A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 4. szám
HÍRMONDÓ A Csallókö A múlt esztendő végén "kitört" a kultúra. A karácsony előtti napokban kulturális rendezvények, föllépések sora zajlott, mintha valóban vígan búcsúztatnánk az első szabad és az utolsó, aránylag olcsó esztendőt. December közepén láthattuk a dunaszerdahetyi Csallóközi Dal- és Táncegyüttes műsoros estjét. A műsor nem szakmai fórumnak készült, nem is premierként. Mindenki, aki a nézőtéren töltötte az estét, jól érezhette magát. Pergő, aránylag jó összeállítást produkált a nemrég nagyon is megfiatalodott, fesztiváldíjas együttes. Külön öröm számomra, hogy a táncosokat kísérő Pántlika zeneker — egy évvel ezelőtti teljesítményével összehasonlítva — nagyon sokat fejlődött. Megbízható partnerévé vált a csoportnak, zenéjük néhány ritka kivételtől eltekintve — pontos és a táncos számára megfelelő támaszt jelent. De sokat fejlődött a fiatal énekes, Bernáth Kati is, akin először vettem észre, hogy komolyan foglalkozik énektanulással. Brandl Ferenc koreográfus és művészeti vezető az idei termést sorakoztatta fel műsorában. Ismerve őt majdnem természetesnek találtam, hogy túlsúlyban volt a hazai magyar táncos anyag, és nem csodálkoztam azon sem, hogy néhány alkotásban nem elégedett meg az anyag egyszerű felmondásával, hanem — uram bocsá — táncszínházi próbálkozásban gondolatokat közvetített. A Halva születtünk c. tavalyelőtti bemutatónál sokkal jobb arányérzékkel, . pózokat és álszínházi módszereket mellőzve sikerült összeállítani a számokat. Hatványozottan érvényes ez a frappáns megoldású Kalotaszegi táncokra, amelyben sajnos a régebbi műsor néhány hibája megismétlődött. Aránytalanul hosszú volt a két verbunk — a sallai és a vasvári. A karikázó ennél az együttesnél is külön misét érdemelne. E- lőször is: a lányoknak meg kell tanulniuk, mi az a karikázó, milyen funkciója volt az adott falvak táncéletében; másodszor pedig: jó lenne tudatosítani, hogy akármilyen szépen táncolnak is (és akármilyen szépek...), a karikázóban az ének dominál. Énekelni pedig a hölgyek nem tudnak. Ebben — a hibás megoldásoknak köszönhető — a lihegés is segített, így a két karikázó élvezhetetlenné vált. A műsor végére került az idei Országos Népművészeti Fesztivál aranysávos produkciója, a Kopjafa árnyékában. Fesztiváldíjas csoporthoz méltóan adták elő, s mondanivalója egyértelmű volt. A műsor befejezése (az imát imitáló Csángó magyar..., valamint a halottkísérő) nagyon suta, komolyan meg kell még izzadni majd azért, hogy a mondanivalóval egyenértékű legyen a befejezés is. Látva azonban ezt a tizenéves társaságot, bizakodó vagyok. Nem hagyhatom ki: négy nappal később ■ugyancsak Dunaszerdahelyen volt az I. Szlovákiai Táncháztalálkozó. Hogy éppen ebben a városban létezik egy jó (!) szervezőgárda, hogy a városban ma "cikk" táncházba menni, vagy akár fekete kalapot hordani, abban nem kis része van Brandl Ferencnek és a dunaszerdahelyi városi művelődési háznak. Hozzátartoznak az arculatához, s remélem, hogy anyagiak hiányában nem kerül kellemetlen helyzetbe az ország egyik legrégibb amatőr csoportja. Tehát: sok sikert a következő évadban! LOVÁSZ ATTILA Fotó; Gyökeres György in A HÉT
