A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
HOGYAN IS CSINÁLJUK...? (UTÓTÖPRENGÉSEK) •••Az ÉLET mozgásában két örökös törekvést látunk már sokezer év óta: az EGYESÜLÉS (integrálódás) és OSZTÓDÁS (differenciálódás) erejét, akaratát. A kettő kizárólagos, de föl is tételezi egymást. A társadalmi mozgásban,, még az olyan kicsinek mondott csehszlovákiai magyarság életében is ezen egységes kettősség (értsd sokféleség) mindig is jelen volt, bár az utóbbi erő sokáig tudatosan elfojtott volt, legfeljebb csak latens szinten munkálhatott. Normális társadalmi-politikai viszonyok esetén e két mozgóerö za varmentesen működik mind a közösségnek, mind az egyes ember javára. A bajok akkor kezdődnek, amikor megbomlik a társadalmi közeg, amikor az emberközi kapcsolatok természetes rendjét diktatúrák uralják, következésképpen e két erő (egyesülés-osztódás) kibicsaklik a maga harmóniájából. Már jócskán NOVEMBER után vagyunk, s azt tapasztaljuk, naponta látjuk, hogy e két erő harmóniájának újrateremtése nagyon bonyolult dolog, és olykori szertelen törekvéseink keserves következményekkel is járhat. Talán a tegnapi és tegnapelötti erőltetett EGYSÉG elleni felgyorsult kompenzációs akarat féktelen sodra hozza az újabb bajt; a szétesettséget. A korábbi évtizedekben a magyar kisebbség szellemi életének szervezését és irányítását a Csemadok vállalta, lényegében ö képviselte a szlovákiai magyarságot, szinte e népesség mindenese volt. És nem csak a magyar kultúrát szolgálta és nem csak a kultúrát...! Jövője kapcsán két gondolat forog a fejemben. Az egyik az, hogy minden Élő-nek (tágabb értelemben véve) „fejlődésében" van egy csúcspontja, kulminációja, utána életének a lefelé ívelő ága következik: az elmúlás lejtője. Véleményem szerint a Csemadok kulturális tevékenységében még nem kulminált. De közvetlen politizálásában, a hetvenes években felgyorsult szolgalelkü alázatosságában, sőt számos vezető tisztségviselője gusztustalan nyüzsgésében és tekintetnélküli „osztályellenség’' — üldözési mániájában már jelen voltak a szervezet halálfoltjai is. A másik gondolat tartalmában azonos az előbbivel, csak általánosabb az igazság kimondásában : a Csemadok is a maga nemében „létkategória". Létezésében is véges. E súlyos, szomorú gondolatokat mégis feloldja bennem egyféle lelki katarzis: hiszem, hogy a Csemadok mindaddig szorgalmasan gondozza a kultúránkat, míg nem lép színpadra a méltó örököse. A közelmúlt forradalmi változásai számos meglepetésszerü újat hoztak. Újabb történelmünkben robbanás történt: kisebbségi társadalmunk felszabdalódott, szétesett, elveszítette korábbi egységét, pontosabban: hazug látszategységét. Hála istennek, éppen ideje volt...! Tudatunkban már nagyon hiányzott a teljesebb, hitelesebb kép önmagunkról. Hiányzott ez másoknak is! Üdvözlöm ezt az egyértelmű markáns osztódást. De egyre inkább aggódom is: félek „a ló túlsó oldalától", — mert nagyot lehet ám esni ...! Már hónapok óta egyre gyakrabban (magánbeszélgetések során, a Csemadok OV vezetőségi ülésein, az Országos Választmány októberi értekezletén, a járási választmányok ülésein is) fölvetődik a MAGYAR PARLAMENT gondolata. A vélemények természetszerűen eltérőek. Két kérdésben viszont összecsengenek: 1. az egyre fokozódó szétesés tényleges veszélyt rejt magában, következményei szinte beláthatatlanok; 2. a valamiféle összefogás távol legyen az „egy nyájba terelés" gondolatától. Mások véleményét is vallva szerintem is szükség van egy alapösszhangot kifejező országos magyar fórumra. Nem azért, hogy a bal kéz kötelezően azt csinálja, amit a jobb, de legalább tudjanak egymásról! Hogy tudják: egyazon szív táplálja vérrel őket. Máskülönben könnyen megtörténhet, hogy versenyben püföljük majd a fejünk lágyékát, együttes bukásunkra, mindnyájunk vesztére. Szerintem olyan lenne ez a fórum, mint egy nagy családi húsvéti vendégség, amelyen minden rokon (a szervezetek képviselői) beszélne munkájáról, terveiről, ügyes-bajos gondjairól, öröméről, bánatáról. Nevezhetnénk ezt akár Szabad Demokratikus Magyar Parlamentnek, vagy bármi másnak, lényege funkciójában lenne. Tehát nem valamiféle szervezet, párt, mozgalom, stb. lenne az, csupán a csehszlovákiai magyar kisebbség kulturális és politikai, esetleg gazdasági szerveinek informatív nagygyűlése. Ennek a parlamentnek nem lenne apparátusa, előkészítését, szervezését közös intéző bizottság végezné, a kiadásokat a küldöttek szervezetei közösen fedeznék, e parlament nem hozna határozatokat, nem adna utasításokat, stb., csupán azt nyilatkozná ki, hogy „EZ VAN"!, ILYENEK VAGYUNK, ÍGY ÉLÜNK! Differenciáltság? — Integráltság? Minden egészséges NAGYCSALÁDnak áldott elemi gondja ez. Mert úgy jó, ha együtt van a család (hogy tudjanak egymásról és segíthessék is egymást), meg külön is van a család (hogy mindenki szabadon futhasson pályáján). KARDOS ISTVÁN • Tisztért Főszerkesztő úr. szeretném, ha lapjuk következő, még a választások napja előtt megjelenő számában helyet kapna reagálásom a „Hét" 46. számában megjelent „Választási csúnyaságok" című írásra, amely a következő: Nagyon sajnálom, hogy a cikk szerzője nem tartotta fontosnak, hogy az objektivitás érdekében engem is megkérdezzen a leírtakról. Alkalma és módja lett volna, hiszen az írásban közölt beszélgetés alatt (előtt, után) engem is felkeresett a belügyi szakosztályon, igaz más célból. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy nem voltam és nem vagyok részese semminemű manipulációnak, melynek célja a nagymagyari demokratikus választások megakadályozása. Tisztelettel: Kolláth Kornélia Dunaszerdahely, 1990. november 16 A szerk. megj. Lapunk nyomdai átfutási ideje miatt nem tudtuk a választások előtt megjelentetni a levelet. Sajnáljuk. I. Szlovákiai Táncháztalálkozó Hol: Dunaszerdahely — Sportcsarnok Mikor: 1990. december 15-én 10,00—22,00 — tánctanítás — koncertek — népművészeti kirakodóvásár — — folkkocsma — össznépi vigadalom — mindez csak 50 koronáért — a gyerekeknek 15,— A belépőjegy árában egy üdítő vagy egy sör foglaltatik. — aranyvasárnap előtt egy nappal megvásárolhatja ajándékát a vásárban. Hazai, magyarországi, erdélyi magyar és szlovák együttesek várják.
