A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-26 / 43. szám
Töltött paradicsompaprika Hozzávalók: 8 db közepes nagyságú piros paradicsompaprika, 30 dkg maradék sülthús vagy főtt marhahús, 1 doboz májkrém, 3 dkg kemény tojás, 10 dkg résziét sajt, 2 dl tejföl, só, bors póréhagyma, 10 dkg húsos szalonna Készítése: A húst ledaráljuk és összedolgozzuk a májkrémmel, a kis kockákra vágott kemény tojásokkal, kevés tejföllel (1 dl), sózzuk, borsozzuk. A paradicsompaprikákat megmossuk a szár felőli részéről egy lapot levágunk, csumáját kivesszük és a paprikák üregébe töltjük a húsmasszát. Töltött felével felfelé kiolajozott tálra körös-körül rakjuk, közepére kerül a megmosott, hoszszában elvágott póréhagyma. Az egészre vékony szalonna-szeleteket borítunk, forró sütőben 30 percig sütjük. Utána leöntjük a maradék tejföllel elkevert reszelt sajttal és még kb. 10 percig a sütőben hagyjuk, majd tálaljuk. Savanyú káposzta kényes gyomrúaknak Nagyon sokan nem tudják megenni a piaci savanyú káposztát, mert túl savas az ize számukra. Mivel a káposzta nagyon fontos táplálék, érdemes úgy elkészíteni, hogy a kényesebb gyomrúak is fogyaszthassák. A vásárolt káposztát otthon többször mossuk át, majd úgy tegyük fel főzni, hogy az edény falát zsírozzuk ki és édes pirospaprikával, valamint liszttel szórjuk be vékonyan. Ekkor tegyük bele alulra a káposztát, rá a tölteléket és a tetejére megint a káposztát, majd felengedjük vízzel és ha kell, sózzuk. Amennyiben még mindig túl savanyú lenne a káposztáié, a forrás megkezdése után kb. fél órával töltsünk bele egy bögrényi forralt tejet, keverjük fel a levével, és így főzzük tovább. A két kicsi fönixmadár — mert azok voltak — élettelenül terült el a forró sziklán. A Nap hamarosan kiszikkasz-Talán ezer esztendeje is van már annak, hogy a különleges madarak beköltöztek a nagy erdőbe. Ekkor még a madarak legtöbbike ide-oda költözgetett, kereste a neki legmegfelelőbb erdőt, bokrot, berket, ahol zavartalan boldogságban élhet és fiakat költhet. Az újonnan jöttékét a már ottélők ártalmatlan, jóindulatú lényeknek találták, szívesen fogadták őket. A jövevények izmos szárnyú, éles karmokkal rendelkező, rendkívül jó mozgású madarak voltak. De képességeiket soha se fordították szomszédaik ártalmára! Ám, ha rosszindulatú, zsákmányra éhes, vérre szomjas ragadozók serege közeledett, ők voltak az elsők, akik . velük megütközvén, biztosították az erdő lakóinak épségét. Békés napokon a hősöket körülröpködték, de amint új veszedelem híre kelt, tágult a kör és megint csak nekik kellett védőszárnyukat kiterjeszteni és elszánt ellenállást tanúsítani a nagy I erdő lakóinak védelmére!... Egyszer sorozatos csapásoktól megrendültén érte őket egy minden eddiginél nagyobb vész!... S míg az ádáz küzdelemben kapott sebeiket gyógyítandó az erdők mélyére húzódtak, a szomszéd madarak egynémelyike beköltözött az átmenetileg üresen hagyott fészkeikbe... Hogyan, hogyan sem, az egyik fészekben két kicsi fióka maradt és kétségbeesetten csipogott. Élelmet, segítséget várva nyújtogatták pihés nyakukat. Bizony, rosszul tették, hogy hangoskodtak, mert ezzel felbőszítették a i fészekfoglalókat, melyek közül egy behemót hím kilökte őket az alattuk mere- I dező sziklára!... tóttá gyenge testüket, és elporladtak. A jótékony szellő hamvaikat egy közeli gödröcskébe sepergette ... Telt-múlt az idő, ősz lett. Az erdő mélyén bujdosó főnixanya erőre kapott és visszajött megkeresni a családi fészekben hagyott fiókáit. A hajdani tanyát meglelve, elszörnyedve győződött meg a tragikus eseményről. Fiainak földi maradványai fölé hajolva szívét szaggató sírásba fogott. A gyermekeit elvesztett anya fájdalma semmihez sem hasonlítható ... Sem mélységgel, se magassággal, se dermesztő hideggel, sem mindent felperzselő forrósággal nem mérhető ... Az anyát az éjszaka, sőt a virradat is fiókái hamva fölött találta. Az első, a második, tizedik, de még a tizenkettedik reggel is! És csak sírt, sírt, zokogva folytatta forró könnyeit bele a kicsinyek hamvvedréül szolgáló pici gödröcskébe ... Aztán égyszer csak a könnytől fölázott, sárrá összeálló por alakulni kezdett!... S egek ura ne hagyja el! — madár alakú testet öltött!... Az anya szeme láttára két kicsi, kecses formájú madár kelt életre ... Mindjárt enni kértek. Az anya boldogan megetette őket... Csodálatosan rövid időn belül szárnyra kaptak. — Gyönyörűséges gyermekeim! — áradozott az anya. — Életre sirattalak titeket!... Hála legyen a gondunkat viselőnek!... S miközben örömtől repeső szívvel lelkendezett, sötét felhő suhant át fölöttük. A behemót gyilkos rémes árnya volt! A csodás történést tapasztalván, rádöbbent, hogy: akit végtelenül szeretnek, azt a legaljasabb gyűlölet sem képes elpusztítani! KOVÁCS JÓZSEF Kössétek össze sorendbe a számokat és ki is színezhetitek a rajzot! A beküldők között gyermekkönyvet sorsolunk ki. HÉTVÉGE FELFEDEZŐK, UTAZÓK, KALANDOROK Ali ibn Húszain al-Masz’údi A történelem sajátos fintora, hogy míg a szebb napokat is látott európai kultúra és civilizáció a Nyugat-római Birodalom felbomlása után évszázadokig nem tudott magára találni, addig egy egészségesen agreszszív és dinamikusan terjeszkedő nép, az arab alig három évszázad alatt olyan szellemi és anyagi kultúrát teremtett a Perzsa-öböltől egészen az Ibériai-félszigetig, amelyet joggal neveznek arab reneszánsznak. Ennek az egységes vallású, de nemzetiségileg nagyon tarka térségnek földrajzi és stratégiai szempontból kedvező volt a fekvése: kereskedelmi útvonalak keresztezték, az akkor ismert világ minden fontosabb országával kapcsolatban állt; arab hajók szelték az Indiai-ócean, a Vörös-tenger és a Földközi-tenger vizét, a nagy városokba — Bagdadba, Bászrába, Mekkába, Alexandriába, Cordobába stb. — özönlött az áru és a tudás. A hajók fedélzetén, a sivatagi karavánok tagjaiként nemcsak a kereskedők, hanem írástudók is járták a világot, hogy terjedelmes könyvekben számoljanak be a látottakról-hallottakról. A neves arab utazók és toliforgatók között előkelő hely illeti meg Ali ibn Húszain al-Masz'údit (kb. 890—956), aki a mai Irak területén született és igen fiatalon jelentős műveltségre tett szert. Elsősorban a görög szerzők arab nyelvre fordított munkáit tanulmányozta, jól ismerte például Ptolemaiosznak, a híres alexandriai csillagásznak és földrajztudósnak a könyveit. így később lehetősége nyílt arra, hogy személyes tapasztalatait összevesse Ptolemaiosz állításaival. Al- Masz'údi szinte még pelyhedzö állú legénykeként nekivágott a végtelen tengernek, és eljutott Indiába. Sri Lanka szigetére, s feltehetően járt a Szunda-szigeteken is. Később íródott munkájában (Aranymosók és drágakőmezök) kínai városokról és eseményekről is beszámol, de valószínűnek látszik, hogy Kínában nem járt személyesen, csupán mások elbeszéléseit rögzítette. Al-Masz'údi életéről nem sokat tudunk, s még az sem tisztázott, hogy mi célból járta a világot. Többen úgy vélik, hogy hírszerzői tevékenységet folytatott, mások egyszerűen a tudásszomjára és kíváncsiságára vezetik vissza ezt az utazási szenvedélyt. Tény, hogy a XIX. században ráragasztották a polihisztor minősítést, elsősorban sokoldalúságára utalva. Valamikor 940 táján felhagyott a bolyongással és felváltva Egyiptomban és Szíriában élt. Ekkor fogott hozzá élményei papírra vetéséhez. Részletes beszámolókat írt utazásairól, de a több mint ötven kötetre rúgó szöveggyűjtemény nem maradt fenn. Al-Masz'údi szerencsénkre úgy ítélte meg, hogy hasznos lenne egy tömör változatot is összeállítani, amit több példányban is le lehet másoltatni, így született meg a már említett könyve, amely 1983-ban csehül is megjelent. E műben sajátosan keverednek a földrajzi leírások a történelmi összefoglalásokkal. Al-Masz'údi meglehetősen csapong, térben és időben szívesen elkalandozik, így olykor nem is könnyű sem az eseményeket, sem az emlegetett népeket azonosítani. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a szlávokról és a magyarokról egyaránt említést tesz, természetesen az akkori arab nevükön emlegetve őket. A mai Kairóban érte utol a halál, szeretett szülőhazáját már sohasem láthatta viszont.-lacza-21
