A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-22 / 8. szám

iskola előtti időszak, amikor az ember jelleme formálódik. Műveltséget, tu­dást és ügyességet később is lehet szerezni, de az emberségesség, az érzések és az emberek közti viszony alapjai az iskola előtti korban fejlőd­nek ki, rakatnak le. A gyermek lelki fejlődése pont ab­ban az időben történik, amikor teljes egészében a szülők gondoskodására van bízva, tehát élete első évében. Ebben az időszakban fejlődik ugyanis fantasztikus gyorsan az idegrendsze­re és ezzel párhuzamosan, illetve en­nek következtében, a szellemi tevé­kenysége is. Bárha ez a fejlődés leg­inkább az öröklött adottságok függ­vénye, de szülői irányításra, nyesege­­tésre van szüksége, mert enélkül ez a fejlődés lelassulhat, visszamarad­hat, eltorzulhat. A fentiek a csecse­mőkortól a hároméves korig tartó egész időszakra érvényesek, sőt azt követően a fejlődés harmadik szaka­szára, az iskolaelőtti korra is. Az ed­digi kutatások azt látszanak bizo­nyítani, hogy a gyermek lelki fejlődé­se (az alapok!) hatéves korig általá­ban befejeződik. Amit ebben az idő­ben elmulasztunk, azt a későbbiek­ben semmilyen gondoskodással nem tudjuk pótolni. A gyermek fejlődésé­ben mindig hiányozni fog valami. Dr. BAJNOK ISTVÁN pszichiáter TÁRSKERESŐ Két 13 éves lány szeretne 13 és 14 éves fiúkkal levelezni. Minden levélre válaszolunk. Hét 91/58 58/165 özvegyasszony, társaság hiá­nyában társat keres, 62 éves korig, in­telligens, vidám természetű férfi sze­mélyében. Jelige: Csak egy szál ibo­lyát... Hét 91/60 23/186 fiú, fekete, hosszabb hajjal és kék szemmel, szerelmi kapcsolat cél­jából szeretne megismerkedni 18-23 év közti lánnyal, aki intelligens, szolid és nagyon vonzó. Fénykép szüksé­ges. Jelige: Eternal Idol Hét 91/61 29/173, önhibáján kívül elvált, abszti nens, nem dohányzó, izmos, csalló­közi fiatalember megismerkedne egy­szerű, házias, de csinos csallóközi lánnyal. Jelige: Bennen nem fogsz csalódni. Hét 91/62 MAGÁNYOSOK KLUBJA 26/173 lány, szeretne megismerkedni intelligens fiúval 30 éves korig. Jelige: Létezel? Hét 91/63 Két 48/150 és 46/165 magányos nő szeretne megismerkedni kellemes külsejű férfival, aki korban hozzáillő lenne. Minden levélre válaszolunk, a fényképes levélnek nagyon örülnénk. Jelige: Együtt könnyebb. Hét 91/64 18 éves barna hajú lány, intelligens, zenét, társaságot és természetet ked­velő fiúk levelét várja 25 éves korig. Minden levélre válaszolok! Jelige: Csak veled teljes az élet! Hét 91/65 22/166/57, barna hajú, kék szemű, vi­dám természetű, de sajnos az életben nagyon csalódott, szeretni tudó lány vagyok. Jó megjelenésű, intelligens férfi fényképes levelét várom, aki is­meri a csalódást és a fájdalmat, de boldogságra, szeretetre vágyik. Jel­ige: Hiszem, hogy létezel Hét 91/66 14/170, zöld szemű, barna hajú lány vagyok. Szeretnék megismerkedni ti­­zennégy-tizenhat éves korig, kék sze­mű, szőke hajú, sportos fiúkkal. Min­den levélre válaszolok. Fényképes le­velek előnyben. Jelige: Veled nem unatkozom. Hét 91/67 26 éves elvált nő vagyok, két gyer­mekemmel élek. Szeretnék megis­merkedni komoly gondolkodású, jó­megjelenésű, intelligens férfival, aki magányából kitörve szintén szere­tetre és boldogságra vágyik és, aki e­­lőtérbe helyezi a családi életet. Fény­képes leveleket várok, lehetőleg a BA, NZ, KN járások területéről, illetve kör­nyékéről. Jelige: Együtt, egymásért. Hét 91/68 27/162/75 elvált nő, 8 éves fiával, ér­zelmekben gazdag, becsületes férfi ismeretségét keresi 35 éves korig a NZ, GY, KN járásból. Olyan férfi je­lentkezését várom, aki tudná értékel­ni, becsülni és viszonozni a jóságot és a szeretetet. Jelige: őszinteség. Hét 91/69 20/160, szőke, barna szemű lány, szeretne mégismerkedni hozzáilíő fi­úval 23 vagy 27 éves korig. Jelige: Hallgass a szívedre. Hét 90/70 17/150 levelezni és kellő szimpátia esetén ismerkedni szeretne 18-19 év körüli zenekedvelő fiúval. Jelige: Csak veled teljes az életem. Hét 91/70 48/175/75 jól szituált, magányos férfi, ismeretséget szeretne kötni jómegje­lenésű intelligens hölggyel 42 éves korig. Jelige: Csak komolyan. Hét 91/72 26/170, szőke, munkás fiú, társaság hiányában ezúton szeretne megis­merkedni korban hozzáillő tisztessé­ges lánnyal. Más esélyem az ismer­kedésre nincs, mivel éjjel-nappal dol­gozom és csavarogni nem szeretek. Hét 91/73 36 éves özvegyasszony vagyok. Két gyermekem van. A fiam 15 éves, a le­ányom 13. A szüleim sajnos már nem élnek, az édesanyám 7 éve, az apu­kám 5 éve halott. Sokszor jólesne, ha lenne mellettem valaki, ha bátorítana, ha fogná a kezem, és segítene meg­oldani az élet által utamba gördített akadályokat. Jelige: Van ilyen férfi? ' Hét 91/74 43/160, önhibáján kívül elvált nő va­gyok, immár 17 éve. Az élet túiságo san sok kegyetlensége miatt csakis a gyermekeim nevelésére fordítottam mind a legszebb éveim, mind önma­gam. A fiam már a saját családjával él, a lányaim — ikrek 22 évesek - önállóak, egyelőre együtt vagyunk, de már nem igénylik annyira az anyai támogatást, mint évekkel ezelőtt. Ta­lán az egyre gyakoribb magányérzet késztet arra, hogy hirdessek. Kertes családi házban élünk, örömömre szolgál a kerti elfoglaltság, s egyben az időm és a "magányom" jó részét is leköti. Fényképes levélnek örülnék a legjobban, de minden tisztességes 'társkereső" levelére válaszolok. Jel­ige: Ketten könnyebb Hét 91/75 30 éves, 185 cm magas, 77 kg-os szőke hajú barna szemű srác vagyok. Nagyon kegyetlen volt a sors hoz­zám, de az élniakarás, a hit és a re­mény erőt adott a továbbéléshez. Re­mélem, hogy egy melegszívű igaz asszony mellett megtalálom én is a boldogságom. Az anyagiakkal nem foglalkozom. Hogy mim van? És mije van annak, aki majd társul velem? Mindegy! A szívet, a lelket keresem, azt, aki úgy érez és szeret, mint én. Szeretem a szépet, a jót, a zenét, a természetet, a sportot, és tudom ér­tékelni a mindennapok örömét és el­viselni a bánatot. Olyan társat kere­sek, aki nemcsak az érem csillogó ol­dalát veszi észre és tartja fontosnak, hanem látja a rohanásban megkopott hátoldalt is. Csak őszinte szívű, tisz­tességes nők írjanak. Jelige: Együtt, egymásért, boldogan... Hét 91/76

Next

/
Oldalképek
Tartalom