A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-22 / 8. szám
ÉGTÁJAK Kafka levelei Milena JesensHához Franz Kafkát, a "német próza titkos királyát - ahogy Herman Hesse nevezte — a huszadik század legnagyobb írói között tartják számon. Hogy nálunk egészen a közelmúltig tabunak számított, annak számtalan oka volt. Igaz, volt a hatvanas években egy rövid időszak, amikor Kafka körül is felengedett a fagy. Sorra láttak napvilágot művei: A per, A kastély, az Amerika, sőt, az 1963-as prágai konferencián a "mandsta" Kafkakutatás is megtette az első bizonytalan lépéseket. Nemcsak a cseh, hanem a szovjet és magyar irodalomtörténészek egész sora kezdett hozzá a kafkai életmű elemzéséhez, a szocialista realizmus korai, ám nem eléggé tudatos előfutárát keresve a zsidó származású prágai íróban. Az 1968-as események aztán pontot tettek a rövid fejezet végére. A normalizátorok bűnösnek kiáltották ki Kafkát a szocializmus ellenes eszmék elterjedése miatt, és műveivel egyetemben száműzték a feledés homályába. A sors iróniája, hogy éppen 1968- ban jelentek meg először cseh fordításban Kafkának Milena Jesenskához írt levelei is. Kafka Milena desenskát 1919-ben ismerte meg, aki nem sokkal azután azzal a kéréssel fordult hozzá, nem fordíthatná-e le néhány művét csehre. így indult az a kapcsolat, amelyet egyáltalán nem lehet szokványos szerelmi viszonynak nevezni. A művelt, emancipált cseh nő és az éppen lelki válsággal küzdő, súlyos beteg, neurotikus író között ilyen kapcsolat nem is jöhetett volna létre. A viszony egészen más értelemben vált jelentőssé Kafka életében: nem sokkal szakításuk után kezdte el írni az emberi kiszolgáltatottságról szóló novelláit és az egyik legjelentősebb művét: A kastélyt. Milena levelei, melyeket — egy-két kivétellel — Kafka kifejezett kívánságára csehül írt, sajnos nem maradtak fenn, ám ő a hozzá címzett leveleket megőrizte. A leveleket először 1952- ben adták ki, majd 1986-ban, kibővítve Kafka egyéb, korábban még nem publikált leveleivel, Frankfurtban újból megjelentették azokat. A prágai Odeon Kiadó ezt a bővített kiadást alapul véve még ez évben tervezi a levelek cseh fordításának megjelentetését. Ízelítőül közlünk néhány részletet Kafka azon leveleiből, melyeket még kapcsolatuk elején írt Milena Jesenskának Meranból, ahol súlyos tüdőbaját kezeltette. s- sz-Meran, 1920 áprilisa Tehát tüdő. Egész nap ez járt az eszemben, semmi másra nem tudtam gondolni. Nem mintha különösebben megijedtem volna, nagy valószínűséggel remélni lehet - az önnél jelentkező tünetek arra engednek következteni —, hogy az ön esetében a betegség enyhe változata jelentkezik; sőt, a tényleges tüdőbaj (fél Nyugat-Európának többé-kevésbé rossz a tüdeje), amint azt magamon már három éve tapasztalom, nekem több jót hozott, mint rosszat. Az én esetemben az egész úgy kezdődött, hogy kb. három évvel ezelőtt az éjszaka közepén vért hánytam. Izgatottan fölkeltem (hiszen az embert minden új dolog fölizgatja), ahelyett, hogy az ágyban maradtam volna (amint az orvosi előírás mondja, ezt csak később tudtam meg), egy kicsit meg is ijedtem, odamentem az ablakhoz, kihajoltam, elmentem a mosdóhoz, majd végigsétáltam a szobán és leültem az ágyra — egyre csak a vér. Közben azonban egyáltalán nem voltam boldogtalan, mert bizonyos okok folytán lassan világossá vált előttem, hogy ha a vérzés eláll, három-négy szinte álmatlan év után végre először aludni fogok. A vérzés meg is szűnt (azóta sem volt), és én átaludtam az éjszaka fönmaradó részét. Reggel megjött a bejárónő (akkoriban a Schönborn-palotában laktam), egy jó, végtelenül áldozatkész, ám határozottan tárgyilagos lány, meglátta a vért és azt mondta: — "Doktor úr, maga már nem húzza sokáig..." — Az ön Franz K. Meran, 1920 áprilisának vége Kedves Milena asszony! Amikor a nagy borítékból kivettem a füzetet, szinte csalódott voltam. Én Magáról akartam hallani, és nem azt a jól ismert, rég eltemetett hangot. Miért is keveredett közénk? Aztán jutott eszembe, hogy hiszen közvetített köztünk. Egyébként érthetetlen számomra, miért vállalta ezt a megterhelést, és mélységesen meghat az a hűség, ahogy dolgozik: egy mondatocska ide, egy mondatocska oda..., amelynek lehetőségét és gyönyörű természetességét a cseh nyelvről nem tudtam elképzelni. Ilyen közel állna egymáshoz a német és a cseh? De akárhogy is van, azért ez egy végtelenül silány elbeszélés. Én ezt Magának, kedves Milena, nagyon
