A Hét 1991/1 (36. évolyam, 1-26. szám)

1991-01-04 / 1. szám

Félelmeink és reményeink 1991. január elsején nemcsak új esztendő, hanem új évtized is kezdődik - a XX. század utolsó évtizede. Miért is tagadnánk, bizony félelmek és remények között hányódva várjuk a kilencvenes évek érkezését. Külö­nösen itt, a világnak ebben a sokat szenvedett szeg­letében, Közép-Kelet-Európában jellemző az érzések­nek ez a sajátos ambivalenciája. A többnyire békés keretek között elkezdődött rendszerváltás jogos remé­nyekkel töltötte el térségünk lakóit, s bár a lelkünk leg­mélyén tudatosítottuk, hogy az átállás korántsem lesz könnyű, hiszen egyre súlyosabb gazdasági problémák­kal kell majd szembenéznünk, mégis, a frissen kivívott szabadság mámorftó igézetében úgy tűnt fel, hogy az emberek számára a demokrácia és az újrakezdés le­hetősége fontosabb mintea bűnbakkeresés, a régi vélt vagy valós sérelmek felhánytorgatása. Az elrontott dol­gok azonban nem javulnak meg maguktól, nem elég csupán kinyilatkoztatni, hogy ezt szeretnénk, így lenne jó. A helyzetelemzésekkel és a diagnózisokkal is Dunát lehetne már rekeszteni, csak éppen a bajok orvoslására nem sikerült még hatásos gyógyszert találnunk. A for­galomban lévő fogalmak, mint pl. a privatizáció, a pi­acgazdaság, a működő tő­ke és az ehhez hasonlók, sajnos csak afféle varázs­igének tűnnek, amelyeket egykoron a sámánok mor­moltak a betegek feje fölött. Senki sem tudja, hogyan is kellene az egészet mozgás­ba hozni, ráadásul úgy, hogy a szerkezet olajozot­tan működjön. Mások meg attól tartanak, és nem is egészen alaptalanul, hogy olyan bűvészinasok ügyes­kednek itt, akiknek még nincs minden tudomány a kisujjukban, csupán elkez­deni tudják a mutatványt, de nem képesek végigcsi­nálni, így a táncra perdült seprő még akkor is a port fogja kavarni, amikor már régen az ajtó mögött lenne a helye. A gazdasági bajok azonban félelmeinknek csupán egyik forrása. A térség igazi rákfenéje ugyanis a nemzetiségi kér­dés. Ennek a súlyos prob­lémának a megoldása azért rendkívül nehéz, mert sok tekintetben lehetetlen kita­pintani a bajok gyökereit. A viták és a vádaskodások la­vinája indult el mostaná­ban, még a legracionáli­sabb elmék is kénytelenek irracionális talajra lépni, s ott már semmi esélye nincs a ráció diadalának. Most amikor e sorokat írom, még javában zajlik a parlamenti vita az illetékességi törvényjavaslatról, végeredmény­ben a föderáció szerepéről és esélyeiről. Számos kép­viselő szerint ez a válság elsősorban a tisztázatlan nem­zetiségi kérdés miatt robbant ki, jóllehet a vita látszólag bizonyos gazdasági kérdések körül forog. Egyáltalán nem kellemes ilyen pattanásig feszült légkörben az új esztendőbe és az új évtizedbe lépni. Főleg ha még azt is tudatosítjuk, hogy szomszédaink - elsősorban ke­leten - talán még nálunknál is nyugtalanabbak. A hely­zetértékelők sokmilliós menekültáradattal riogatnak bennünket, miközben a kedélyeinket már amúgy is fel­borzolják az egyre feljebb kúszó árak ésj'a félig üres boltok. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak megvan­nak a magunk sajátos félelmei is. Az irányúnkban meg­nyilvánuló bizalmatlanság és intolerancia olykor parla­menti és kormány szintű döntésekben is testet öltött, és nem egyszer tapasztalnunk kellett azt is, hogy fe­lelős politikusok felelőtlenül nyilatkoznak rólunk, miköz­ben nyilvánvaló volt, hogy a Velünk kapcsolatos alap­vető tényekkel sem voltak tisztában. Sajnos a megér­tés és a nagyvonalúság hi­ánya a nemzetiségi kultúrát és sajtót igen nehéz hely­zetbe hozta. A magyar la­pok egy része az elmúlt év­ben megszűnt, mások szerényebb külsővel és csökkentett szerkesztői ál­lománnyal megkísérlik a tal- ponmaradást. A Kedves Ol­vasó a mi lapunkat is megváltozott formában és sajnos két koronával drá­gábban vásárolhatja meg ezentúl. Egyáltalán nem vi­gasztal bennünket, hogy A Hétnél jóval nagyobb pél­dányszámú lapok is kényte­lenek árat emelni, mert mi is bérből élő emberek va­gyunk, és nagyon jól tud­juk, hogy a legfontosabb árucikkekért egyre többet kell fizetni, vagyis akár tet­szik, akár nem, a kevésbé fontos dolgokról le kell majd mondanunk. Mi ab­ban reménykedünk, hogy az újság megmarad a fon­tos dolgok között, tehát a megemelt áron is szükség lesz rá. LACZA TIHAMÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalom