A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-28 / 52. szám
Rovatvezető: MÁCS JÓZSEF Más szemmel A liberalizmus dilemmája Néha a történelem olyan - fintornak is beillő - értékváltásokkal lep meg bennünket, hogy a bámulattól nem győzzük kapkodni a iejünk. Magatartásformák és fogalmak máról holnapra más feltételrendszerbe és új megvilágításba - mintegy ellenfénybe - kerülnek, melynek hatására súlyuk, értelmük és értékük jelentősen megváltozik. Napjainkban a közösségben való gondolkozás megy át ilyen minőségi változáson. A múlt rendszerben - évtizedek során - a közösségi gondolkozás szükségét előszeretettel és gyakran hangsúlyoztuk, a gyakorlatban kevés sikerrel! A közösség fogalmára épült (volna) fel maga a társadalmi rendszer, mindennapjainak formalizmusában és felelőtlenségében azonban sekélyeásé tette és elhasználta a fogalmat. Tartalmát kiürítette,. értékét devalválta! A közösségben való gondolkodás értékválságában, a felületes általánosítások és' sémák eluralkodásában és a gondolati eredetiség hiányában úgy tűnt fel, hogy abban a helyzetben sokkal eredményesebb és értékesebb az individuális értékszemlélet és egyéni gondolatiság. Amióta a személyes kezdeményezés ösztönzésének és az individualizmus burjánzásának vagyunk a tanúi, mióta liberális politikusaink meghirdetik az egyén szabadságát és jogait, az egyes ember értékét, mint a formálódó társadalom alapkövét és működőképességének a zálogát, némileg csodál-Költónk, Gál Sándor, ifjabb éveiben elég gyakran megfordult szülőhelyén és ennek következtében talán még emlékezhet várra, hogy édesapja közeli ismerősei köréhez tartoztam, éppen ezért merészeltem tollat ragadni, hogy a fent említett szemléletről álkor tott véleményét támogassam. Talán mindenki egyetért velem, hogy az elmúlt időben kevés ember forgatta úgy a tollát, mint Gál Sándor. Hányszor feljajdulok, amikor merész, de okfejtő cikkeit olvasgatom. Igen, olvasgatom, és nemcsak olvasom, ugyanis hány és hány ilyen aktív emberre lenne szüksége népünknek! Az említett cikkel teljes egészében azonosulok. Én mint volt pedagógus azonnal úgy reagálok, hogy az elméletből az átélt gyakorlatot veszem alapul. Ha csak a közvetlen környezetemre tekintek ebben az ún. lépcsőházban, 4 magyar ajkú tanuló közül csupán 1 látogatja nemzetiségi iskolánkat. Hangsúlyozom, hogy a szülők közül mindössze 1 család az olyan, amely jól beszél szlovákul. Munkásemberek gyermekeiről van szó. Tudom, tudom én kérem, a család elengedhetetlen joga, hogy a be íratás kérdésében önmaga döntsön. Már csak gyakorlatból is tudom, mert a Prágai Tavasz beköszöntése előtt 2 volt kolléganőmet meg mertem kérdezni ezzel kapcsolatban, hiszen magyar édesanyákról, magyar tanítónőkről volt szó, akik a mellettünk működő „összevont” szlovák iskolába járatták gyermekeiket, hogy miért akarnak rosszat gyerkozva tapasztaljuk, hogy ebben az új helyzetben a közösségben való - szociális - gondolkodás értéke megerősödik, fénye visszatérőben van, ereje felértékelődik. Aligha van ennél érdekesebb jelenség - jellemzőbb szükségszerűség! Részben arra (is) utal. hogy négy évtized nem múlt el bennünk - értékrendünkben, létszemléletünkben - nyomtalanul. A közösségi gondolkozás belénk gyökerezett, ösztöneinkbe költözött és mélyebben'él bennünk, mint gondolnánk! És nem öncélúan él bennünk, hanem oka van, szolgálja - vagy szolgálni igyekszik - legfontosabb érdekeinket, létünket. íme egy időszerű példa! A tervezett, új gazdasági feltételrendszerben a piacgazdálkodás viszonyai között létében veszélyeztetett (lesz vagy lehet!) a kultúra, és különösen a kisebbségi sajtó és könyvkiadás. Az Új Szó közölte az ifjúsági lapok (Ifi, Tábortűz, Kis Építő) szerkesztőinek közös, segélykérő nyilatkozatát, melyben az újságolvasók tudtára adják, hogy állami támogatás - dotáció - híján meg kell szűnniük! A tényre visszhangként válaszoló társadalmi-közösségi vélemény egységes: a lapok helyettesithetetlenek, támogatást kell kapniuk! Azonban a jelenlegi gazdaságpolitikai álláspont is ismert: támogatásra nincs pénz, különben is, a piacgazdálkodás törvényeinek megfelelően a lapok - kiadók és kulturális intézmények - éljenek meg a saját eretnekeiknek , hiszen ott nem képesek annyi ismeretet elsajátítani, mint nálunk az önálló magyar osztályokban. Vegyes házasságról lévén szó, az utoló szó jogán az államnyelv jöhetett náluk számításba. (Csak úgy zárójelben jegyzem meg. hogy az ún. magyarkodásom aztán 1968 után nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kitaszítottak kenyerét voltam kénytelen enni.) A leírtakkal azt akarom bizonyítani, hogy az említett elitszemlélet valóban nagy hatással van kisebbségünkre. Csakhogy ehhez mi is hozzájárulunk, mert a történelemből ismert széthúzási törekvés nagyban segítheti ezt az elméletet. Vagy talán az lehet az egyik oka az elmondottaknak, hogy a magyar oktatásügy fenti és lenti vezetőinek nagy része az eredeti helyén maradt? Talán érdemes volna kimutatni, hogy a rendszerváltás következtében hány volt „káder” (nemzetiségi vonalon) maradt meg az eredeti helyén. Ezek a régi szemléletükkel amolyan reform-kommunista módon igyekeznek megvalósítani az ilyen és hasonló folyamatokat. 1968 után én is a kitaszítottak közé tartoztam, ámbár egynéhány szlovák barátom védett az akkori magtár „vörösökkel" szemben. A sok huzavona után, az egészségi állapotom következtében, mint rokkantnyugdíjas tengettem az életemet. A tavalyi gyengéd forradalom következtében rehabilitáltak, és én ezt úgy igyekeztem viszonozni, hogy felajánlottam szolgálataimat. Mint német szakos, 10-11 órát szívesen tanítottam volna. Helyet nem jükből. legyenek önellátók, sőt nyereségesek! Nyilvánvaló, hogy a két álláspont között kibékíthetetlen ellentmondás van. A dilemmában korunk gazdasági-politikai gondolkodásának legnagyobb problémája testesül meg: az individuális vállalkozói (liberális) és a közösségi (szociális) gondolkozás ellentéte! A közvélemény érzi a köz érdekét: szükség van a lapokra, hogy a fiatal nemzedékek anyanyelven történő ismeretszerzése és tájékozódása folyamatos legyen! Negyven év. minden ellentmondásossága mellett kifejlesztette bennünk a közösség érdekében való gondolkozást, a kollektív esélyek iránti érzékenységet. Ez fontos szempont és értékminőség! (A kisebbség számára különösen: kollektív jogainkra érzékenyek vagyunk, mert identitásunk alapját jelentik!) Az új - liberális - gondolkodás más elvekből indul ki: az egyén jogainak mindenekfelettvalóságát hirdeti! így érvel: a társadalom jólétének az egyén boldogulása az alapja! A sikeres egyén egyben boldog és kiegyensúlyozott társadalmat jelent! A közös érdekek iránt kevésbé van érzéke, a szabad kezdeményezésre és individuális jogokra épít. Ez a gondolkodás, ha érti is az említett lapok problémáját, nem nagyon tud vele mit kezdeni. Ilyen a természete! Úgy véli, hogy amennyiben szükség van a lapokra, majd akadnak sikeres egyének, akik megmentik őket, vállalkozók, akik talán még meg is gazdagodnak általuk. S ha a lapok megszűnnek, ez arra utal. hogy életképtelenek voltak, nincs rájuk szükség! Illetve, ha szükség lenne, átmeneti hiányuk után. esetleg más formában, újra alapítjuk őket! A kérdés létfontosságú és nyitott: melyik gondolkodásmód a helyes ? Melyiknek van igaza? A maga módján mindkettőnek, ám egyiknek sem teljesen! Az ellentmondás kaptam, 3 órát ajánlott fel az újvári oktatásügyi szakosztály Muzslán, ezt is csupán a rehabilitációs bizottság nyomására. Én a dolgot nem firtattam tovább, ámbár egy kis kerülővel el tudtam volna érni a célomat. Nyitott szemmel figyelem értelmiségünk sorait. Ahogy egészségi állapotom megengedi, eljárok az egyes pártok összejöveteleire. Jómagam, amikor körültekintek a teremben, bizony sok volt vöröst látok a pártok vezetőségében. Helyezkednek az emberek, de hát ezt senki sem látja, vagy kiveszett az emberekből az önérzet? Ha ez igy van, akkor csodálkozhatunk-e azon, ha a műszaki értelmiségünk gyermekei alig 1-2 % kivételével nem az anyanyelvükön kezdik el a tanulást? Humán értelmiségünk soraiból a pedagógusok kivételével szinte valamennyi gyermek szlovák iskolába jár. Alig van kivétel, de az ilyenre érdemes odafigyelni. Ez ideig az volt a meggyőződésem, hogy az értelmiségiek példája vonzóbbá teheti kisebbségi iskolahelyzetünket. Ezt ma már csak halkan merném állítani, ugyanis elég sok falusi ismerősöm van, szinte színtiszta magyar környezetből, akik kerek-perec kimondják, hogy a szlovák iskoláké a jövő. Igen, most sok volt kolléga és ismerős mondhatja, hát te nem tanultál Komenskyt, mindenki saját anyanyelvén stb ...? De hát próbáljuk meggyőzni azokat, akik az életben mást tapasztaltak, próbáljunk hatni rájuk, hogy anyanyelvükön tökéletesebb ismeretekre tesznek szert. Tudom, hogy ehhez nagyfokú elkötelezettség kell, ezt nem hirdetni, hanem cselekedni kell. De hát meddig bírjuk ezt csinálni? Mit fog az elfogadott nyelvtörvény a gyakorlatban mutatni? Mikor léphetünk abba a bizonyos Európai Házba? Vagy ilyen diszkriminációval Néhány gondolat az „elitszem lélet”-hoz csak kompromisszum által oldható meg. A lapok megszűnése esetén nyelvfolytonosságunk és iskolaügyünk végzetes károsodást szenvedhet. Am a liberális logika helyzete sem irigylésre méltó, önmagának mond ellent, amennyiben a dotáció mellett dönt, és olyan precedenst teremt, melynek következményeképpen további engedményekre kényszerül! Václav Havel interjúja jut eszembe, amelyet a Panorámában láttam. Betegágyban feküdt, és az akkori hatalommal való paradox viszonyról beszélt. Azt mondta, hogy a hatalomnak az is rossz, ha letartóztatja ót, de az is, ha nem! Mindkét esetben érdekei ellen, önmaga ellen tesz! A most alakuló gazdasági politika hasonló helyzetben van: ha következetes marad liberális logikájához és terveihez, meglévő értékeket rombol le és számos téren veszélyes szükséghelyzetet teremt, ha viszont kompromisszumokat köt, akadályozza és elnyújtja kitűzött céljai megvalósítását. Nincs tehát megoldás? Egyoldalúan nincs, a kibontakozást viszont csak kompromisszumok árán tudjuk elképzelni! Közösségi gondolkodásunk és szociális szempontjaink meglévő értékek bennünk s nem véletlen, érdekeinkből és szükségleteinkből erednek, létünkben gyökereznek. Ezért a történeti minőségekben is gondolkodó, reális gazdasági mérlegelés - kitűzött céljai megtartása mellett - kell, hogy ezekre is építsen, különben oly mértékben szembehelyezkedik a közös érdekekkel, hogy lehetetlenné teszi önmagát. A liberális gondolkodás alapeszményéhez visszatérve állítjuk, hogy a hiteles személyiség jogai és lehetőségei csak (és mindig is!) közösségi - tehát szociális - közegben érvényesülhetnek! DUBA GYULA is felvesznek bennünket? De hát mit tudunk cselekedni, hogy az „elitszemlélet" buborékká változzon? Úgy gondolom, hogy elsősorban össze kell tartanunk. De vajon milyen az összetartás a SZNT magyar nemzetiségű képviselői között? Összetartozásnak nevezhetöe a nyelvtörvénnyel összefüggésben a napilapokban megjelent 3+1 ellenszavazat 4 nemzetiségi képviselő részéről? Nagyon fontosnak tartom a nemzeti öntudat elmélyítését. Ismét gyakorlatból tudom, hogy az ifjabb pedagógusaink nem ismerhetik népünk történetét. Ezért hasznos munkát végezhetne a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó oktatásügyi főosztályunk, amikor minden magyar pedagógust bizonyos tanfolyamokon megismertetné népünk történetével, de nemcsak a rebellis korokkal, hanem általánosan az egyetemes magyar történelemmel. Tudom, hogy mindannyiunkból nem lehet hős, de a hősiességhez közelebb juthatunk, ha büszkék leszünk népünkre. Büszkén valljuk magunkat magyarnak, főleg a mostani nehéz időszakban, nem hamis soviniszta magyarsággal, hanem gerinces, öntudatos és tettre kész cselekedeteinkkel, de mindig összhangban hazánk és az egyetemes magyar műveltség iránti elkötelezettséggel. Végezetül, ha javasolhatnék, akkor csupán azt kívánom, hogy minél több Gál Sándor nyilatkozzék a „Csehszlovákiai magyarok fórumá”-ban, de gyakorlati tanácsokkal, hogy a beolvadás veszélyétől mi is védettebbek legyünk, nem csak a Dél-Szlovákiában lakó szlovákok. ONDRÓ ERNŐ 7
