A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-03 / 31. szám
Főhajtás „Veres Gyula úr” s a „könyves ember” előtt Néhány évtizede az Ipoly jobb partjáról még Rárósmulyad közelében is híd vezetett át a túlsó oldalra. A múlt században a rárósi hídon gyakran átjárt Madách Imre is. elsősorban akkor, amikor Szécsénybe, Gyarmatra, Vácra vagy Pestre utazott. Megállt ilyenkor pihenni vagy lovat itatni a túloldal első falujában, Szakálon. De volt úgy gyakran, hogy csak eddig utazott. Nógrádszakálon lakott ugyanis Veres Gyula, a megye szolgabírája, Madách komája és jó barátja. A szakáli nemesember azon kevesek közé tartozott, akikkel a költő bensőséges kapcsolatban állt. 1859-ben kerültek komasági viszonyba. Aztán gyakran utaztak együtt Szontagh Pálhoz Szécsénybe, vagy Veres Pálékhoz Vanyarcra. Veres Gyula volt az. aki a Sztregovához közeli Bikóc-pusztán beszélt Madáchnak arról, miként viselkedett Fráter Erzsi a losonci bálban. A beszélgetést követő fejleményeket már ismerjük. Madách végrendeletében ezt a szakáli nemesembert, „Veres Gyula urat", a kedves rokont és barátot nevezte ki gyermekei gyámjául és gondnokának azzal a felhatalmazással, hogy „ebbeli megbízatásában és hivatalában korlátlanul és teljes hatalommal járjon és járhasson el. számadással és felelettel semmiféle hatóságnak avagy törvényszéknek, vagy bármi hivatalnak ne tartozzék 's e' részben soha ne háborgat - tassék”. Ott volt Veres Gyula 1864. október 2-án Madách betegágyánál, s néhány nappal később, október 5-én hajnalban, a halál beállta után is érte futtatta szolgájukat Majthényi Anna. Jött is a barát „ázottan nem sokra rá"; elkészítette a gyászjelentést, s intézkedett a temetés felöl. Szakálon lakott a másik kedves barát, Szentiványi Bagomér is. A megye táblabírája volt ő. aki esküdtként kezdte pályafutását ott, ahol Madách, de az ötvenes években lettek csak igazi barátok. Ekkor már rendkívül gazdag könyvtára volt Szentiványinak, melyet szívesen felkeresett Madách is. A szakáli táblabiróról egyébként Nagy Iván is azt irta, hogy „nagy olvasottságú, művelt hazafi, kinek a megyében jelenleg tán a legszebb és legbecsesebb könyvtára van". Nem csoda hát, ha ezzel a különc, „könyves emberrel" szívesen elbeszélgetett a Sztregováról oly gyakran idezarándokolt Madách. Szentiványi Bagomér és Madách Imre kapcsolata T. Pataki László újságíró-kutató szerint „még az irodalomtörténeti és életrajzi kutatásban sem kapta meg azt a helyet és szerepet, amit pedig betölthetett, hisz éppen egyik forrása a költőnek a sok ezer válogatott művet összegyűjtő szakáli birtokos könyvtára lehetett". A könyvtár közelsége valószinűleg mindennél jobban csalogatta ide Madáchot. Jött Az ember tragédiájának megjelenését követően is. Így került az első dedikált példányok egyike, két héttel a nyomda elhagyása után „Tekintetes Szentiványi Bagomér úrhoz" Madách „tisztelete jeléül". A „könyves ember" különben a szakáli temetőben pihen. Sírkövére ezt a szöveget vésték hajdan; „Könyv és hazaszeretet ti voltatok élete világa, sírja felett a két csillag örökre ragyog". Madách idejében a Mulyaddal és Busával szemközti Szakálon postaállomás működött. Ezért is feltételezi T. Pataki László, hogy „Innen a rárósi hídon át jutott el minden küldemény a közeli Losoncra", s valószínű az is, hogy valamennyi könyvmegrendelést — velük a Tragédia első kiadásának csomagját is — innen kapta meg Madách, és innen is továbbította minden levelét. A falu nevét illetően Mocsáry Antal az alábbiakat jegyezte fel; „Hihető, ámbár, bizonyítani nem lehet, hogy ezen nevezet még a esetiektől maradt a helységre, hogy hajdan Szokol (mely Károly madarat jelent) volt a neve." MADÁCH IMRE — Böszörményi István reprodukciója Nincs szándékunkban itt most névetimológiával foglalkozni, annyit azonban mégis megjegyzünk, hogy a cseh eredeztetésre érdemes odafigyelni. A közeli Rárós helynév ugyanis szintén cseh eredetű. A cseh „raroh"-ból szár-Lectori sa lutem FRIED ISTVÁN; TÍZ HÍRES REGÉNY „Olvasni jó, de nehéz." — állapítja meg a szerző könyve előszavában, s miközben teret enged a különböző olvasási szokások létjogosultságának és igazolhatóságának, arra a következtetésre jut: „Olvasni nemcsak és valószínűleg nem elsősorban irodalomtudósként jó." Ahhoz azonban nem férhet kétség: „jól olvasni" meg kell tanulni, s ennek kialakításához nagyban hozzájárulhat az irodalom „technikai" részleteiben járatos tudós. Fried István jelentős előkészületeket végzett könyve megírásához, sok olyan hasznos elméleti és módszertani szakmunkát áttanulmányozott, amely a prózai epikus művek elemzésével és értelmezésével foglalkozik. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) csak olyan mértékben helyezi „közvetítő" szerepét az elemzett műalkotások és az olvasók közé, amennyire azt a befogadói érdek megkívánja. Nem elméletieskedik tehát, nem is bonyolítja fölöslegesen a felvetett gondolatokat; az olvasói élményt kívánja elmélyíteni és azt az érdeklődést elégíti ki, amely szeretne többet tudni a művekről és szívesen veszi, ha tájékoztatják, bizonyos befogadói lehetőségekre előre figyelmeztetik, s egyúttal a mű értelmezésében megkönnyítik az olvasói nehézségek leküzdését. A kötet címéből is kitűnik, hogy Fried István tíz klasszikus regényt elemez, olyan alkotásokat, amelyek a világirodalom jelentős darabjai, s egyúttal népszerűségnek örvendnek az olvasók körében. Balzac, Andrió, Goethe, Čapek, Turgenyev, Márquez, Thackeray, Th. Mann, Dickens, Kafka nagy hatású egy-egy művéről van szó, melyeknek megközelítései is eredeti elemzői szemléletről tanúskodnak. így például a levélformában írt Az ifjú Weither szenvedései című regény bemutató szempontjai Fried koncepciójában az irodalmi és a nem irodalmi előzmények feltárására alapoznak, de nem hagyják figyelmen kívül a mű utóéletének, hatásának egy egész nemzedék átható életérzésének megörökítését sem. A négy hét leforgása alatt megírt alkotás keletkezésének háttere is regényes elemeket tartalmaz, melyek az „epikai" hitelt biztosították a világhírű költő számára. Az elemző két meghatározó olvasmányként kíséri végig a kisregényben a Biblia és Homérosz halhatatlan művének viszsza-visszatérő utalásait és az öngyilkosság, pontosabban a halál érzésének kifejlődését, vezérmotívummá való elölépését. Az elemző nem mellőzheti el a tipikus jegyek meghatározó szerepének hangsúlyozását. így például a Nemesi fészek boncolásánál kidomborítja: Turgenyev volt az, aki 1850-ben írt novellájában rábukkant arra a megkülönböztető tulajdonságra és egyben tudati jellemzőre (a feleslegességre), amely a lezüllö és veszendő nemeseket foglalkoztatta és egyúttal felismerhetővé tette a korabeli orosz társadalomban. Fried nem hagyja ki az alkalmat; párhuzamokat von, hasonlít, típust rajzol; a 19. század orosz irodalmában Anyegintól és Pecsorintól Goncsarov Oblomovjáig ivelteti a felesleges ember útját (ez utóbbi szintén nevet adott a feleslegességnek — az oblomovizmust). Az antihös-tipus megjelölése az olvasó számára nagy tanulságokkal jár a mai napig, hiszen ezek az emberek érzik, hogy kellene valamit tenniük, de nem tudják mit és hogyan, vagy ha tudják is, nincs hozzá akaraterejük. Turgenyev ezzel az alkotásával vált — nem véletlenül — egy regénytípus megteremtőjévé, elsősorban a kelet-közép-európai irodalmakban. A müvek spontán szemléletéhez és vizsgálatához tartozik Friednél a körülmények, a külső és belső meghatározó tényezők figyelembe vétele. A XX. századi Tantaloszok regénye című elemzésben azt mutatja be, hogy századunk legjelentősebb írói miként fedezték fel maguknak Kafkát és az életművön belül kiváltképpen két fontos regényt. A pert és A kastélyt. A többértelműséget és vonatkozásrendszereket úgy igyekszik föltárni és adekvát módon érzékeltetni, hogy elemzésének rétegeit egymásba tükrözted. A Szalamandratömegek lázadásának regénye című analízisében pedig Čapek pályájának a világirodalmi folyamatban való láttatása mellett megkeresi a mű irodalmi-müfajtörténeti elődeit és kimutatja azokat a „feszültségeket", amelyek több síkon érvényesülnek a műben. Műfaji szempontból csak külsőleges eszközeiben tartja utópisztikusnak a Harc a szalamandrákkal című regényt, valójában eszmeregényként, illetve tézisregényként emlegeti. Az alkotók élete, sorsuk alakulása, műveik eszmeisége, esztétikai hozadéka, helyének pontos, részletekbe menő meghatározása, szinte mindenre kitérő, de csak kiválasztott szempontokat hangsúlyozó elemzése még nem lenne elegendő Friednek, ha nem ismerné a regényírói módszerek lényegét. így foglalkozik W. M. Thackeray alkotói módszerének feltárásával, müvének 10
