A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
KRIMI A poharakat gondosan elmosta, helyükre tette, mindent alaposan letörölgetett, majd új kávéadagot kanalazott a kávéfőzőbe. Ezután egy sajnálatos öregemet motyogva megnyitotta a gázt. Persze nem gyújtotta meg... Eleonóra, Richárd özvegye feldúltan érkezett haza külföldi riportútjáról. Egy bécsi szállodában érte utói a távirat. Egyszerűen nem hitte el, hogy a hír igaz! Richárd, az életerős férfi csak úgy kipurcan, amíg ő nincs otthon!? A rendőrségen aztán elmondták neki, hogy a férje ostoba baleset áldozata lett. Szerintük Richárd feltette a kávéfőzőt a gáztűzhelyre, kinyitotta a gázt, de elfelejtett alágyújtani. Ezután bement a szobába, ahol valamitől megszédült, elvágódott, és eszméletét vesztette, merthogy beverte a fejét a szekrény sarkába. Mire ájulásából magához térhetett volna, átköltözött az árnyékvilágba. Egy orvosi papírt tettek elé, miszerint férjének régtől fogva kórosan alacsony volt a vérnyomása... Ez mindent megmagyaráz, állították. Eleonóra nem hitt nekik. Az ő Richárdja, kiabálta dühösen, sohasem követett volna el ekkora baromságot. Egyszer mindenkivel megtörténik ilyesmi az életben, zárta le a vitát az őt tájékoztató nyomozó. Mit tehetett? Hazament, és bezárkózott a lakásba emlékeivel. Napokig nem ment ki az utcára. Mi történhetett valójában? Mi az igazság? - kérdezgette a falaktól, bútoroktól. Üldögélt a fotelban, konyakot szürcsölgetett, szeme a Richárd után maradt tárgyakat simogatta, cirógatta. Kibetűzgette a könyvek rímeit, melyeket a férje annyira imádott, és melyektől oly kedves és gyengéd lett, hogy még ő, a büszke, önérzetes lány is beléhabarodott. Egyszer csak megakadt valamin a tekintete! Imrét letartóztatta a rendőrség. E- lőször tagadni próbált, ám miután megmutatták neki a füzetlapot, melyet Richárd vett magához, Kati lakásán, beismerte mindkét gyilkosságot. Vallomásához csupán ennyit fűzött hozzá: — Mégse hazudott az átkozott... A nyomozó felpillantott az íróasztalon heverő papírokból. — De... hazudott... — vetette a letartóztatott felé hidegen. — Csak aztán mégis sikerült üzennie nekünk. Imrének kerekre tágult a szeme a hitetlenkedéstől. — Hogyan? — Mint az az ön vallomásából kiderült, hogy húzza az időt, átforgatta a lexikonokat... — Igen. Na és? — Aztán visszarakta őket a polcra... — Tudom! — türelmetlenkedett Imre. — De arra már nem ügyelt, hogy miként rakta vissza őket! Ez lett a veszte, maga féreg! — csattant fel a rendőr hangja. Richárd gyilkosa végre kapcsolt. — Úgy rakta vissza könyveket, hogy a lexikonokon lévő betűk... — Egy szót alkottak — helyeselt a rendőr. — A papírlap helyét jelölő szót! Remélte, a feleségének majd feltűnik a kötetek megbontott sorrendje. És szerencsére fel is tűnt! Mármint a mi szerencsénkre... Imre magába roskadtan meredt maga elé. CSÓKA FERENC Illusztráció: Július Polák a uŕr 01
