsuzsanna fordításában — ma­gyarul is megjelent az Új írás 1990 decemberi számában, mivel azonban a magyarországi folyóiratokhoz már tavaly is elég nehezen jutottunk hoz­zá, bizonyára olvasóink közül is ke­veseknek adatott meg, hogy Gabriel García Márqeznek főleg a kelet-euró­pai (volt szocialista) országokkal és Kubával kapcsolatos véleményével megismerkedhessenek. Nem lesz te­hát minden haszon nélkül, ha az in­terjú főbb gondolatait az alábbiakban ismertetjük. A kelet-európai változásokkal kap­csolatos kérdésre Márquez egyebek között a következőket válaszolta: "Ezeknek a rezsimeknek meg kellett bukniuk, ami túl sokáig is késlekedett, de most mi következik? (...) Szolidá­risnak lenni ezekkel az országokkal annyit jelent; nem engedni, hogy ha már kikerültek egy függőségi viszony­ból, egy másikba zuhanjanak; szoli­dárisnak lenni velük azt jelenti: hagy­ni kell őket, hogy megtalálják saját identitásukat." S egy fullánkos meg­jegyzés köztársasági elnökünk címé­re: "Csehszlovákia elnöke, Václav Ha­vel, akit nagyon nagyra becsülök, el­ment Mexikóba, és azt mondta: »Az Egyesült Államok ebben az évszázad­ban kétszer mentette meg Európát«, és ezt abban az országban mondta, amelyiknek 3000 , kilométeres határa van az Egyesült Államokkal, amelyik­től az USA elrabolta, területének a fe­lét, és amelyik az Államok kulturális terjeszkedésének állandó fenyegetett­sége alatt él." Elgondolkoztató különben az is, amit Márquez a jelenlegi kubai hely­zetről mond: "Azt hiszem, Kubának mélyreható demokratikus változások­ra van szüksége a tásadalomban. De nem feltétlenül olyanokra, amilyene­ket kívülről akarnak rákényszeríteni. (...) Kuba óriási gondokkal küszködik, amelyek súlyosbodhatnak, hiszen a 30 évnyi önként vállalt USA-blokád után most elkezdődik a kényszerű szovjet-blokád. A Szovjetuniónak most nincs elég anyagi erőforrása, és ami van, azt nem tudja Kubára áldoz­ni." Kubának persze megmaradt "La­­tin-Amerika és a Harmadik Világ szo­lidaritása. Kuba gazdasági helyzete nem rosszabb, mint Argentínáé vagy Németh L felvétele 14 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom