A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-01 / 5. szám
Mindegy, ki milyen nyelvet vall a magáénak, csak őrizze, ápolja, fejlessze annak értékeit, s próbáljon meg valami jót tenni ezért a világért! Középiskolás kategória GÁL RÓBERT Rimaszombat 19. Sokszor elgondolkozom azon, milyen sajátságos helyzetben is vagyok én, több száz társamhoz hasonlóan, aki ezen a tájon lakik. Magyar vagyok. Magyar?! Nem. Csehszlovákiai magyar. S ez különbség! S manapság mintha egy kissé szégyellnivaló lenne ez a nemzetiségi hovatartozás. Mintha bűn lenne, ha valaki magyar ajkúnak tartja magát nálunk. Nem értem én ezt, hiába is töröm rajta a fejem. Engem kiskoromtól kezdve arra neveltek, hogy mindegy, milyen nyelven beszél valaki, ha rendes, munkáját szerető és mások iránt megértést tanúsító egyénről van szó. Hát én ehhez tartom magam. Magyar vagyok tehát, magyarnak születtem. S Hviezdoslawal vallom: "Ó, a nyelv, anyámnak nyelve szépség..." Ő ugyan a saját nyelvére értette ezt, ám én ugyanezt érzem az anyanyelvemről. Szép ez a nyelv, mert az édesanyám nyelve, aki parányi létem idején, mikor még semmilyen nyelven nem beszéltem, ezen a nyelven szólt hozzám. Tőle tanultam, hogy az a kockaszerű valami, amivel sokáig "elbeszélgettem", játék. Hogy a másik felnőtt, aki a karjába vett, ha elestem és megütöttem magam, s aki a puszijával gyógyította sajgó lábamat, az édesapám. Aztán jött a többi szó is. Értelmem fejlődésével egyre több és több. S ez mind-mind magyarul. Ezek után csak természetes, hogy a betűk világába is magyar nyelven vezettek be. Emlékszem, milyen csodálkozva néztem a mindenféle "ákombákomot", amit a tanító néni ábécének nevezett. Sehogy sem tudtam elképzelni, hogy ezekből valamikor írás lesz. De lett. írás is, olvasás is. Mikor elolvastam önállóan az első mesét, nemcsak büszkeséget éreztem, de valamiféle melegséget is. Akkor még nem tudtam, mi ez, ma már tudom. Mert akkor nemcsak hallottam, éreztem is a szavak melegét, illetve hidegségét. Azóta is bármi szépet hallok vagy olvasok, a szavak egyedül csak anyanyelvemen melegítenek. Az élet, öröm, szabadság, béke, szeretet, szerelem szavak többet jelentenek így, mint a világ bármelyik nyelvén. Tapasztalatból mondom ezt, hisz anyanyelvemen kívül még három másik nyelvet is ismerek jól-rosszul. Én is hiszem a mondás igazát: "Ahány nyelvet ismersz, annyi ember vagy". De álmodni és álmodozni magyarul szoktam. Szabad perceimben olvasok. Sokat, nagyon sokat. Amennyit csak lehet, amennyit csak bírok. A tündérmesék birodalmából kinőve indiántörténetekhez, majd egyre igényesebb irodalmi alkotásokhoz értem. Szerettem olvasni Arany János Toldiját. Hatodikos koromban inkább a cselekménye kötött le. Akkor még nem láttam a nyelvezete művészi szintjét, hiába hívta fel rá a figyelmet a tanító néni. Ma már tudom, milyen páratlan szépségű ez a mű. Arany János nyelvezete és nyelvismerete egyszerűen megdöbbentő. Páratlan metaforái, megszemélyesítései, hasonlatai és az egyéb költői képek, szó- és gondolatalakzatok teszik gazdaggá ezt a művet. Mindig csodálattal tölt el, valahányszor elolvasom, hogyan írja le a lemenő nap és az este találkozását: Elfeküdt már a nap túl a nádas réten Nagy vörös palástját künn hagyá az égen, De az éj erőt vett, csakhamar beronta, Az eget, a földet bakacsinba vonta... A "bakacsinon" kívül minden szavát ismerem, mégsem tudtam volna a szavakat így sorrendbe rakni, hogy ilyen szemléletes képet kapjak. Hát nem csodálatos a magyar nyelv? Melyik nyelv képes még arra, hogy ilyen csodálatos napnyugtát mutasson be? Az ehhez hasonló művek döbbentettek rá, milyen szép is az én nyelvem. És gazdag. Hiszen ezen a nyelven íródott meg, hogyan mert Matyi urat porolni, János vitéz sárkányt ölni, ezen a nyelven szólt az ifjú, mikor eldobta a malomkövet, ezen a nyelven perelt József Attila, mikor "nem fogta be pörös száját", s kereste a hiányzó krajcárt Móricz Zsigmond. S Jókai rebellis Baradlayjai is ezen a nyelven beszéltek. Itt akart Ady "ember maradni, az embertelenségben". Nagy történelmi elődeink ezen a nyelven szidták az őket támadó tatárt, törököt, majd később az elnyomó, idegen királyokat. De ezen a nyelven áldották az igazságos Mátyást, kinek halálával meghalt az igazság is, a lázadó és mártírhalált halt Dózsa Györgyöt, s a mai napig is áldják a tizenhárom aradi vértanú nevét. Hát én hogyan lehetnék hálátlan ehhez a nyelvhez? Hogyan tagadhatnám meg, hiszen annyi nagy egyéniség szólt ezen a nyelven. Nem, ezt nem tehetem. Büszke vagyok arra, hogy magyar családba, magyarnak születtem. Még ha csehszlovákiai magyarnak is. Tudatosan fejlesztem és ápolom anyanyelvemet, nemcsak a tanítási órákon, de azon kívül is. Ügyelek a nyelv tisztaságára. Megpróbálok világosan, szabatosan és magyarosan fogalmazni. Érzéseimet, gondolataimat csak ezen a nyelven fejezhetem ki pontosan, tisztán és világosan. Hogy a szavak melegítsenek. De ne csak engem, a többieket is. Természetesen más nyelvet is szeretnék elsajátítani. Érvényesülésemhez több nyelvre is szükségem lesz. Az állam nyelvét is pontosan szeretném tudni, hiszen nem vagyok én hálátlan polgára hazámnak. Ennyivel tartozom neki. De tartozom az anyanyelvemnek is, meg saját magamnak is azzal, hogy azt tökéletesítsem és használjam, míg élek. A majdani gyermekeimmel is ezen a nyelven, magyarul, ismertetem meg a világot, a szépet, a jót, de a rosszat is, amitől félni kell. Bár én hiszem, hogy az ő idejükben már nem kell félni semmitől. Attól sem, ha a világ bármely táján születnek. Magyarul tanítom őket, Kölcsey szavait választva mottóul: "Idegen nyelvet tudni szép, de a hazait a tökéletesig művelni kötelesség”. Középiskolás kategória ÁDÁM ANDREA, Rimaszombat
