A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 4. szám

SZABADIDŐ

Zsákutca

Marit váratlanul érte férje bejelentése, miszerint másnap bálba mennek.

— Hány éve is annak, hogy ők ketten bálban voltak — elmélkedett mosogatás közben az asszony. Van már annak jó húsz éve, állapította meg némi számlálgatás után.

Házasságuk kezdetén egymás után jöttek a gyerekek. Akkor vagy terhes volt, vagy nem tudta kire hagyni a gyerekeket. Amikor meg már öten voltak, a férje elhatározta, hogy nagyobb házat építenek. Évekig tartott míg ezt a házat rengeteg munkával felépítették s közben eladósodtak. Mari világéletében rettegett az adósságtól, ezért rábírta a férjét, hogy előbb fizessék vissza a kölcsönt s csak azután rendezzék be kedvük szerint a nagy házat. Ez is évekig tartott. Közben a három gyerek gyorsan nőtt és abból a kis fizetésből, amit a varrodában kapott, nem győzte őket ellátni. A férje keresete pedig teljes egészében ráment a kölcsönök törlesztésére.

— így nem sokra jutunk — kezdte egy napon a férje és rábeszélte Marit, hogy hagyja ott a varrodát és kezdjenek fóliázni. Azzal érvelt, hogy így majd a családra is több ideje jut.

Mari utálta a vitatkozást, ráadásul a férje parancsolgató ember volt, így némi ellenvetéssel ugyan, de beleegyezett. Ettől kezdve éjt nappallá téve dolgozott. Eleinte otthon csak a szomszédoknak varrt, de később már mások is megkérték, nem varrna-e nekik is. Ráállt, mert jól jött a pénz. Kora tavasztól őszig a fólia és a hatalmas kert vette el szirite minden idejét. Igaz, meg is volt az eredménye, mert hamarosan berendezkedtek és a kölcsönt is visszafizették. De közben elszálltak fölöttük az évek, Mari tavaly töltötte be a negyvenet, a férje meg az ötvenhez közeledik. És most bálba készülnek! Szőtte tovább gondolatait Mari. Tíz évvel ezelőtt ezzel a bejelentéssel boldoggá tette volna a férje. Ma már ez inkább gondot jelent számára. Mit vegyen fel? Régebbi alkalmi ruháit alig viselte, mert néhány családi lakodalmon kívül nem volt erre alkalom. Közben az alakja kitelt s alakítás nélkül már fel se tudta őket venni. Végül éjszakába nyúló varrással sikerült a ruhagondját megoldani.

Este férje oldalán, festék nélkül is kipirult arccal lépett a feldíszített bálterembe. Egy sarokasztal volt számukra fenntartva. Férje egyik kollégájával közösen foglalta, aki feleségével, egy szomorkás tekintetű, vékony asszonnyal már ott ült. Mari csak futólag ismerte ezt az embert, az asszonnyal meg eddig

an a hét__________________________

csak köszöntötték egymást. Annyit tudott róla, hogy jó tíz évvel ezelőtt ment férjhez az akkor már majdnem agglegénynek számított férfihez.

A két férfi között rögtön megindult a beszélgetés, de az asszonyok nyelvét a kortyolgatva fogyasztott egy pohár bor, csak nehezen tudta megoldani. A férfiak gyorsabban ürítették a poharat, s az első keringőnél ki-ki a feleségét vitte táncba, utána pedig az asztaltársnők kerültek sorra.

Mari vidáman ropta a csárdást az idegen férfi karja közt. Hirtelen úgy érezte, visszafiatalodott. A csárdás után egy lassúbb tánc következett és a férfi megszakítás nélkül ropta tovább. Mari sejtette, hogy partnere szívesen táncol vele, ő meg azon vette észre magát, hogy jólesően simul bele az idegen férfi karjába. Hirtelen elszégyellte magát és elhúzódott tőle. A pillanatnyi bódulatot a bornak tudta be. Amikor a zene elhallgatott, a férfi mélyen a szemébe nézett és megszorította a kezét. Jókedvűen ültek vissza az asztalhoz, ahol Mari férje egy hosszú történetet mesélt kollégája feleségének, akit ez láthatóan untatott. Amikor Marira nézett, a szemében irigység tűnt fel. Nem lehetett közöttük nagy korkülönbség, de ez az asszony szürke ruhájában, kontyba fésült hajával nem vonta magára a férfiak figyelmét.

Teltek az órák, s bár Mari vigyázott, hogy ne igyék többet a kelleténél, egyre oldottabbnak érezte magát. Férje kollégája gyakran vitte táncba és közben egyre hevesebben ölelte magához. Mari férje már jócskán becsípett, amikor két óra után hazafelé igyekeztek.

Két nap múlva a férfi akkor állított be Mariákhoz, amikor a férje még nem volt otthon.

— Pistától a villanyfúrót szeretném kölcsönkérni — kezdte feszengve a beszélgetést.

Mindketten zavarban voltak. A helyzetet a férj megérkezése oldotta fel. Mari mehetett a dolgára s a két férfit magára hagyta. Elmenőben a férfi benézett a fóliába, mintha a palántákra lenne kíváncsi, de közben megemlítette, hogy a gyárban a hét végén farsangi táncmulatság lesz. Marinak megdobbant a szíve a múltkori bálra gondolva, de nem válaszolt a megjegyzésre. Férje viszont megkérdezte tőle, hogy van-e kedve hozzá? Mari rábízta a döntést. Végül is a férfi a hétvégi viszontlátás reményében búcsúzott Maritól.

Az asszony most örömmel készült a mulatságra. Még új ruhát is varrt magának. Ez sokkal előnyösebben adta ki az alakját, mint a múltkori.

A mulatságot az üzemi étteremben tartották. Az asztalokat a helyiség egyik oldalán összetolták, így érkezési sorrendben ültek le a vendégek, akik a családtagok kivételével mind ismerték egymást. Múltkori asztaltársuk, Ernő a feleségével az asztal zenekar felőli részén ült, messze tőlük. Mostani szomszédjaikat Mari nem ismerte, de ez nem zavarta, mert az estét most is végigtáncolta. A legtöbb táncot Ernővel ropta. Szavak nélkül is meghitt kapcsolat alakult ki kettőjük között. Az egyik szünetben a férfi kezdeményezésére kimentek az udvarra, friss levegőt szívni. Mari beleegyezett, de a levegőzésből csókolózás lett, ami ugyancsak nem volt az asszony ellenére. A baj ott kezdődött, amikor visszamenet a terem ajtajában Mari férjébe ütköztek, aki gyanakvó szemmeí mustrálta a feleségét. Amint megszólalt a zene, Marit a férje vitte táncba, s közben fojtott hangon gyóntatta.

— Hol voltatok? Minek mentél ki vele? — sziszegte.

Mari hiába védekezett, hogy meleg volt, meg hogy telefüstölték a termet. A férjen látszott, hogy egy szavát sem hiszi.

— Ne hozz itt szégyent rám! Engem mindenki ismer. Kiröhögnek majd a hátam mögött, hogy micsoda pipogya férj vagyok. Téged se hozlak ide többet — szűrte dühösen a szavakat a fogai közt a férfi, és amikor feleségét visszakísérte, egy csinos fiatalasszonyt kért fel.

Mari csak most kezdett csodálkozni magán, hogy miért is engedett Ernőnek. Viselkedését még a bornak sem tudhatta be, mert csak üdítőt ivott. Éjfél jócskán elmúlt, amikor Mari úgy érezte, hogy ideje lenne hazamenni, de a férje csak nem mutatkozott. Közben Ernő újból felkérte. Az asszony nem tudta mitévő legyen. Nem akart kosarat adni Ernőnek, de a férjét sem akarta még jobban magára haragítani, az viszont csak nem volt a láthatáron. Mari tánc közben vette észre, hogy férje még mindig azzal a fiatalasszonnyal táncol és láthatóan nagyon jól szórakoznak. Ez a bosszú — gondolta Mari és megnyugtatta a tudat, hogy a férje egyenlített.

Csak jóval három óra után tudta Mari a férjét rávenni a hazamenetelre. Útközben minősíthetetlen szavakat vagdosott Mari fejéhez, amit ő a részegségnek tudott be és nem is válaszolt rá.

Másnap reggel azonban józan fővel