A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
Az utóbbi hetekben a visszarendeződés, de legalábbis a megmerevedés jeleit tapasztalom a belpolitikában. A parlamenti választásokat követően hatalomra került koalíció pártjai egyre magabiztosabban, egyre célratörőbben építik hídfőállasaikat a közigazgatás minden szintjén, s még a törvényhozásban is inkább direktív módon, mintsem a meggyőzés eszközével lépnek fel az ellenzéki véleményekkel szemben. Ez részben az ellenzék gyengeségével magyarázható (Csehországban a Polgári Fórum 'túlnyerte" magát, Szlovákiában NYEE-KDM nagykoalíció alakult, amihez a Demokrata Párt csak statisztál), részben pedig az előző rendszerben kialakult reflexekkel és beidegződésekkel. A szabad véleménynyilvánítás lehetősége ugyan remek dolog, de mit ér, ha a legnagyobb tömegtájékoztató eszközök - a tévé és a rádió - leginkább a kormánypárti nézeteknek és elképzeléseknek adnak teret, a másként gondolkodók kispéldányszámú és rosszul terjesztett újságokban vagy módszeresen lejáratott bulvárlapokban kénytelenek véleményüket közreadni. Még a parlamentben jelen levő ellenzék gondolkodásmódjáról is keveset lehet tudni, hát még a törvényhozásból kiszorult pártokéról. Pedig ők az állampolgároknak nem is lebecsülendő hányadát képviselik. A közhangulat romlik, a kiábrándultság egyre nő, s ez azt jelzi, hogy a győztes pártokra voksolók körében is mind többen felteszik a kérdést: vajon helyesen választottam tavaly júniusban? Ma már az is nyilvánvaló, hogy a rövid idő alatt megszervezett politikai mozgalmaknak és pártoknak nem volt alaposan átgondolt és kimunkált programjuk; lőporuk a régi rendszer felrobbantásához talán még elegendőnek bizonyult, de most már a romok eltakarítása és az újjáépítés van napirenden, s ezt aligha lehet csak szép szavakkal és hatásos gesztusokkal végrehajtani. Sokat vártunk például a helyi önkormányzatok megalakulásától. Most, néhány hónappal a helyhatósági választások után azt látjuk, hogy a demokratikusan megválasztott önkormányzatokat a pénzhiány fojtogatja, hatalmuk szinte semmi, eközben már szerveződnek az államhatalom különböző szintű hivatalai, ahol természetesen a kormányzó pártok hívei felügyelnek a törvények betartására, s az önkormányzatokkal ellentétben nekik az anyagiak miatt sem fáj a fejük, hiszen az állami költségvetésből finanszírozzák a tevékenységüket. A Szlovák Nemzeti Tanács egyik alelnöke a minap beismerte, hogy a jogszabályok túlságosan nagy teret biztosítanak az állami beavatkozások számára. Amíg megtanuljuk a demokrácia játékszabályait, bizony sok dolgunk akad még ezekkel a régi beidegződésekkel, elvégre senki ne higgye, hogy a hatalomba beültetett pártemberek kenyéradóik ellen fognak cselekedni. Az egyik iskolaigazgató a múltkoriban arra panaszkodott, hogy az iskolaszék alig néhány napja kinevezett irányítója meglátogatván az intézményt hevesen aziránt érdeklődött, vajon hogyan tartják be ott a tavaly októberben elfogadott nyelvtörvényt. Egészen pontosan arra volt kiváncsi, hogy vannak-e szlovák feliratok is a magyar tanítási nyelvű iskolában, s megrótta a tanítókat, mert a folyosókon nem látta kiakasztva Hlinka és Štefánik fényképét. Mellesleg az iskola anyagi problémái nem különösebben érdekelték, a tanítás javításának lehetőségeire egy szót sem fecsérelt. A tanítói kar pedig leszűrhette a tanulságot: demokrácia ide, pluralizmus oda, az új hatalom módszerei ugyanolyanok, mint a régié voltak. Minden ember természetes igénye a sikerélmény, de ugyanez elmondható a társadalom kisebb-nagyobb csoportjairól és közösségeiről is. A politikai pártok és mozgalmak célja is az, hogy választóiknak valamilyen eredményt tudjanak felmutatni. Mivel a gazdaság szférájában ez nem is olyan könnyű, megpróbálják más terepen, miközben a súlyosabb problémákról is el lehet terelni a közvélemény figyelmét. Csehországban most a legfontosabb kérdés: hány részre szakad a legnagyobb politikai erő, a Polgári Fórum. Egy további fontos probléma Morvaország és Szilézia államjogi helyzete. Szlovákiában már úgy tűnt: az SZNP csúfos választási kudarca után végre lényeges kérdések kerülnek terítékre, ehelyett azt tapasztaljuk, hogy a Szlovák Nemzeti Párt célkitűzéseit részben a KDM, részben a NYEE karolta fel, s most kormányszinten képviselik azt a szemléletet, amit korábban a nacionalista ellenzék hirdetett. A KDM vezére már nyíltan konföderációról beszél (Václav Havel nem kis megdöbbenésére), a NYEE- ben pedig egyre inkább a nemzeti vonal kerekedik felül. Mečiar miniszterelnök minden erejét latba vetve a pozsonyi centralizmus kiépítésén munkálkodik, de közben arra is ügyel, hogy megalapozza Szlovákia külföldi politikai kapcsolatait - lásd németországi, magyarországi és jugoszláviai látogatását. Elszomorító eközben — s jelzi a visszarendeződést is —, hogy a Bős-nagymarosi vízlépcső kérdésében a szlovák kormány már-már a Husák-Jakeš rendszer csökönyösségével hangoztatja a kommunista gigantománia e torzszüleményének az elkerülhetetlen befejezését. Sajnos a szlovák sajtóban akadnak elegen, akik önként (vagy felkérésre) vállalkoznak a közvélemény "megdolgozására". A jelentősebb lapokban már nem is jutnak szóhoz a vízlépcső befejezésének ellenzői, annál többet olvashatunk a beruházott milliárdokról, meg a magyar fél felelőtlenségéről. Számomra az elmúlt hónapok legnagyobb csalódása azonban a sajtó meghátrálása volt. Ahogy a parlamentben nincs a kormánynak komolyabb ellenzéke, úgy a sajtó is meglehetősen elnéző vele szemben. Nem az öncélú piszkálódást és az odamondogatást hiányolom, hanem a koncepciózus és megalapozott kritikát. Sajnálatos módon ismét vannak tabutémák, vannak érinthetetlen személyiségek. Lényegtelen vagy kevésbé fontos kérdésekről lepedőnyi terjedelmű cikkek látnak napvilágot, miközben közérdekű problémákról alig írnak a lapok, talán azért is, mert az információkhoz nagyon nehéz hozzáférkőzni. A nyilatkozók ködösítenek, elhallgatnak, az újságírók meg - tisztelet a kivételnek - sokkal kényelmesebbek annál, semhogy utánajárnának a valóságnak vagy vállalnák a konfrontációt. Hiába a szakmát még tanulnunk kell. De úgy tűnik, a demokráciát is. LACZA TIHAMÉR A leláncolt demoHrácia
