A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
NEMZETI ÖNTUDAT, NACIONALIZMUS, SOVINIZMUS ••• A közelmúlt sokszor furcsa történésein néha tanácstalanul töprengünk. Keressük indítékát, s időnként még ahhoz a felismeréshez is eljutunk, hogy a történésekre racionális magyarázat nem adható. A tömeghisztéria bizony gyakran gerjeszti és növeli önmagát. A legfőbb ok persze, véleményem szerint, a primitivizmus, amely teljesen szélsőséges, irracionális megnyilvánulásokra képes. Azért veszélyes különösen, mert vakhitre, képtelen fantazmagóriákra épül és észérvekkel teljességgel lehetetlen hatni rá. A másik kiváltó ok a félelem. A tudatlan ember egyik oldalról a világ korlátlan urának szeretné képzelni magát, a másik oldalon azonban érzi tudatlanságának bénító voltát, (ha néha csak tudat alatt is) és ez félelmet vált ki belőle. A félelem határozza meg gondolatait, tetteit; mindenkitől fél, szomszédaitól, kollégáitól, akik esetleg nem értenek vele egyet, sőt kisebbségeitől is. Ez a félelem azután teljesen irracionális kijelentésekre és tettekre ragadtathatja öt. Térségünkről sokan mondják az utóbbi időben — s tapasztaljuk naponta mindannyian —, hogy a „nacionalizmus -újrafellángolásának problémáival küzd". Ez a probléma megjelölésére elfogadható megfogalmazás, s pontosabb meghatározás szempontjából azonban részletesebben szemügyre kellene vennünk a jelenséget. Ne köves- N sük eddigi torz beidegződéseinket, a probléma agyonhallgatását vagy megkerülését : ez sehová sem vezetne. A nemzeti öntudatosodás önkifejezés szempontjából három alapfokozatot jelölhetünk meg. Ezek: nemzeti öntudat, nacionalizmus, sovinizmus. Az alábbiakban ezek megfogalmazására teszek kísérletet. Mindjárt az elején szeretném még hangsúlyozni, hogy a három fokozat „tiszta" formában ritkán fordul elő, sokkal gyakoribbak az ötvözetek, a fel- I fogások egymásba fonódása, a részleteket illetően is. Persze, azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ún. tiszta esetek is bizonyos konkrét személyeknél lényeges súlyponteltolódásokat mutathatnak. Mi tehát a nemzeti öntudat? Egyetlen ember sem született légüres térbe, mindannyian egy bizonyos közegben növünk fel, attól kapjuk az első ingereket, információkat. A nyelv, a szokások, a kultúra, a múlt máig húzódó fonalai mind erősen meghatároznak minket még akkor is, ha ezt — megszokva eme elsődleges hatásokat — nem is mindig tudatosítjuk. Mindannyian mentalitásunktól, genetikai beállítottságunktól és száz más hatástól függően kötődünk erősebb-gyengébb szálakkal eme jellemzőkhöz, mentesíteni magát teljesen a hatásuk alól senki nem tudja, a kozmopolitától, közömböstől az erős nemzeti beállítottságú emberig széles skála lehetséges. Egy másik síkban eme skálához kell, hogy kötődjön az egyén intelligenciaszintje, ez sem elhanyagolható jellemző. A véleményem az, hogy ha az egyén pozitívan vonzódik nemzete kulturális es egyéb értékeihez, abban semmi kivetnivaló nem lehet, sőt ellenkezőleg, ez kell, hogy legyen identitástudatának egyik erős forrása. Ismerni és bírni jól, magas fokon nyelvünket, kultúránkat, történelmünket — ezek azok az alappillérek, amelyeken mindannyiunk személyisége nyughat. Ezt fejleszteni, pozitív módon — a vílágszellem fejlődését transzformálva — továbbvinni, jogunk és kötelességünk (mint ahogy minden más népnek, nemzetnek az), ez nem sérthet senkit és az emberiség egyetemes kultúráját gazdagítja. Az egészséges nemzeti öntudattal bíró lény ugyanakkor, hogy pozitívan vonzódik a saját értékeihez, nyitott a mások kultúrája, nyelve, tevékenysége, történelme iránt, tiszteli azt, az értékes részeket hajlandó belőle befogadni, kész az együttműködésre, az értékek kölcsönös cseréjére. Tudatában van annak, hogy az emberiség a fajok, népek, nemzetek színes keveréke, ahol mindenkinek egyforma jogai és kötelességei vannak, elfogadja és gyakorolja, hogy saját maga is egy a sok közül, a saját értékeivel és kötelezettségeivel egyetemben. Nem fél a másik kultúrájától, tudja, hogy a kölcsönös kapcsolat mindkét (vagy több) felet csak gazdagíthatja, s ezt a lehetőséget igyekszik is kihasználni. Nemcsak a saját értékeivel van tisztában és büszke azokra, de a máséival is, segíti azt, mert tudja, hogy aki ad, legalább annyit kap is. Amit leírtam, persze egy ideális állapot, a gyakorlat számos részletkérdést is felvet vele kapcsolatban (pl. az amerikai filmdömping kihívó hatásai, vagy a műholdas programok nemzeti kultúrákat háttérbe szorító hatása), de az irányulásokban nem lehet kétség. Mint említettem, a beállítódás spektruma széles lehet, s elérhet egy határt, ahol a nemzeti büszkeség áthuppanhat a nemzeti kizárólagosságba. A pozitív irányultság itt már megszűnik, a nyitottság bezárkózássá válik, egyre több negatív hatás kezd érvényesülni (pl. a termékenyítő nyitottság helyett félelem, az állandó védekezés, féltékenység oly irányban, hogy a másik biztosan csak szebb, jobb, értékesebb lehet, s így felfalja az enyémet). Ez általában a saját értékek mesterséges túlhangsúlyozásával jár, az ilyen ember csak a saját értékeit látja és a másét nem képes, nem hajlandó elismerni. Ez persze elég magas fokú korlátoltságot jelent és a fejlődés lehetőségét beszűkíti. A másik kultúrával szemben erőszakos, militáns elutasító magatartás lép fel, sőt esetenként az erős gátlások hatására, a másik értékeinek eltulajdonítása, sajátnak hazudósa. Ebbe a kategóriába tartozhat pl. a történelem átkreálása egészen az olyan végletekig, melyek egyébként jellemzően a múlt században dívtak, s amelyek szerint az akkori kiemelt értékrend szerint pl. Jézus Krisztus és tizenkét tanítványa is csak az illető nemzetbéli lehetett. Eme, csak önmagát látó magatartásnak is számos válfaja lehetséges, mígnem ez is elérhet egy határt, ahol átbillenhet egy még rosszabb kategóriába: a sovinizmusba. Ez már teljességgel negatív és kizárólagos hozzáállást jelent, állandóan ellenségképekben gondolkodik, állandóan a feltételezett konkurensektől retteg és ennek eredményeképpen szélsőséges változatában teljesen paranoiás reakciókra lesz képes. A soviniszta tehát már távolról sem a saját értékeiben gondolkodik, hanem a másik állandó, permanens elutasításában, befeketitésében, lejáratásában. Szélsőséges válfaja, de facto klinikai eset, ez után a palettán már csak az őrültség következhet. A soviniszta sok esetben bizonyos tettet nem elsősorban azért hajt végre, hogy az neki(k) jó legyen, hanem, hogy a másiknak (másoknak) rossz. Hozzáállása teljességgel elutasító, bármiféle érdembeli eszmecserére képtelen, a világot csak körítésnek látja a saját fantazmagóriái körül. Ami különösen tragikus vele kapcsolatban, hogy agresszív, támadó, és bizony nagyon gyakran elmondható róla a klasszikus illyési definíció, hogy jogot sért. Más relációkban egyébként nem is tud gondolkodni. Természetesen, mint már mondottam is, a fent leírt válfajok ún. tiszta esetek, a gyakorlatban gyakran fordulnak elő kevert- vagy határbeállítottságok, sőt, a határok a konkrét problémákkal való szembesüléskor is eltolódhatnak. Az is tapasztalatom, hogy a toleráns és kizárólagos típus nem szükséges. hogy összefüggjön az illető intelligenciaszintjével sem; találkoztam, már, sajnos, intelligens sovinisztával is. Mit lehet ehhez végezetül hozzátenni? Akkor lennék igazán nyugodt, ha belátható időn belül nem kellene többé hasonló témákról értekeznünk. Mint ahogy valahol térségünk tragédiája az is, hogy mára ezek a kérdések ilyen élesen, ennyire aktuálisan vetődnek fel. CSÁKY PÁL AZ ANYANYELV HETE, GALÁNTA (1990. dec. 5-16) 1990. dec. 5. szerda: 14.00, Galánta: — Égimódi csavargó, a Budapesti Honvéd művészegyüttes és a Veszprémi Petőfi színház vendégjátéka 1990. dec. 6. csütörtök: 10.00; 14.00, Galánta: — Égimódi csavargó 1990. dec. 7. péntek: — Előadások a falvakban 1990. dec. 8. szombat: 9.00, Szene — szeminárium (Előadók: Földesi Béla — Békéscsaba; Gál Sándor — Kassa; Horváth Mátyás — Újvidék; Kányádi Sándor — Kolozsvár, Kusztos Tibor — Kovászna; Dupka György — Kárpátalja; — Magvető könyvkiállitás (Szene, 9.00 órakor) 1990. dec. 9. vasárnap 16.00, Nagyszarva — Kányádi irodalmi délután — Móra könyvkiállítás 1990. dec. 13. csütörtök, 17.00, Szene — művelődéstörténeti nyelvi vetélkedő 1990. dec. 14-15: — Az oktatásügy időszerű kérdései — Dunaszerdahely — 10.00 — Résztvevők: Beke Kata (Magyarország); Miroslav Hejný (iskolaügyi minisztérium) 1990. dec. 15-16: — A Kodály módszer szeminárium — Galánta — Előadók: Vikár László, Szönyi Erzsébet, Nádor György December 15: Karácsonyi hangverseny Félben — 18.00 Fellépnek: a Galántai Gimnázium leánykara, Dunaszerdahelyi Zeneiskola Kamarakórusa, 8 + 8 Énekegyüttes Budapestről Dec. 15. — Galánta — 18.00 — Kedves Tamás gordonkaművész előadóestje 1990. dec. 16. vasárnap — 14.30 Koszorúzási ünnepély Kodály Zoltán galántai emlékművénél — 16.00 Karácsonyi hangverseny Galántán Közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei, galántai kórusok, a 8 + 8 Énekegyüttes.
