A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
m iüjjjui ay UJ4IV Jozefína M.. 32 éves számítástechnikus. Két gyermek édesanyja, a család egy nagyon szép, de szerény családi házban él. Beszélgetőpartneremet a munkahelyén kerestem föl: — Választásom nem véletlen, egy olyan dolgozó nő véleményére vagyok kíváncsi, akit talán a legjobban érintenek a közelmúlt politikai, de elsősorban gazdasági változásai. Hogyan változott meg az élete az első szabad választások után? — Egy évvel ezelőtt én is ott voltam a téren, hittem abban, hogy változások igenis kellenek. Munkahelyemen láttam leginkább, hány tehetségtelen ember teszi tönkre majdnem tervszerűen az üzemet, hogy béreink növekedésére semmi reményünk. Házat építettünk, aki csinálta már, tudja milyen nehéz valamihez hozzájutni, egyesek meg kulcsra vásároltak kacsalábon forgó villákat. Hogyne örültem volna a változásoknak. — S azóta? — Egyelőre minden úgy megy, ahogy ezt előre vártam. Ez a kis ország közölte a nagyvilággal, hogy van. Szabadon választott parlamentben folyik a munka, s bár nem könynyü, lehetőségem van legálisan dolgozni a nyolcórás munkám mellett, és senki nem közli velem, hogy „a nem megengedett gazdagodás" útjára léptem. Senki nem gátol meg abban, hogy utazzam, hogy elmondjam a véleményemet. Az áremelésekre — akármilyen beképzeltnek — már a volt rendszerben számítottam. Az ún. „sokk-terápiától" viszont tartok, nem tudom elképzelni, mi vár rám, s főleg a gyerekekre. — Hogyan látja egy trencséni polgár a nemzetiségi gondokat, főleg a magyar kisebbséggel kapcsolatban ? — Amikor egy heroikus „kötőjelcsatát" láttam a parlamentben, megijedtem. Mi ez? Még a választási törvény sem volt meg, a parlament meg két hétig foglalkozik egy mesterséges problémával. Aztán jöttek a hírek arról, hogy milyen elégedetlen a magyar kisebbség Szlovákiában, pedig szerintem a kommunista rendszer igenis lojális volt a nemzetiségekkel szemben. Egyetem-kérdés, meg pedagógusképzés, aztán ott volt ez a füleki meg a királyhelmeci gimnázium szétszakadása. Mire jó ez? Azt hiszem, néhány nemzetiségi jobban él délen, mint a szlovákok. — Mire alapozza ezt a véleményét? — Én csak szlovák nyelvű újságokat tudok olvasni. Angol lapok meg nem járnak ide. Itt van az asszimilálódás délen. Én el tudom képzelni, hogy van ilyen. Nem tudom, hogy ha ma A nyár folyamán sok hazai magyar sajtótermékben olvashattunk arról a bizonyos felmérésről, amely többek közt először foglalkozott a Szlovák Nemzeti Párt előretörésével, valamint a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos problémákkal. Sokan írtuk le annak idején, hogy a nemzeti programú tömörülések éppen olyan vidékeken közkedveltek, ahol a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos információk ellenőrizhetetlenek, s ha jól írják le őket, ethihetők. Hogy ez mennyire igaz északabbra fekvő szlovákiai járásokban, arra voltam kíváncsi egy trencséni utam alkalmával. én Somorjára vagy Nagymegyerre költöznék szlovákként, hogyan élnék ott, azokután, amit a szlovák sajtóban olvasok. — Nézze, én kérdezni jöttem, nem meggyőzni valakit. De ha most adatokkal, statisztikai felmérésekkel a kezemben megpróbálom meggyőzni Önt az ellenkezőjéről, elhinné nekem? — Nem tudom, talán nem. Másik beszélgetőpartnerem az otthonába invitált. Eva Ž. ugyancsak 32 éves, közgazdász, de jelenleg háztartásbeli. Férje külföldi munkahelyén tartózkodik, ő pedig otthon maradt két gyermekével. Az átlagosnál jobb anyagi körülmények közt élnek egy szövetkezeti lakásban, mindketten több nyelvet beszélnek, az elsők közt rendelkeztek szatelit-antennával, rendszeres újságolvasók. (Örömmel teszem hozzá, hogy Eva Ž. tudta, hogy létezik a lapunk, sőt forgatta is már a kezében). — Öntől is megkérdezem, hogyan látja a mai társadalmi és gazdasági változásokat ? — Nagyon drukkolok annak, hogy sikerüljenek. Bízom abban, hogy egy árliberalizálódás eredményeként az emberek nagy többsége nem fog műgondokkal foglalkozni, hanem elsősorban azzal, hogy jobban éljen meg egyre minőségibb munkájából. Engem is érinteni fog, nem maradhatok majd otthon a gyerekekkel, munkába kell állnom. de miért ne érteném meg, hogy egy időre össze kell húzni a nadrágszíjat. — Ön közgazdászként is nézheti a problémát, de vajon egy közgazdaságban járatlan átlagember hogy viseli majd el életszínvonalának romlását? — Belátható időn belül kell eredményeket látnia. Ez persze nem demagóg módon ígérgetett két-három év kérdése, de azt hiszem, hogy megérthetik az emberek a gazdasági reformot, ha tisztességes reformprogramot magyaráz és indokol meg neki a sajtó. — A sajtó? — Persze, és a televízió, a rádió. Nem tüntetéseket kell ma közvetíteni és nem parlamenti vitákat. Ezzel szemben... — Na hadd hallom a kritikát! — Nem kritika lesz, csak egyszerű megállapítás. Itt vannak a szlovák autonóm törekvések és nem volnék ellene egy önálló, autonóm Szlovákiának. De értsük meg, hogy ez ma és a közeljövőben kivitelezhetetlen és fölösleges. Tele van a sajtó nemzeti és nemzetiségi kérdésekkel és sajnos igenis manipulál. Hogy a magyar sajtó milyen, nem tudom megítélni, mert nem olvasom, de a szlovák sajtótermékek fele nem azzal foglalkozik, amivel kellene. — És mivel kellene? — Először is keményebb kormánypolitikát kéne bemutatnia. Persze nem a sajtó hibája, hogy a szlovák kormány egy gyönge koalíciós kormány, de kemény kritikának kéne alávetnie a kormány olyan dolgait, amikor fölösleges problémákkal köti le magát lényegi dolgok megoldása helyett. Továbbá fontos volna, hogy a polgárok olvashassanak olyan cikkeket, amelyekben szó van a gazdaságról, a jogtudatról, az iskolarendszerekről és arról, hogy a világon hogyan birkóztak meg ezen godokkal a demokratizálódó államok — Spanyolország, Kórea, stb. A nemzetiségi kérdés pedig érzékeny dolog, de ha liberálisként kezelem, reális időn belül megoldható. A sajtónak köszönhetően sok ember nem tudja, kinek higygyen, anarchiát lát akkor is, amikor még szó sincs róla. Félnek az emberek, nem mosolyognak, hanem ellenségeskednek. Ha ez így folytatódik, nem lesz jó vége. — És itt, Trencsénben milyen a hangulat? — A Szlovák Nemzeti Pártnak és a VPN-nek vannak szerintem esélyei a választásokon. Egyébként nincs feszültség, dolkos emberek lakják a környéket, többet fognak törődni munkájukkal és családjukkal, mint nemzetieskedéssel. Erre gondolt? — Köszönöm, igen. Hazafelé menet az állomáson kávézgatva a Magyar Hírlapot olvastam. Egy idős néni lépett hozzám! — Tudja, én még Pesten szolgáltam, tudok egy kicsit magyarul. Mondja, igaz hogy nagy bajok vannak Dél-Szlovákiában? — Szerintem nem. — Jó hallani, csak nem tudom, kinek higgyek...- lovász -Szabó Ákos rajza 14
