A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-16 / 46. szám

Csendes vasárnap délután. Az itt megszokott, esőt hozó felhőkkel, amelyek közül félénken les ki néha­­néha a nap, s bearanyozza fényével a vidéket. Nővé Sedlóban tartózko­dom. Löket és Karlovy Vary között, már a Sokolovi járásban. Hajdanvolt szudétanémet területen, ha úgy tet­szik. A templom bejárata fölött né­met felirat: Jézus Krisztusban. Falu­nézésre azonban nincs időm. Jehova tanúinak királyságtermébe igyek­szem, az erre a célra vasárnapokra bérelt mozihelyiségbe. A bérleti díj így is sok, de még elbírja valahogy a testvérek pénztárcája. Nem az égből pottyanok Nové Sed­­lóba, Jehova tanúi közé. Előző nap a Lokethez tartozó Údoliban jártam, Rausz István családi házában, amely fölött vasúti pályatest fut a hegyol­dalban, alig valamivel távolabb pedig vasúti híd ível az országút fölött. Sajnálom utólag, hogy személygép­kocsival, s nem vonaton tettem meg Loketböl Údoliba az utat. A mindösz­­sze néhány kilométeren háromszor veszik el alagútban a vonat. Festői szépségű vidék. Szűk völgy, erdős hegyoldal, s az Údoliban megbújt há­zakat mintha a meredek hegyek vi­gyáznák, ne futhassanak el semmi­lyen irányba. Hogyan kerültem ide, az Isten háta mögötti helyre? Körösi Csorna Sán­dorhoz hasonlóan. Csak míg ő Ázsiá­ban kereste a magyarokat, én Cseh­országban, Cheb, Sokolov és Karlovy Vary környékén. Loketban kaptam eligazítást, Údoliban él egy idősebb házaspár, csak át kell mennem a Löket körül élesen kanyargó Ohe folyó hídján, és már ott is vagyok Údoliban. Idős loketi magyar asszony küldött Údoliban élő magyar házas­párhoz. Számontartják s ismerik egy­mást, öröm számukra, ha piacon, üz­letben vagy akárhol összetalálkoz­nak. Minden ilyen alkalommal ma­gyarul folyik a szó, mert így tudják magukat kifejezni a legkönnyebben. Nem kell keresniük a megfelelő sza­vakat. — Itt lakik Rausz István? — kérde­zem egy kapu előtt. — Én vagyok az — mondja tartóz­kodó gyanakvással az idős ember. Felesége mellette áll, s nem szól meglepi mindkettőjüket, hogy ma­gyarul érdeklődöm. Előadom gyor­san, mi járatban vagyok, és bebocsáj­­tást kérek. A konyhában kínálnak idén részt vett Budapesten a Jehova tanúi kerületi kongresszusán. — Húsz éve vagyunk Jehova tanúi — mondja a felesége helyett is Rausz István. — Emiatt a saját, vér szerinti testvéreimmel is megszakadt a kap­csolat. Mi se fogadtuk el mindjárt az igazságot. Másfél évig fogadkoztam: evangélikusnak születtem, úgy sze­retnék meghalni is. Aztán mégis úgy fogtam a kezembe a bibliát, hogy halálomig már nem is eresztem el. Három lányunk és két fiunk van, de az öt gyermekünkből csupán egy lett Jehova tanúja. — Nem mindenkinek kell az igaz­ság! — veti közbe az asszony. — Isten tíz parancsolatából kettőt kell betar­tani: szeresd a te Uradat, Istenedet és a felebarátodat. Ha e két paran­csolatot betartod, betartod minde­gyiket. A kommunista rendszer alatt nagyon sok testvérünket bezárták. Be kell vonulniuk most is, de most már fegyverforgatás helyett dolgoz­tatják őket. A mi vallásunk szerint minden évben egyszer Úrvacsorát tartunk. Ostya, kenyér és bor. De mi arra nem vagyunk jogosultak. Csu­pán azok jogosultak rá, akik Jézus Krisztussal fognak uralkodni. Ök 144 ezren lesznek! És mind királyok lesz­nek! Holnap (vasárnap) összejövünk imádkozni és igemagyarázatot hall­gatni a Nové Sedlói moziban. Jöjjön el közénk! — biztat Rauszné. Majdnem elsőként érkeztem a Nové Sedló-i mozihoz. Nem megyek be mindjárt, várom Rauszékat. Rausz úr azt mondta, hogy fél háromkor várni fog a mozi előtt. Késnek. Úgy látszik, az ígéretemet nem vették komolyan. A mozi épületéből elém toppan egy testvér, s kedvesen invi­tál beljebb. Bevonulok a tágas mozi­terembe, amelyben még igen-igen foghíjasak a széksorok. De akik már bent vannak, vagy akik még érkez­nek, mind odajönnek hozzám, kezet fognak s jó napottal köszöntenek. Mindenki így üdvözöl, aki belép a királyságtermet (Jehova tanúinak a temploma) pótló mozihelyiségbe. Jönnek helyből, a környékről, gyer­mekek, fiatalok és felnőttek foglal­nak helyet a széksorokban, jön egy rendkívül csinos, karcsú hölgy is egy­szerű, elegáns öltözetben, szelíd haj­viselettel, s nyújtja parolázásra a ke­zét, miközben kérdően tekint rám, ki 'Of fe/, Gsé 9e hellyel, és csak nehezen oldódnak fel. Nehezen értik meg, hogyan toppan­tam a házuk elé a nevükkel. Aztán megindul köztünk a puhatolózó be­szélgetés, s amikor elárulom a szán­dékom, hogy írni szeretnék róluk, nem lelkesednek a gondolatért. Je­hova tanúi mind a ketten, s az ő vallásuk tiltja a hivalkodást. Akárho­gyan forgatom a szót, elzárkóznak attól, hogy írjak róluk. Nem akarnak ök már semmit az élettől, csak nyu­galmat. Az írásomnak esetleg kelle­metlen következményei lehetnének. A vallásuk iránti érdeklődéssel bí­rom szólásra őket. A hatvanöt éves Rausz István Svájcban nyomtatott Ör Torony füzeteket rak elém. A Jehova tanúi magyar nyelvű folyóiratait, s ha döcögve is, megindul köztünk a be­szélgetés. Már azt sem bánják, hogy jegyzetelek. Rausz úr elmondja, hogy Jehova tanúinak húsz évig magyar csoportja volt Karlovy Vary, Löket és Sokolov környékén. Száztíz-százhúsz fős csoportot alkottak. Aztán 1990 márciusában megszűnt a magyar csoport. Beolvasztották a cseh cso­portba. Semmivel nem indokolták a döntést. Azóta csehül megy minden. Régebben a magyar csoportot meglá­togató szolga magyarul magyarázta a bibliát. Diafilmet vetítettek, meg magnetofonszalagról előadások hangzottak el Jób szenvedéséről, az. özönvízről, Jerikó falainak összeom­lásáról, stb. A testvérek még mindig küldik a magyar nyelvű Ör Tornyot, de attól félnek, hogy egy napn be­szüntetik a küldését. — Nekünk a cseh nyelv nem megy úgy! Elbeszélgetünk mindenről, de a ritkábban használt szavakat csak magyarul tudjuk. Huszonkét éves ko­romig Magyarországon éltem — hangsúlyozza Rausz István. Rausz úr Magyarországról jött ide szlováknak, hogy aztán itt újra ma­gyar legyen. De még nem faggatom az életéről, hagyom, hogy kedve sze­rint meséljen a vallásáról. Lókéinak, Nové Sedlónak és Hodovnak körül­belül száznegyven Jehova tanúja van. A testvérek, így szólítják egymást, házról házra járva hirdetik az igét. így aztán ők pontosan tudják, hol, melyik ház fedele alatt élnek magyarok. Ra­usz István világa persze nem szűkül le Údolí szépséges és nagyon szűk völgyére vagy Löket környékére. Az A

Next

/
Oldalképek
Tartalom