A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-14 / 50. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma ESTERHÁZY JÁNOS emlékére 33 éve, 1957 márciusában, sok börtön közül az utolsóban — Mirovban — mártírhalált halt Esterházy János. Kimagasló alakja volt a szlovákiai magyarság két világháború közti időszakának. — A fiatalabb generáció tagjai bizony nevét sem hallhatták. 45 éve tartóztatták le — akkor, amikor felkereste Gustáv Husákot és a magyarokat ért sérelmekre kért orvoslást; tiltakozott a magyarellenes intézkedések miatt. A Szovjetunióba hurcolják, odahaza távollétében kötél általi halálra ítélik, 47-ben. A vád a köztársaság szétverése, a fasizmus kiszolgálása, azt az embert vádolják ezzel, aki a müncheni döntés után nyugalomra szólít fel a fasizmus kiszolgálása ellen, aki a szlovák parlamentben, 1942-ben, egyedül nem szavazza meg a zsidó törvényt! Utolsó kérése az volt, hogy szállítsák a nyitrai börtönbe, hogy szülőföldjén haljon meg. Kérését nem teljesítik. Kortársai, ránk maradt beszédei, írásai azt bizonyítják, hogy felkészült politikus, jó diplomata, a kulturális élet fáradhatatlan szervezője volt Életművét — hiszen az szellemi örökségünk része — ideje megismernünk. Ezt szolgálta a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Csemadok Dunaszerdahelyi Járási Választmánya által szervezett Esterházy János emlékműsor, melyen a hazai magyar kulturális, társadalmi és politikai élet képviselői is megjelentek. Tisztelegni annak az embernek az emléke előtt, aki „elhagyhatta volna országát, s külföldről, biztonságból nézhette volna a háborút követő szomorú évek eseményeit, azt a tragédiát, ami a Csehszlovákiában élő magyarság életében ekkor lezajlott. Esterhazy János eletut/arol, munkásságáról Molnár Imre beszélt Nem mehetek el— mondotta, nem hagyhatom el magyarjaimat S egyedül maradva, magára vállalt elképzelhetetlen kínokat, éhezést fázást, ■ halált Tudomásunk van róla, hogy mindezt mégis derűsen viselte, s szenvedéseit felajánlotta egyrészt hozzátartozóiért, másrészt nagyobb családjáért, a felvidéki magyarságért " (Részlet Esterházy Alice leveléből, melyet az emlékünnepség résztvevőihez küldött.) Az ünnepségen jelen volt a Magyar Köztársaság pozsonyi főkonzulja, a Rákóczi Szövetség és a Vallenberg Bizottság képviselője is. Esterházy János életútját munkásságát Molnár Imre ismertette az emlékünnepségen megjelent szépszámú közönséggel. Az eseményekhez tartozik, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottság levéllel fordult Havel köztársasági elnökhöz — Esterházy János és igazságtalanul elítélt társai rehabilitációját kérve. (görföl) Gyökeres György felvétele ESTERHÁZY JÁNOS: Ha a magyar és a szlovák egymás ellen fordul, annak mind a kettő kárát vallja (Részlet) A rendkívüli mozgalmasságú forradalmi jelenségek között vált önállóvá Szlovákia. Az itteni magyarság nevében rögtön teljes nyíltsággal és őszinteséggel jelentkeztem konstruktív munkára. Sajnos a legteljesebb jóakaratunkat, úgy látszik, egyes tényezők vagy meg nem értették, vagy félreértették, mert nem tudom magamnak másképp megmagyarázni azt, hogy helyzetünk itt március óta minden tekintetben lényegesen rosszabbodott. Elég rámutatnom arra, hogy Szlovákia önállóságának elérése óta megtiltották az Új Hírek megjelenését, megtiltották az SZMKE működését, a gyüléstilalom továbbra is tart. Ehhez még hozzájárul az is, hogy nagy fontosságú beadványaink hónapok óta hevernek elintézetlenül, pedig ezek a beadványok tisztán szociális és kulturális kérdésekre vonatkoznak. A legutóbb a nyugdíjak ki nem fizetése érintette a legsúlyosabban a magyar családok nagy tömegét, pedig ezeknek a csekély nyugdíjuk volt az egyetlen megélhetési forrásuk. Mindezekhez hozzájárult az a sajnálatos tény, hogy a Hlinka-gárda egyes tagjai igen sok esetben saját szakállukra, minden jogi alapot nélkülözve elfogták embereinket és azokat börtönbe juttatták. Ezek az utóbbi jelenségek gondolkodóba ejtették az itteni kormányférfiakat is, mert azokat semmiképp sem lehet megmagyarázni az államalakulás kezdeti nehézségeivel. (...) A szlovákiai magyarság teljes egészében mindig lojálisán viselkedett a szlovák állam iránt. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy egyetlenegy országos vagy helyi viszonylatban lévő vezető vagy nem vezető párttagunk ellen a mai napig a fennálló törvények alapján eljárás nem indult, s hogy miért nem indult, erre egyszerű a válasz: mert nem volt ok rá. (...) Annak, hogy bárki bárhol is öntudatosan vallja magát magyarnak, szlováknak vagy németnek, nem szabad maga után vonnia azt, hogy ebből akár egy egyénnek, akár a népcsoportnak bárminemű hátránya szármázhassák. Ha itt Szlovákia területén egy ultrasoviniszta szlovák úgy véli önálló hazájának érdekeit legjobban szolgálni, hogy a nyitrai. pozsonyi, eperjesi vagy besztercebányai magyarnak a pártjel vényét leszakítja vagy őt nemzeti érzésében provokálólag sérti, úgy ez az ultrasoviniszta szlovák épp úgy árt hazájának, mint ahogyan árt az a magyarországi ultrasoviniszta magyar, aki akár szóval, akár tettel igyekszik a magyarországi szlovákok nemzeti fejlődését megakadályozni vagy gátolni. Esterházy Jánosnak az Egyesült Magyar Párt végrehajtó bizottsági ülésén elmondott beszédét az Esti Újság 1939. május 14-i száma közölte. (Az írás az Új Forrás 1990. 4. számának mellékletéről készült különlenyomatból való. A melléklet összeállítói Molnár Imre és Tóth László. PORNO Első ütemként hadd hangsúlyozzam: Nem vagyok magyar. Tiso apánk elszarta, de miénk lesz ... jutott eszembe, mert agyamban elkezdett dolgozni egy gondolatsor logosz spermatikosza, miután átlapoztam a Svobodné slovo 1946-os számait. Amiért kikölcsönöztem őket, arról (ha ezek után még elfogadnak tőlem írást) később írnék. De hpgy a címbe is kiugratott témánál maradjak, s amiről á magyar és más sajtóban talán szeméremből nem írnak: Dr. Tiso magyar volt. Hihetetlen, de az volt. Legalábbis a lap több helyen alcímekben is említi ezt a — szerinte — tényt. Állítását, többek között, azzal támasztja alá, hogy az említett férfi magyar iskolákba is járt, magyarul is írt. Meghát — a sorok között — azzal is (a sértés szándéka nélkül írom), hogy aki akkor nálunk fasiszta volt, az nem lehetett más. Esetleg német. De a citált ft _____ lapszám megjelenésekor nekik már csak hűlt helyük (nem egy esetben tetemük) maradt csak a köztársaságban. A hír undorító volta miatt a korábbi magyarországi sajtó nyilván tiltakozott. Ennek utána kellene járni. Meglepett és elgondolkoztatott a cikk, hirtelen nem is tudtam, miért háborodtam föl. Eszembe jutott néhány nagy férfiú neve (Tessedik — Tešedik. Jedlik — Jedlik,-stb.); ez utolsó hál' Istennek, biztosan nem magyar. Esetünkben engem végül is nem zavar, ki hova tartozik; mindkét nemzet büszke lehet rájuk. Dr. Tiso esetében viszont más a helyzet. Úgy látszik, rá 1946-ban nem vonatkozott a szabály, mely szerint a szlovákok joggal magyarázzák a már említett nevek nemzetiségi hovatartozását. Csak később, 1990-ben. Hátralépöként szemlélve ezt a hajdani intemriezzót (ami szerintem nem korabeli cseh provokáció — bár megfordult a fejemben), komolytalansága és abszurditása miatt csupán megmosolyognám; legfeljebb a naplómban szentelnék (nem hívnék mellé püspököt) neki pár sort. Ám most, hogy a hazai (Cseh és Szlovák Köztársaság) és a külföldi sajtó azonnal felverte a port a dr. Tiso nevét is tartalmazó tábla leleplezése és megszentelése körül, eszembe jutott, hogy a magyaroknak (hiszen úgyis mindegy) talán jól is jött volna — most —, ha a Svobodné slovo cikkírója akkor igazat állít. (Bár 1946-ban, mivel időben közelebb voltak, jobban tudhatták, mi az igazság.) Nem? Hiszen egyes polgártársaink, akik a bársonyos, szelíd és vidám események után alig várták, hogy kimutathassák foguk fehérét (lehetséges, jó magyar emberek azok), nem folytatnának vitákat arról, hogy „Cirill és Metód utódja" szent volt-e csupán vagy még több? Nem lenne búval bélelt nosztalgiázás, pornósan exhibicionista megnyilvánulások sem. Talán Így: kevesebb lenne. Vagy inkább: lenne, de már nincs. mert el kellett távolítani, a Bánovce nad Bebravou-ba látogató magyarnak újabb gerincmeszesítő injekció? Még memé-e valaki állítani, hogy nincs magyar glóbusz? Az egészről egy vicc jut az eszembe. Felvételi vizsga folyik a Rendőr Akadémián. Az egyik jelentkezőnek egy Dózsa Györgyöt ábrázoló rézmetszetet mutatnak. — Ki volt Dózsa György? — Zsidó. — Ne vicceljen. Hogyhogy? — Hát ott van — mutat a képre. — Metszette Derkovits. y Tehát tévedni lehet zseniálisan is, ostobán is. A fenn említett tévedés sajnos nem tévedés. Azt hiszem, sokan vagyunk, akiknek dr. Tiso nevének ragozásakor nem az jut eszébe, melyik nemzet fia~ is volt. Számomra egyértelmű, hogy mi volt. Csak az a furcsa, milyen könnyű magyarnak lenni. Ezeknek. LÉKÓ ISTVÁN
