A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 4. szám
VITA latét - teljes egészében tagadja, hiszen meg akarja semmisíteni." Annak, hogy az új pártok és mozgalmak - mára gyakorlatilag egymástól függetlenül - olyan egyetértőén elutasítják a negyven évnyi múltat, gondolom, van némi oka. Azzal viszont már vitába szállnék, hogy - akárcsak egy alakuló - demokráciában, többpártrendszerben a politikai harc természetéből az következne, hogy az ellenfelet meg akarja semmisíteni. Legyőzni - társadalmilag elfogadott játékszabályok szerint — igen; de nem megsemmisíteni. Vonatkozik ez az elmúlt negyven évért elsősorban felelősséget hordozó pártra csakúgy, mint a négy évtized társadalmi gyakorlatára is. Ez utóbbi értékelésére, úgy tudom, szakemberekből (történészekből) álló bizottság alakult. Az ő tisztük eldönteni, mi volt a korszakban valóban sötét és mi nem. Egyébként a rendszer több tízmillió békebeli (?) áldozata tudatában furcsállom, hogy egy író épp azok szemszögéből nézi-nézeti a történéseket, akik megúszták az elmúlt negyven évet. Megvallom, számomra sokkal szimpatikusabb a szolzsenyicini látásmód, aki — bár erős személyes indíttatásból is - a szenvedők oldaláról nézi a történteket, "...Megtisztuljon a társadalom. Mitől? A múlt emlékétől is!" Attól ne! A múlt lehetőleg legpontosabb emlékét, minden ok-okozati összefüggésével együtt mélyen el kell raktároznunk egyéni és kollektív emlékezetünkben. Tudnunk kell, hová nem szabad újra visszasüllyednünk. "Olyan társadalmi értékzavarok, melyek... a társadalom hangulatát szélsőséges irányokba, jobboldali - liberális vagy nemzeti - totalizmus felé közelítik. Ez a folyamat hozza, hogy már a tegnapi - november utáni — értékek is megkérdőjeleződnek." Liberális totalizmus? A nemzeti totalizmus veszélye - tapasztaltuk — valóban fennáll, de ezzel kapcsolatban sem lehet a társadalmat - épp ilyen sommás lendülettel - egyszínűre összemosni. Differenciálódik a társadalom, a világ halad, a nézetek sokszínűsége jelentkezik, ami egy természetes állapot, mint ahogy az is, hogy a november utáni elképzelések és tettek jó részét is állandóan át kell értékelni (lásd a Bibó-féle algoritmust a korrekcióról), a realitásokhoz igazítani, különben megint egy elvi síkon megrekedt torz rendszer keletkezhetne. "Ezért szeretném tudni, mit utasított el Kadaré Ismail, a jelenlegi albán rendszert és vezetést, vagy a szociális eszméket, a közösségi érdekekre alapozó, baloldali gondolkodást is?" A kérdésben ott bújkál az a régi pártaxióma, hogy a közösségi érdekekre alapozó, baloldali gondolkodás gyakorlata csakis a volt "szocialista" országokban valósulhatott meg, egy - számunkra akkortájt kapitalistának beállított - Franciaországban ilyen nem lehetséges. Ez először durva és igaztalan kisajátítás; csak utalni szeretnék itt a szocialisták szerepére a ma és a közelmúlt Franciaországában. Másodszor talán nem volna érdemtelen azt a felismerést is megfogalmazni, hogy "a közösségi érdekekre alapozó, baloldali gondolkodást" talán épp a jelen és a közelmúlt albán vezetése tagadta meg. Picit továbbviszem a gondolatot: én elutasítom azt az ájszent kommunista gyakorlatot is, hogy ami a miénk, az csak jó, mindenki számára elfogadható lehet; ha egy párttag szentséget művelt, ezt így nem lehetett kimondani róla. Ha az ügy már nem volt elsimítható, először kizárták a pártból és csak azután lehetett kimondani róla az igazat. Ami pedig a szociális eszméket illeti: a személyes véleményem az, hogy a volt létező szocializmusnak rengeteg negatívuma ellenére mégiscsak volt egy világtörténelmi pozitívuma. Azzal, hogy megva'ósftotta az alkotmányosan garantált politikai gengszterizmust, óriási taszító, negatív példát szolgáltatott a Nyugat számára, amely ebből levonva a tanulságot, szép csendben megcsinálta otthon a maga evolúciós "forradalmát'. A fejlett európai társadalmakban ugyanis a nálunk oly sokat hangoztatott eszmékből nagyon sok megvalósult. Végezetül: létezik egy generáció, amellyel az elmúlt rendszer a legaljasabb jétékot játszotta (játszatta). Ez a generáció az ötvenes-hatvanas években valóban hitt abban, hogy itt valami gyökeresen új, sosem-volt, csodálatos dolog épül. Az ő hitüket dobta a szemétdombra az a rendszer. Szembe tudnak és akarnak-e nézni ezzel a valósággal, én nem mondhatom meg. Ez biztos vívódást, válságokat jelent, de szembenézni a múlttal csak tisztán lehet. Az értéket értéknek kell nevezni, de a hazugságot hazugságnak, a bűnt pedig bűnnek. Az írónak pedig tudnia kell, hogy az elmúlt negyven (a Szovjetunióban hetven) év legnagyobb bűne a szellem kiradírozása volt. S hogy az a gyakorlat, amely itt létezett, a manipuláció rafináltan fejlett rendszere volt. Kadaré Ismail albán írót én sem ismerem. Csak feltételezem, hogy látott. És nem volt hajlandó tovább a való helyett a bemeséltet látni. Nem volt tovább hajlandó vállalni a hazugságot. Csáky Pál A HÉT 15
