A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
Augusztus utolsó és szeptember első napjaiban rendezték meg Debrecenben a 7. Nemzetközi Finnugor Kongresszust. Az ötévenként megvalósuló, ma már harmincéves múltra visszatekintő tudományos öszszejövetelek célja, hogy áttekintést adjanak a finnugor népek nyelvét, múltját, tárgyi és szellemi kultúráját kutató tudósok munkájának eredményeiről, alkalmat nyújtsanak a szakterület problémáink megvitatására, tudományos vélemény- és tapasztalatcserére. Az idei kongresszus tükrözte a világban végbemenő mélyreható politikai és társadalmi változásokat. A résztvevők száma megközelítette az ezret. A Szovjetunióban élő finnugor nemzetek népes családjának, illetve az ezeket kutató más nemzetiségű tudósoknak mintegy háromszáz képviselője volt jelen. Velük kapcsolatban figyelmet keltett néhány jellegzetes tény. Például az észtek köztársaságuk szuverenitását demonstrálták nemzeti zászlójukkal és országuk nevének feltüntetésével kitűzőjükön, eltérően a többi szovjetunióbeli résztvevőtől. Újdonság volt az is, hogy az oroszok közt volt egy B. I. Pivovarov nevű fiatal pravoszláv pap, aki két előadásban is foglalkozott a vogulok és az osztjákok keresztény hitre való térítésével. A kisebb finnugor népek képviselői az idén különösen nagy számban vettek részt a kongresszuson. Legtöbbjüknek ez volt az első „nyugati" utazásuk és nem kis csodálattal ismerkedtek meg a számukra mindeddig ismeretlen valósággal, kultúrával. A második legnagyobb, mintegy száztagú külföldi küldöttséget a finnek alkották. A finnugor kongresszusok történetében elö-Nyelvrokonok találkozója szőr vettek részt romániai magyar kutatók. A kongresszus munkanapjai plenáris üléssel kezdődtek és mindegyikük egy-egy központi témának volt szentelve. Az első az uráli és nem uráli nyelvek és kultúrák találkozása volt. A második a nyelv és kultúra rétegezödésével foglalkozott. A harmadik témakör a tudományos-műszaki haladás érvényesülését vizsgálta az uralisztikai kutatások területén. Végül a negyedik az uralisztikai stúdiumok eredményeit összegezte az első finnugor kongresszus óta eltelt három évtized alatt. Az öt és félszáz előadó — némelyikük két előadással is szerepelt — a naponta megrendezett két szimpozion és több alszekció párhuzamos ülésein ismertette kutatásainak eredményeit. A gazdag, sokrétű program arra késztetett, hogy mindenki a saját érdeklődési körének megfelelően válogasson a szimpozionokon és alszekciókban elhangzó előadások között. A gyors helyszínváltoztatást lehetővé tette, hogy két alszekció kivételével minden tudományos és több kulturális vagy protokoláris rendezvény a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem terjedelmes, nagyon célszerűen megtervezett épületében valósult meg. Hatalmas méreteire jellemző, hogy fedett díszudvarában az ünnepi fogadások több mint ezer résztvevője elfért. A nyüzsgő, zsongó, ßz összes finnugor és világnyelven beszélgető, vitatkozó, nevetgélő tömegben ötlött fel bennem: olyan ez a találkozó, mint egy finnugor Bábel. Azzal a különbséggel, hogy amíg az ókori Bábelben a nyelvi különbségek a kölcsönös megértést és együttműködést akadályozták, a debreceni kongresszuson éppen ellenkezőleg, a megértés és az együttműködés szelleme uralkodott. Ez persze nem zárta ki a vitákat és nézetkülönbségeket tudományos kérdésekben. A nyelvészek az általános finnugrisztika és az egyes finnugor nyelvek, nyelvcsoportok tárgyköréből hat alszekcióban adtak elő és vitatták meg problémáikat. Az érdeklődés középpontjában az uráli és nem uráli nyelvek kölcsönhatásai, továbbá a nyelvek rétegezödése volt. Az előadások a mai finnugrisztika módszertani gazdaságáról tanúskodnak. Rendkívül gazdagok voltak a néprajzi és foklorisztikai tárgyú előadások,-amelyek felölelték a néphitet, vallást, mitológiát, népköltészetet. népművészetet, anyagi kultúrát, családi és társadalmi szokásokat, a népi társadalom egészét, ennek struktúráját, rétegeződését a legrégibb időktől a 20. századig. Az e területeken létrejött hatások, tipológiai összefüggések és hasonlóságok tanulrriSnyozásában jelentős szerep jutott a komparatisztíkának. A finnugrísztikában, ill. uralisztikában már régebben meghonosodott a régészet, az antropológia és a genetika. Módszereikkel és eszközeikkel segítenek fényt deríteni a finnugor népek múltjára, ill, rokonságunkra, azonos vagy eltérő embertani tulajdonságaikra, egymáshoz való viszonyukra. E témakörből is elhangzott jónéhány előadás, amelyek új szempontjaikkal felkeltették a szakmai közönség érdeklődését. Hozzájárultak a kongresszus egyik nagy feladatának megoldásához: a nyelvrokonság és genetikai rokonság két síkjának tudományos összeegyeztetéséhez. A programban külön figyelmet szenteltek Szibériának, amellyel két szimpozion is foglalkozott. E régió jelentőségének növekedését a kutatás számára az is bizonyítja, hogy megalakult a nemzetközi munkaközösség a szibériai nyelvek és népek kutatására a 18. században. Több rendezvény, például az egyik szimpozion egy nemzetközi információrendszer tervezetéről a modem számítástechnika kihasználásának módját vizsgálta (latolgatta) a finnugrísztikában. A számítástechnikával kapcsolatban meg kell említeni a Fijm Tudományos Központ vándorkiállítását. Számítógépek és egyéb elektronikai berendezések aktív működtetésével mutatta be ezek kihasználását a nyelvészetben, folklorisztikában, archeológiában és egyéb kutatási területeken. A sok közül néhány példa. Egy számitógép segítségével az érdeklődő megtudhatta, hogyan írják a nevét babiloni ékírássah Egy másik berendezés segítségével élő szóban hallhatta ugyanazt a szöveget a világ népeinek hatvan nyelvén, beleszámítva az amerikai indiánokat is. Egy további berendezés egyidőben reprodukálta és összehasonlíthatóvá tette a re‘ konstruált hatezer évvel ezelőtt használt protouráli nyelvet és a „csak” kétezer éves protofinn nyelvet. Egy másik készüléken írott és kimondott formában egy mondat erejéig össze lehetett hasonlítani az összes élő finnugor nyelvet. Ezeken kívül még legalább tíz további program bizonyította a modern technika adta lehetőségeket. Egyéb kiállítások is gazdagították a kongresszus programját. Ezek közé tartoztak az egyetem díszudvarában megrendezett fénykép- és képzőművészeti kiállítások. Az egyik fényképkiállitás az előző hat finnugor kongresszus nem hivatalos eseményeit idézte fel Pertti Virtaranta finn nyelvész felvételei révén. Apadó források címmel Normantes Paulius fotóművész képei mutatták be a kihalóban levő kisebb finnugor népek múltat felidéző mindennapi életét. Kaljo Pőllu észt képzőművész finnugor mitológián alapuló grafikái jól tolmácsolták e néphit borongós légkörét. Több könyvkiállítást is rendeztek. Közülük Frans Emil Sillanpää Nobel-dijas finn író életét és müvét bemutató kiállítás érdemel külön említést. A kongresszus résztvevői gazdag kulturális programkínálatból válogathattak. A legszebb élményeket az Arany Bika szálló Bartók-termében megrendezett színes magyar folklórest, és a református nagytemplomban megtartott orgona- és kórushangverseny keltette. A következő 8. Finnugor Kongresszust Jyväskyl, a nagymúltú finn iskola- és egyetemi város látja vendégül 1995-ben. KAROL TOMIS Tanulmányait katonaiskolában kezdte, mert szülei úgy vélték, hogy a tiszti pálya biztos megélhetést jelent. A fegyelem azonban nem volt kenyere, hamarosan hátat fordított az iskolának, s a pesti egyetem matematika-fizika szakára iratkozott be s szerzett képesítést. Első Írásai 18 éves korában jelentek meg, néhány évvel később elbeszéléseket, könyv- és színházkritikákat írt a Magyar Csillagba, Nyugatba, Tükörbe és más lapokba. A háború után két esztendeig a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott, a PEN Club titkárává választották, majd különböző lapoknak lett a munkatársa. 1960-ban az angol könyvek kiváló fordításáért tanulmányútra hívta meg az angol kormány. Sokáig jóformán csak mint kiváló műfordítót ismerték, a Hajnali háztetők című kisregénye és elbeszélései végül mind az irodalmi körökben, mind a nagyközönség soraiban meghozták az első sikert. A Hajnali háztetőkböI 1957-ben filmet is készítettek. Ottlik legkiemelkedőbb sikerét azonban az Iskola a határon című regénye hozta meg. a könyv modern eszközökkel, az emlékek felelevenítésével rajzolja meg az iskola rendhagyó életét. Ottlik így vallott könyve megírásának körülményeiről: „Az Iskola a határon-nak egy első változatát megírtam 1948—49-ben, mégis visszavettem, már majdnem a nyomdából. Túl vázlatos volt, nem jó. Amellett nem láttam volna sok értelmét elkezdeni egy 10
