A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
CO < N < O < < Az elmúlt év augusztusában a világsajtó terjedelmes politikai vezércikkeinek árnyékában szerényen meghúzódó rövid hírek jelentek meg a Voyager 2 űrszonda 12 évig tartó útjának sikeres befejezéséről. Méltóbb helyet illett volna biztosítani ennek az eseménynek, hiszen ez a parányi, mindössze 784 kilogrammos műszeregyüttes méltán vívta ki a tudományos közvélemény csodálatát. A Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz után a Naprendszer utolsó nagybolygójánál, a Neptunusznál tett sikeres látogatást. A repülést előkészítő, irányító és adatfeldolgozó szakemberek méltán lehetnek büszkék a földi csúcstechnológiát m'agábafoglaló űrszondára, nemkülönben saját teljesítményükre is, hiszen számtalan időközben felmerült problémát, meghibásodást, nem várt akadályokat kellett leküzdeniük úgy, hogy a kiadott rádióparancs és a visszaérkezett válasz közt több óra is eltelt. Szinte a fellövés pillanatától kellett változtatni az eredeti programon, javítani a már száguldó szonda számitógépes programját, pályavonalát, korrigálni a fedélzeti rendszer eszközeinek működését. Többszáz matematikus, programozó, fizikus, vegyész és technikus dolgozott szüntelen az elmúlt 12 év alatt annak az érdekében, hogy a Voyager küldetése sikerrel záruljon, hogy az emberiség szeme és füle túl az ismert világokon is érzékelhessen és tapasztalhasson, gyarapítva ismereteinket szükebb hazánkról, a Naprendszerről. A NASA szakemberei ritka alkalmat használtak ki, amikor a Voyager 1 és a Voyager 2 űrszonda fellövését megtervezték. Mindössze 179 évenként nyílik olyan kedvező alkalom az űrkutatás számára, amikor is a négy óriásbolygó egyetlen űrszonda segítségével meglátogatható. A pályavonal még Így is rendkívül bonyolult, hiszen csak oly módon hajtható végre a „nagy utazás", ha az egyes nagybolygók gravitációs vonzerejét is figyelembe véve, mintegy parittyakövet kirepittetik a kővetkező bolygó irányába, majd ott megismételve a manővert juttatják el a szomszéd bolygó felé. Ily módon a teljes pálya több „kanyart", de függőleges irányú (a Naprendszer síkjához képest) kitérést is tartalmaz. Egy ilyen pálya kiszámításának bonyolultságát az is fokozza, hogy figyelembe kell venni az óriásbolygók körül keringő népes holdcsaládokat, melyek szintúgy módosítják, zavarják tömegvonzásukkal a szonda útvonalát. Elegendő egy pontatlan számítás, vagy ‘ akár egy addig ismeretlen hold felbukkanása és az űrszonda irányt tévesztve vagy összeütközik az anyabolygóval, vagy pedig kirepül a Naprendszerből. Legjobb esetben is oly módon fordul el, hogy örökre elveszíti rádiókapcsolatát a Földdel (lásd a Phobosz szondák esetét). Emiatt a csillagászoknak a lehető legpontosabb számításokat kellett elvégezni a holdak helyzetére a találkozás pillanatában. Nem lehet eléggé dicsérni ezeknek az embereknek az aprólékos munkáját, bár legtöbbjüknek a neve a nagy eredmények árnyékában valószínűleg sohasem kerül a nyilvánosság elé. A Voyager 2 által készített mérési adatok fényképfelvételek elemzése, összegzése még napjainkban is folyik és valószínűleg még néhány évtizedre is munkát adnak a csillagászok számára. Annyit már el lehet mondani, hogy a négy óriásbolygóról szerzett információink többszázszor felülmúlják eddigi ismereteink mennyiségét és színvonalát. Ez a cikk a Voyager 2 útvonalának, eredményeinek bemutatására íródott, bár a részletes ismertetéshez aligha lenne elegendő pl. a Pallas Lexikon kötetmennyisége. A Voyager 2-t 1977. augusztus 20-án, a Kennedy űrközpontban lőtték fel Titan III E — Centaur D1T hordozórakétával. Nem sokkal a fellövés után kisebb problémák mutatkoztak a fedélzeti számítógépben és a helyzetvezérlö rendszerben,, a legnagyobb gondot azonban mégjfc az okozta, hogy 1978 áprilisában elromlott a rádióvevő. A rendszer átkapcsolt a tartalék rádióvevőre, azonban abban is elromlott egy kondenzátor, így csak egy nagyon keskeny hullámhosszon lehetett a továbbiakban tartani a kapcsolatot az űrszondával. Az energiaforrást egy speciálisan erre a célra kifejlesztett radioizotópos tertnoelektromos generátor biztosította, amely a radioaktív plutónium-oxid bomlása folyamán keletkező hőt alakította át elektromos energiává. Erre azért volt szükség, mivel a Naptól folyamatosan távolodó űrszonda napelemtáblákkal képtelen lett volna megfelelő mennyiségű energiát biztosítani a mérőműszerek és a rádiókapcsolat működtetésé- Fo/ytatás a 23. oldalon AZ ORVOS VÁLASZOL Benzinmérgezés „Akár olcsó, akár drága a benzin, nap mint nap sokan kerülnek kapcsolatba e vegyianyaggal gépjárművük üzemeltetése során, ruhatisztítás közben, stb. Amellett, hogy tűzveszélyes, gondolom, hogy az egészségre is ártalmas," írja P. Gáborné T.-röl és így végzi levelét: „Az érdekelne, hogy mi az elsősegély helyes módja, ha e folyadék a bőrt éri vagy az ember belélegzi a gőzét, esetleg tévedésből kortyol belőle, mert ahány kézikönyv, annyiféle az orvosi tanács." Az olvasónak igaza van. Belelapoztam néhány hazai és magyarországi tankönyvbe és a benzinmérgezésnél nyújtandó elsősegély irányelveit valóban eltérően és elég felületesen ismertetik. Világítsunk rá a kérdésre több oldalról. Induljunk ki abból, hogy mindazok, akik foglalkozásuknál fogva élnek benzinközeiben, tisztában vannak az esetleges ártalmakkal és be is tartják a szükséges óvintézkedéseket. Az orvosi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy sokan, nemcsak gyermekek, hanem idősebbk is, tudatlanságból vagy könnyelműségből úgy kezelik e sokoldalúan felhasználható vegyianyagot, mintha teljesen veszélytelen s az egészségre nézve is ártalmatlan lenne. Előfordul, hogy valaki a tenyerére önt egy kis benzint, hogy azzal mossa meg pl. olajjal szennyezett kezét. Másnak huzamosabb ideig kell benzingőzzel telített térségben tartózkodnia. Nem ritka eset, hogy benzint, naftát, petróleumot vagy benzintartalmú bútorfényezöt isznak boros, sörös vagy üdítő italos üvegből. Ilyen veszély lehetőségétől zsenge korától kell óvni a gyermeket s a család serdülő és felnőtt tagjaitól meg kell követelni, hogy a kamrában és a ház tájékán minden üvegben vagy dobozban tárolt anyagot megfelelően jelöljenek meg. A benzinmérgezés jellegzetes tünetei: kellemetlen érzés a szájban, nyálkahártya-izgalom, főfájás, szédülés, kábultság és hörghurut, aminöt belélegzett vegyianyag szokott előidézni. A lehelet benzinszagú, de nemcsak belégzéses, hanem nyeléses mérgezés esetében is, mert ez a vegyianyag nagyrészt a tüdőn át távozik a szervezetből. Az első tennivaló a mérgezettnek haladéktalan elszállítása az orvoshoz, aki a benzinszagú lehelet, de más jelek alapján is — cianózis, eszméletvesztés, görcsös rángások. stb. — következtethet az eset súlyosságára. A kezdeti tünetek közé tartozik az esetleges emelkedett hangulat, látszólagos ittasság vagy más lelki zavar, amit a benzin narkotizáló hatásának kell tulajdonítanunk. Mindenekelőtt a mérgező anyag hatásának mielőbbi megszüntetésére van szükség. Hadd hívjam fel az olvasók figyelmét elsősorban arra, ami a tankönyvekben nem szerepel : A szembe jutott benzin, nafta vagy petróleum gyulladást okoz a kötőhártyán, esetleg a szaruhártyán is. Elsősegélyként tiszta víz sugarával legalább 15 percen át öblítsük a szemet. Ezt követően a kórház vagy rendelőintézet szemészeti osztályán kell ellenőriztetni és gyógykezeltetni. Noha a szervezetbe való felszívódás a bőrön át a szakorvosok véleménye szerint jelentéktelen és elhanyagolható, mégis ajánlatos a benzinnel leöntött testrészt megszabadítani az átnedvesedett ruhától és a bőrfelületet alaposan lemosni. Orális mérgezésnél (szájon át) az orvos gyomormosást, oxigén-belégzést, szükség esetén mesterséges lélegeztetést alkalmaz. A gyógyszerek: aktív szén, paraffinolaj, továbbá a beteg állapotának orvosi elbírálása szerint pl. valamelyik szívre ható készítmény, légzöközpont-izgató szer vagy fokozott nyugtalanságnál nyugtató hatású injekció. Mit alkalmazhatunk — és mit kell ehhez tudnunk — a háztáji elsősegélynél: A házipatikában mindig legyen kéznél különféle elnevezések alatt forgalmazott aktivált szén. pl. Carbosorb tabletta. Mérgezésnél hashajtóval, esetleg keserűsóval együtt adjuk be a betegnek, s hozzá még langyos vizet itatunk vele. Ha nincs otthon paraffinolaj. amelyből 100 ml-t kell itatni benzin, nafta, petróleum vagy benzintartalmú háztartási oldat lenyelése esetén, tilos bármiféle egyéb olaj alkalmazása. A paraffinolaj oldja a benzint s a hasonló anyagokat, de nem szívódik fel az emésztőrendszerből a szervezetbe. Minden más olaj előmozdítja az említett vegyianyagok felszívódását, súlyosbítva ezáltal a mérgezés lefolyását s a beteg állapotát. Hasonló megfontolásból tejet vagy szeszesitalt sem ihat a mérgezett. A szóbanforgó vegyianyagok a légzőrendszer súlyos gyulladását már kis mennyiségben is kiválthatják. Gyermeknél már 1/2—1 ml is elég az ilyen természetű tüdőgyulladás kialakulásához. A légutakba nemcsak pl. a benzingőz belélegzése által juthat, hanem hányadékkal, ezért másfajta mérgezésektől eltérően főleg gyermeknél ne próbáljuk hánytatással méregteleniteni a szervezetet. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY 16