A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
Legnagyobb termetű honi sasunk. A szirti sasnál nagyobb és súlyosabb. Barna színezete a nyaka körül világosabb. Vaskos csőre magasan ívelt, az öregeknél sárgásbarna, míg a fiataloknál fekete. Számyterpesztése a két métert is meghaladja. A ragadozómadarak ezen óriása nálunk elsősorban a Duna térségében fordul elő. Itt még az ötvenes években rendszeresen költött. Sajnos az intenzív erdökitermeléssel járó zaklatások következtével eltűnt s már csak mint téli vendég jelentkeznek egyes példányai. A rétisas elterjedése felöleli az : egész palearktikumot. Grönlandtól Kamcsatkáig széles sávban terjed, úgyhogy előfordul egyaránt a tundra és a tajga zónában, úgyszintén a mediterrán jellegű sztyeppevilágban (Kisázsia és az Aral-tó környékén). Európa kontinentális részén jobbára már kipusztult. Az Észak-Európai populáció a Balti és az Északi-tenger térségében — hála az intenzív véde lemnek — újabban lassú emelkedést mutat. A rétisas kóbor természetű madár. Főleg az ivaréretlen példányok télvíz idején 5—6 évig lehúzódnak a Duna vonalára. Ekkor néha több sötét színezetű (tehát fiatal) példányt lehet megfigyelni. Az öregek nászrepülése már februárban megkezdődik. Márciusban a tojó lerakja a két meglehetősen nagy, fehér alapon barnafoltos tojását. Engedje meg az olvasó, hogy régi naplómból kijegyezzem a hajdani Bős-környéki szigetvilágban rétisasokról szóló feljegyzéseim lényegét: „A rétisasok 1953-ban új fészket építettek. Három Duna-ágon kellett átevezni április 4-én heves északi szélben míg bejutottunk arra a szigetre, ahol feketenyárfán 14 m magasan villás elágazásban díszlett a 160 cm széles és 60 cm vastag új fészek. Benne egyetlenegy apró, kb. négynapos fiókát találtunk. Mellette „bespájzolva" egy 42 cm hosszú csuka és egy teljesen ép tökésréce-gácsér hevert. Április 26-án a rétisas-fiókát meggyürüztük. Május 9-én tisztes távolságból figyeltem az etetést. Csóka István erdész megerősítette, hogy július folyamán a fióka szerencsésen elhagyta fészkét, majd később gyakran látták a szülőkkel körözni a szigetvilág felett.” Harminchét éve történt. Vajon merre jár az A—1119-es gyűrűt viselő madár? A rétisasok még néhány évig a dunai szigetvilág egy másik pontján költöttek. Igyekeztünk minden zavarást kerülendő fokozottan védeni őket. Madaraink azonban — ők tudták miért — más vidéket kerestek s azóta a néhai fészkek csak mint természeti emlékek maradtak hátra az utókornak, mig az enyészet nem végzi el romboló munkáját. Egy ilyen autochton rétisas-fészket mutat be az 1955-ből származó fekete-fehér fotó. A lomha reptű rétisas föeledelét a halak és a récenagyságú vizimadarak alkotják. A megserétezett, vagy beteg egyedek eltakarításával szanitécszolgálatot teljesít. Télen alkalomnyújtotta dögevést sem szalaszt el. Rendszeres átvonuló (nálunk nem költő) ragadozómadár a halászsas (F*anidon haliaetus). Áprilisban és szeptemberben vonul át vidékünkön az északi fészkelöterületek felé. Valóságos „szárnyas-vidra". Lábszerkezete a legeszményibb halfogó eszköz. Valamennyi karma egyenlő nagyságú s a ficánkoló préda tökéletes megmarkolásara való. Néha. s ezt magam is tapasztaltam, oly mélyre belevág a vízbe, hogy csak másodpercek után bukkan elő a karmai között vergődő hallal. Vannak adatok arról, hogy amikor a hal erősebbnek mutatkozott. lehúzta a vízbe, ahol elpusztult. Az európai Vörös könyvek mind a réti. mind a halászsast a kimagaslóan vedett ingadozómadár fajok közt tartják szánton. Nálunk is a legszigorúbb védelemben részesül. STOLLMANN ANDRAS Rt to Štaf.iri Danko és a szerző
