A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-20 / 29. szám
SZILVAKOMPÓT GOMBÓCCAL Hozzávalók: 1 kg szilva, 10 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliacukor, fahéj, szegfűszeg, 1/2 dl konyak. A gombóchoz: 25 dkg túró 2 tojássárgája, 3 kanál liszt, kevés só Készítése: A megtisztított, kimagozott szilvát egy liter vízben főzzük. Cukorral, vaníliacukorral, törött fahéjjal, szegfűszeggel és konyakkal ízesítjük, majd 5—10 perces főzés után levesszük a tűzről. A gombóc készítése: a túrót, a tojássárgájával, liszttel, kevés sóval összekeverjük, gyengén sózott, bő, forrásban levő vízbe galuskákat vagy kisebb gombócokat szaggatunk, majd addig főzzük, míg feljönnek a víz felszínére. A szűrőre kiszedett galuskákat vízzel leöblítjük, lecsurgatjuk és a kész szílvakompóttal tálaljuk. ÖTLET BUGGYANTOTT TOJÁS Egy magas falú lábasba vagy fazékba tíz centiméteres magasságban vizet öntünk. Literenként egy evőkanál erős ecetet és egy teáskanál sót szórunk bele, majd felforraljuk. Közben a tojásokat megmossuk, letörölgetjük, majd egy merőkanálba egyenként óvatosan beleütjük úgy, hogy azok semmiképpen se folyhassanak szét. A forrásban levő vízbe ugyancsak egyenként eresztjük be a merőkanálból az egyben hagyott tojást, egymás után az összesét és keverés nélkül hagyjuk három percig. A tojásokat egyenként emeljük ki a léből egy lyukas lapátkával, lecsurgatjuk, majd egy tiszta konyharuhára vagy deszkára téve késsel vagy konyhai ollóvak a rojtokat levagdossuk. A tojásfehérjének szilárdnak, a tojássárgának fjedig lágynak kell lennie. A tojást további felhasználásig melegen tartjuk. Egyszer volt, hol nem volt a Kéknefelegy réten túl a tengeren innen, nádfedeles házában egy kis manó. Minden este volt a dolga, ellenőrizze szent jánosbogárkákat, meggyújt ották-e lámpáikat, mert a tündérkirály leánya minden este a közeli tóra járt fürödni és nekik kellett az utat kivilágítani, hogy el ne tévedjen. Jaj lett volna szegény kis manónak, hacsak egy lámpás is hiányzott volna az útról, mely a tóhoz vezetett. Történt egyszer, hogy az egyik szentjánosbogárkának kilyukadt a lámpása és az összes olaj kifolyt belőle, a bajt az is tetőzte, hogy éppen akkor aludt el a lámpája, amikor a királylány ahhoz a helyhez közeledett, ahol ö kellett volna világítson. És megtörtént a szörnyű baleset, mert a tündér eltévedt, és beleesett egy nagy-nagy gödörbe, melynek nem volt feneke. Zuhant szegény lefelé. Nagyon megjárta volna, ha nem annak a földalatti városnak a piacára esik, ahol éppen libatoll vásárt tartottak, így beleesett egy tollkupec árujának a kellős közepébe, és az ijedtségen kívül semmi baja nem esett. Mire nagy keservesen kikecmergett a rengeteg toll közül, olyan pelyhes lett a ruhája, hogy úgy nézett ki, mint egy hóember. Amint a toliárus meglátta elkézdett torkaszakadtából ordítozni rendőrért, hogy tolvaj, tolvaj! Szegény tündér még szóhoz sem jutott, máris körbefogták a poroszlók és bevitték a város börtönébe. Fogoly volt, segítséget sehonnét nem várhatott. Ebben a városban egy hatalmas király uralkodott, aki minden mTM»' evueii egyszer meglátogatta a börtönöket és személyesen ítélkezett a rabok felett. Mire a tündér letisztogatta magáról a sok tollat, pelyhet és teljes szépségében ott állt a börtöncellában, éppen akkor ért oda kíséretével a király. Amint kinyitották a börtönajtót és meglátta a hercegnőt, azonnal beleszeretett és a palotájába vitte. Rövidesen megtartották az esküvőt, majd felrepültek tündérországba. Amint megérkeztek, éppen akkor vitték szegény manót a vesztőhelyre, hogy kivégezzék, mert nem teljesítette kötelességét, így bekövetkezett a tragédia. A királylány azonnal eloldatta a kötelékeit és szabadon bocsájtatta. Mivel nagy boldogságban élt férjével a kis manót hálából miniszternek nevezte ki. Ma is nagyon becsületesen végzi a kötelességét, mert tanult a múlton, hogy hanyagságáért majdnem az életével fizetett. Tündérországban mindig terítve van az asztal sok süteménnyel, tortával, ha arra jártok, szívesen látnak benneteket, csak a gyomrotokat el ne rontsátok! KOVÁCS JÓZSEF KONCSOL LÁSZLÓ Darálónk az asztalon diót darál. Hallgatom. Darálónak picit fáj, dióbélnek jaaaj, de fáj! De a sírásuk közös, zsörtö/ödés, örökös. Búzát ürül a malom, hajnal óta hallgatom. Malomkőnek alig fáj, búzaszemnek szörnyen fáj, de a sírásuk közös, jajgatásuk örökös. Fűrész rí az udvaron, reggel óra hallgatom. Fűrészfognak kicsit fáj, fa törzsének nagyon fáj, de a sírásuk közös, sikongásuk örökös. Gyermek sír az udvaron, kikapott. (No, nem nagyon!) Kisfiúnak kicsit fáj, mamájának nagyon fáj, de a sírásuk közös, zsibongásuk örökös. KATASZTRÓFÁK FÖLDÖN-ÉGEN Tömegsír a hó alatt A magashegységek völgyeiben élökre számtalan veszély leselkedik, közülük vitathatatlanul a lavina az egyik legkegyetlenebb. Gyakran hallhatunk vagy olvashatunk arról, hogy a hegyoldalakról lezúduló hatalmas hótömeg embereket, járműveket vagy éppen házakat temetett maga alá, s igazán a szerencse kegyeltjének nevezheti magát az, aki élve megússza az ilyen balesetet. A lavinák természetrajzáról: kialakulásukról, lezúdulásuk módozatairól, tömegükről ma már viszonylag megbízható ismereteink vannak, mindazonáltal a katasztrófa bekövetkeztét nem mindig tudjuk előrejelezni, hiszen ez sok esetben váratlanul fellépő meteorológiai változások következménye. A lavinák leggyakrabban a 25°—40° dőlésszögü meredek lejtőkön alakulnak ki. Ha hirtelen nagy mennyiségű hó hull le, amelynek vastagsága több deciméternyi, ez komoly lavinaveszélynek számít, különösen, ha heves szél vagy felmelegedés is közbejátszik. Ilyenkor a friss hó szabályszerűen „elindul" a régebbi, keményebb hórétegen, esetleg talajon és magával ragadva további hótömböket iszonyatos erővel robog lefelé a völgykatlanba. Szerencsésebb esetben már kisebb hótömegek is lavinává alakulnak, ezek nem okoznak komolyabb balesetet. Vannak azonban több millió köbméternyi lavinák is, ezek sokszor még az útjukba kerülő erdőt is letarolják. Történelmi feljegyzésekben olvashatunk betemetett településekről, több tucatnyi halottról, elpusztult állatok százairól, rombadölt lakóházakról, stb. Korunkban a lavinák inkább egyéni tragédiákat okoznak, de olykor komolyabb anyagi károk is előfordulnak. Paradox módon azonban éppen századunkban történt a legtöbb áldozatot szedő lavinaomlás. 1916- ban, a világháború harmadik esztendejében az Alpok völgyeiben egyfajta állóháború alakult ki az olasz hadsereg és az osztrák-magyar csapatok között. December derekán váratlanul nagy mennyiségű hó hullott le a hegyoldalakra, ezt a heves szél még veszélyesen fel is halmozta. A hóvihar elükével újra megkezdődött a harc. A szemben álló felek egyaránt felfigyeltek arra, hogy az ágyúlövéseket követően megmozdul a hó a hegyoldalakon. Ördögi ötletük támadt: a lövedékeket úgy irányították, hogy lavinaomlást idézzenek elő. Tervük, tragikus módon, a vártnál jobban sikerült: a lezúduló hógörgeteg óriási sebességgel a katonák állásai felé indult és több mint 15 ezer embert temetett maga alá. Mind az olasz, mind az osztrákmagyar fél nagy veszteségeket könyvelhetett el. Ezen a hadszíntéren egyébként összesen 60 ezer ember vesztette életét. A mesterségesen előidézett lavinaomlás részben a véletlen müve, sok esetben azonban tudatos beavatkozás eredménye. Olyankor alkalmazzák, amikor el akarják kerülni, hogy hatalmas lavinaáradat alakuljon ki. Puskalövésekkel mozgásba hozzák a kisebb hótömegeket, nehogy nagy tömbökké álljanak össze. Olykor a tapasztalatlanság is okozhat tragédiát. Vannak síelők, akik szívesen végigsiklanak a még szűz havon, nem is gyanítva, hogy nyomukban megindul a hó, amely esetleg maga alá is temetheti őket. Csehszlovákiában is találhatók lavinaveszélyes helyek, elsősorban a Magas- és az Alacsony-Tátrában, valamint a Nagy- és Kis- Fátrában. — lacza — 21
