A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-14 / 50. szám
A néphagyományban december 13- hoz, Luca-napjához több jósló szokás, boszorkányos hiedelem és maszkos alakoskodás fűződik. Emellett Luca a baromfiak védelmezőjeként is ismert volt. Luca-napján a baromfiak egészségének megőrzésére és a szaporodásuk biztosítására különböző szokások és cselekedetek terjedtek el a múltban. A néprajzi gyűjtésekből az egész magyar nyelvterületről ismert a Luca-napi varrástilalom. „Isten ments varrni!" — mondogatták, mert bevarrják a tyúkok fenekét és akkor nem tojnak. Általában elterjedt gyakorlat volt az is, hogy a nőknek e napon ruhát fejteni, tollat fosztani kellett, hogy kirepegessék a tyúkok fenekét és azok sokat tojjanak. A Duna és a Garam folyó közti terület falvainak többségében az asszonyok Luca-napján kitakarították a tyúkólat és megkotorták a tyúkokat, hogy „jó bő legyen a fenekük, jó tojók legyenek". A tyúkól kitakarításakor tiszta szalmát is tettek a tyúkkosarakba, amit például Dunaradványon és Komáromszentpéteren az asszonyoknak kellett összekapkodniuk a szomszédokból. A hagyomány szerint 9 vagy 13 különböző szalmakazalból húztak lopva egy marék szalmát, és azt tették a tyúkkosarakba, hogy jobban tojjanak a tyúkjaik. Volt aki közben ezt mondogatta: „Az én tyúkom toj, toj, toj, a másé meg kot, kot, kot." A szalmát titokban, szedték össze, s ha később valaki megkérdezte, hogy tojnak-e a tyúkjaik, akkor nem dicsekedtek el ha jól tojtak is, inkább csak semleges választ adtak. A szalmaszedés szokása napjainkra a szalmahiány miatt már nagyrészt elhalt, de azért előfordult, hogy néhány idős asszony egy-két szomszédjától még mindig szed szalmát, hogy legyen valami szerencséje a tyúkjaival. Ugyancsak a tyúkok hasznának biztosítása céljából Luca-napkor reggel és este az asszonyok karikába, kocsikerékbe, hordó abroncsába szórt maggal etették a tyúkokat, hogy „összetartsanak és ne menjenek szanaszét tojni". Lehetőleg „ikerkukoricát" adtak a tyúkoknak, ami tulajdonképpen a kukoricacsö melletti kinövés volt; az ilyen kukoricát megtalálásakor félretették Lucára. Néhány idős asszony a mai napig gyakorolja ezt az állatok egybetartási szokását. Volt olyan is, aki Luca-napján fokhagymagerezdekkel keresztet rajzolt a tyúkól- és az istállóajtóra, hogy az állatait megóvja a boszorkányok rontásától. Az állatállomány bőségének, védelmének biztosításában a gazdaságot irányító családfőre is szerep hárult. Luca-napján a gazda rendet csinált az istállóban, hogy az egész évben tiszta legyen. Dunaradványon emlékeznek arra is, hogy ezen a napon a férfiak megfüstölték a teheneiket és a lovaikat, hogy elűzzék a boszorkányokat. Este pedig megkefélték a lovak szőrét, hogy az mindig szép fényes legyen. Ez a munka mindig a gazda feladata volt, de a család előtt sem beszélt róla. E dunaradványi példából úgy tűnik, hogy a Lucák védelme nemcsak a baromfiakra, hanem a tehenekre és a lovakra is kiterjedt a Duna és a Garam közti területen. A Luca-napi morzsának, amit az étkezés után gyűjtöttek össze, szintén szerepe volt az állatállomány megóvásában. Betegség esetén ebből etették a baromfiakat és a nagyállatokat. Azt tartották, hogy a morzsa Lucától karácsonyig volt jó. A felsorolt tilalmakat és cselekedeteket az asszonyok az anyjuktól, a férfiak az apjuktól tanulták, tehát a családon belül hagyományozódott. Mivel ezek a szükebb család szerencséjének és hasznának biztosítására vonatkoztak, mások előtt nem beszéltek róla. Napjainkban ezeket a mezőgazdasági élettel összefüggő Luca-napi szokásokat csak a legidősebbek ismerik, és közülük is csak néhányan gyakorolják. Tekintetbe véve a hagyományos paraszti gazdálkodás feltételeinek megváltozását, összeszűkülését, a fenti szokások nagy része az 1950-es évektől funkcióját vesztette, s azért a középkorúak és a fiatalok életébe eleve nem épülhetett bele. A legidősebb emberektől való összegyűjtésük, lejegyzésük azonban napjainkban is hasznos lenne, mert mindenütt segítené egy letűnt életforma pontosabb megismerését. FEHÉRVÁRV MAGDA O I
