A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-28 / 52. szám
uu FILM HALLOTTUK OLVASTUK LÄTTUK A tenger asszonya Az élet legfontosabb eleme a szabadságérzet. Igényeljük munkánk végzése közben, ügyeink intézésénél, szórakozásnál és művelődésnél, de leglényegesebbnek tartjuk, hogy a szerelemben szabad tér nyíljék akaratunk előtt abba az irányba, amerre boldogságunkat véljük megtalálhatni! Az Ibsen regényből készült. Per Bronken rendezte norvég filmben Liv Ullman által megszemélyesített „Tenger asszonya” pedig minden anyagi biztonság ellenére sem érez házasságon belüli boldogságot! Holott férje jó egzisztenciájú orvos és meggyőző módon szereti őt. De az asszonynak titka van! Titkos történések emlékével kötődik egy romantikus személyhez, az évekkel ezelőtt rejtélyesen eltűnt hajókormányoshoz ... Mielőtt - a világítótorony-őr árvája, a kiszolgáltatott sorsú lány - az özvegy férfi felesége lett. viszonya volt egy külső-belső énjéből szuggesztivitást sugárzó tengerészszel. Viszonyukat a sors egy gyermekkel „ajándékozta” meg, aki azonban zsengécske korában meghal! De rövidke élete is elég ahhoz, hogy anyja az apától öröklött sötét szemeiben a kedélyhullámzást híven követő derűben és borúban a tenger mélységét vélje tükröződni... Evek múltával a tengerész levélben hírt ad magáról, melyben hűségéről biztosítja a közben már asszonnyá lett „kedvesét”. Sőt. tudtára adja, hogy tőle is viszonzást vár! Az asszonyban érzelmi káosz teremtődik, minek okát hajdani kiszolgáltatottságában keresi. Már-már a misztikum határát súroló rémképei arról győzik meg, hogy ő a tenger asszonya, mivel a tengert képzeletben megszemélyesíti és abban hajdani szerelmét látja létezni... Majd amikor az a valóságban is megjelenik, és így módjában lesz a tengerészt és a férjét - úgymond - mérlegre tenni, de a döntést illetően eltanácstalanodik!... A tengerészből áradó megnevezhetetlen bűvös erő az izgalmas kalandok felé vonzza, míg a férj oldalán a biztonságot, egyensúlyt, természetes asszonyi sorsot ígérő jövő áll! De nem tud dönteni! Mindaddig nem, míg a férj a jog, az erkölcs - s hogy többet nem mondjak! - a konvenció eszközeivel gúzsba köti akaratát. . . S ehhez a lelkikötés oldásához elég a férj részéről, egy szóban kinyilvánítani a szabad döntéshez hozzájáruló beleegyezését. A lélek felszabadultsága az érzelmek szabaddá válását is jelenti és a tétova asszony ösztönös kitöréssel a férjet választja! Az a néző, aki elmélyült a drámai bonyolultságban és úszott a valós, állandó értékű katarzishoz sodró folyamatban, az nem csak jól szórakozott, hanem talán ő maga is megtisztult a film végén, melyet a Magyar Tv a norvég nap alkalmával sugárzott. Kovács József TELEVÍZIÓ Az ígéret földje November közepén láthattuk a magyar televízió jóvoltából Andrzej Wajda 1974-ben forgatott filmjét, Az ígéret földjét. E nagylélegzetű, közel háromórás „filmfolyam” - melyet a kritikusok „Wajda-fordulónak” is aposztrofálnak - a neves lengyel rendező életművének egyik legfigyelemreméltóbb darabja. A fordulat - nevezzük szakszerűen stílusváltásnak - még a laikus néző számára is érzékelhető. Különösen akkor szembetűnő e változás, ha az egy héttel korábban sugárzott Menyegző c. filmmel hasonlítjuk össze. Az ígéret földjében már nincsenek mikroszkopikus felvételek a lélek mélységeiről, nincsenek finom rezdülések, kavargó színek, pontosan rögzített hangulatok. Ez a film (még ma is) egy gyors ritmusú, látványos elemekből építkező, izgalmas alkotás. A stílusváltás oka lehetne akár a kiinduló mű, a Nobel-díjas lengyel író, Reymont regénye is, ha az ezt követő Wajda-filmekben (Márványember, Vasember) újra a korábban megismert jellegzetes Wajda-világra ismernénk rá. Ez a világ azonban már nem tér vissza. A történet egy dinamikusan fejlődő, sokszínű városkában, Lodzban játszódik a 19. század második felében. A három főszereplő a lengyel kapitalizmust életrehívó három jellegzetes figura: a zsidó Moryc, a lengyel Karol és a német Max. Ók hárman jelképezik azt a feltörekvő, gátlástalan, inkább taszító, mint vonzó polgáralakot, aki e kor s a megszülető új társadalom hőse. Különös pillanat ez: összemosódik benne a spekuláns, a tőkéjét szaporító üzletember és a tisztességes vállalkozó képe. S egyáltalán nincs könnyű dolga. Az ellenfél ugyanis, akivel szemben találja magát, nem más, mint a romantikus felfogású, múlt századi, nemzeti értékeket képviselő lengyel nemes, aki ragaszkodik ősi jogaihoz és a régmúlt dicsőségét idéző, kissé avatag nemes-jobbágy kép fenntartásához. Félelme nem alaptalan. hiszen a földrengésszerű változások ellene hatnak. A megindult lavinát azonban már nem képes megállítani; a gazdasági fejlődés könyörtelenül átrajzolja a társadalom erővonalait, s felborítja a hagyományos értékrendet. Wajda ezt a pillanatot ragadja meg a filmjében, a kapitalizmus születésének, vajúdásának pillanatát, tőle szokatlan naturalisztikus vonásokkal, szókimondással s az akciófilmek feszültségével. Lendvay Tibor 1990. SZILVESZTER NAPJA. Számadást kellene készítenem magamnak ezen a napon az elmúlt évről, de egyszerűen nem megy. A jövő évre kellene gondolnom, hogy mi vár rám, a gyerekeimre, unokáimra, de valahogyan ez sem megy. Ezek helyett szótárat állíthatok össze azokból a szavakból és kifejezésekből, amelyek ránkzúdultak a rádióból, újságokból, televízióból és szónoklatokból:- szerkezetváltás, átépítés, létminimumszámítás, jövedelemadó, munkanélküli-segély, felzárkózás Európához, kis- és nagy privatizáció, pluralizmus, piacgazdaság, konvertibilitás, munkaerő-átcsoportosítás, devizaszámla, reprivatizálás, többpártrendszer, nyereségérdekeltség, nemzetiségi kérdés, kisebbségi jogok, leépítés, demokrácia, alkotmányjog, törvényesség, külkereskedelmi mérleg, infláció, áremelés, szabad ár, munkaerőpiac, sajtószabadság, gyülekezési jog, információ-áramlás, stb. Időről időre felröppent a hír: éhségsztrájkokba kezdtek valakik és nem holmi elvont célokat tűztek ki maguk elé. nem számított nekik a többpártrendszer, domokrácia, szabad választások, nem gondoltak a politikai helyzetre, a nemzeti megbékélésre. Ok egyszerűen azért sztrájkoltak, mert valakinek nem tetszett az elfogadott nyelvtörvény. Némelyek megmosolyogták őket, mások felháborodtak. Ez nem jó módszer, ez zsarolás és legfeljebb arra lehet jó, hogy a feltűnési mániában szenvedők jogtalan előnyöket csikarjanak ki. Szóval, ebben az évben-is éltünk. Most is megérkeztek a fecskék oda, ahol még ehető rovarok, iható víz és kevesebb mérgező le-VÉGE AZ ÉVNEK vegő várta őket. Voltak itt rigók, cinkék és .harkályok is. Gyümölcsöt hoztak a fák és bokrok. A csecsemők, mit sem törődve a szabad választásokkal ebben az évben is megszülettek, gögicséltek és nyűgösködtek, megtanultak mászni, pohárból inni, hadakoztak vírusokkal, botladozva járni kezdtek, játékokkal ismerkedtek - szóval nőttek és fejlődtek az élet rendje szerint. Ebben az évben is volt bizonyítványosztás az iskolákban, az érettségizők elballagtak. Aztán a szerelem - ugyanannyi áldozatot szedett mint azelőtt, és a lányok többnyire fiúkat, a fiúk pedig lányokat szerettek és persze volt csalódás is. Házasságok is köttettek, felbomlottak. Volt azért egy kis felhajtás is: tüntetés, dialógus bőven, de érdekes, hpgy az idén sem kellett kevesebbet dolgozni a fizetésért, mint tavaly, azonban sajnos, valamivel kevesebbet vásárolhattunk érte. Még szólnom kell arról, hogy ebben az évben rengeteg újság jött létre, és nagyon sok újság küzdött a létéért is. Lapunk is küzdött és még küzdeni is fog, mert számunkra a jövő évben az a legfontosabb, hogy hűséges olvasóink ne maradjanak kedvelt újságjuk nélkül. Tény, hogy rossz helyzetben vagyunk, és egyelőre csak a remény van meg, hogy megfordul a kocka. Nem szabad engedni, hogy az egyszerű állampolgár magára maradjon, nem szabad engedni, hogy elégedetlenség alakuljon ki az országban, hogy sztrájkokkal kelljen intézni ügyeinket. Meg kell hirdetni a józan ész háborúját, mert a tüntetés és sztrájk nem old meg semmit, csak végképp felőrölnénk azt a maradék erőnket, ami ahhoz kell, hogy elvégezzük feladatainkat. Jó ideje tudjuk, hogy tömeges elbocsátások nélkül nem ússzuk meg a szerkezetváltást, elkerülhetetlen, hogy ne kerüljenek utcára szorgalmas, jó szakemberek is. Azt viszont el kell érni, hogy az elbocsátások ne „szeretem, nem szeretem” alapon történjenek. mert ez a maradék munkaerkölcs teljes szétbomlásához vezethet. Mit is írjak befejezésül? Régi szokásommal szeretném olvasóinkat megismertetni, amiről sohasem feledkezek el az év utolsó napján éjfélkor: felállók a székre pénztárcával a kezemben és „beleugrok" az új esztendőbe. Talán kinevetnek az olvasók, de ez a régi szokás mindig beválik, és remélem, aki hasonlóan cselekszik, mint én az a jövő év elé optimista szemmel néz, és aki optimista, annak minden sikerül. Kívánom a kedves olvasóknak, hogy az 1991-es évben az élet mindennapjai, azok a hétfők, keddek, szombatok ... sokkal jobbak legyenek, mint a múlt években. PLOCZEK M. ERZSÉBET A visszaút GONDOLATOK AZ ALKALMI HOMÁLYBAN Azt mondják, innen nincs visszaút. Pedig lehetséges, hogy minden idáig vezető út: visszaút. Nem visszafelé mozgunk-e az időben - hátrálva - idáig 7 Akárha gondolkodva is. akárha értelmünkkel kimérve minden útszakaszt, minden kanyarulatot, elágazások ágbogát - már ha ez egyáltalán lehetséges. A folyamatos gyarapodás - a belső - felérhet olyan magaslatokig, ahonnan minden belátható. Csak az a kérdés. van-e értelme? Nem mintha mindez nem volna izgalmas és tanulságos. csupáncsak azért, mert sem a mögöttünk, sem az előttünk lévő időn változtatni nincs módunk. Erőnk se - ez ugye természetes és törvényszerű. Mert az erőnk érezhetően fogyatkozik. Olcsó trükökkel ugyan ezt megpróbáljuk elleplezni, de őszintébb perceinkben töredelmesen bevalljuk önmagunknak, hogy a sikeresnek tűnő álcázásnak semmi értelme, mert a figyelmesebb szemlélő azonnal felfedezi a turpisságot. Világos tehát, hogy az az út, ami a mi utunk - a visszaút- semmivel sem különösebb, mint a többieké; esetleg rövidebb vagy más az íve.. . Nem ettől-eddig, hanem: innen valahová. Vagy: innen- sehová ... Ha mindezt hangosan mondanám, bolondnak néznének, csakhát itt nincs hallgatóság: csupa volt-ember a társam, ha ugyan a sírok mélyén porladókat társaimnak nevezhetem. S ebben az alkalmi homályban - vagy őszi derengésben - felélednek az emlékképek, odabújnak a fatörzsek mögé, mintha nem is léteznének, ám a következő pillanatban ismét elmozdulnak, rádpisszegnek, még ujjúkat is fölemelik. Vélhetnéd akár játéknak is, csakhogy ez nem játék, Ez maga az Idő, amely éppen múlttá omlasztja a jelent. S az elvonuló képek lassú méltósággal követik egymást a sírdombok előtt a feketére aszalódon koszorúk mentén. Rínivalóan szép látvány. Akár maga a temetés. A szertartás emelkedettsége. A kimért, fekete tömeg mozgása a gyászinduló lüktetésében. Még a gesztenyék is meghajolni látszottak eközben, holott ezek a fák megéltek már egyet s mást e kapukon bévül. E kapukon bévül, ahol minden különbözőséget egybeomlaszt az agyagba épülő birodalom mélye. GÁL SÁNDOR 9
