A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-10-19 / 42. szám

A BARNA KANYA (M/ĹVUS MIGRANS) A barna kánya alakra szinte megegyezik a vörös kányával, színezete azonban jó­val sötétebb (sötétbarna) s ami fontos, a farka nem annyira villás, inkább csak enyhén kivágott. Könnyed, középterme­tű ragadozómadarunk, melynek hosszú, elég széles szárnya, valamint hosszú és ' kivágott farka a közismerten szép és könnyed keringést és kitartó repülést teszi lehetővé. Európában és Ázsiában a tundra-zóna kivételével Spanyolországtól Japánig honos. Elterjedése felöleli csaknem egész Afrikát és Ausztráliát. Hazai állo­mánya meglehetősen gyér. Előfordulása jobbára a Duna, a Latorca és más folyók galériaerdeire, valamint a környező hegyvidékre korlátozódik. Szlovákiában becslések szerint körülbelül 30—40 pár barna kánya költ. A barna kánya életmódja annyiban kü­lönbözik a vörös rokonáétól, hogy legin­kább a víz környéki ártéri erdők madara. Előfordul a hegyekben is (pl. Kassa kör­nyékén). A magasabb hegységeinkben. csak átmenetileg, mint kóbor példány jelenik meg. Vándormadár, s a telet az Egyenlítő körüli Afrikában, a Zambezi folyó környékén vészeli át. Alkalmilag nálunk is maradnak áttelelő példányok. Költőterületükre március végén érkez­nek meg. Nászrepülésük a kányákra ál­talában tipikus véget nem érő mozdulat­lan szárnyú keringésen kívül a néha­­néha megszakított zegzugos kergető­zéssel párosul. Ivarérettségüket a har­madik életévükben érik el. A fészekfog­lalás és a költés ideje áprilisban kezdő­dik. Magas nyár-, fűz- és égerfákon, gyakrae gémtanyán építi fészkét. A leg­szívesebben más ragadozómadár; vagy a fekete gólya fészkét igazítja ki. Ö is, mint ahogy az a kányáknál szokás, fész­kébe összegyűjt mindenféle limlomot. Ebből a Duna fövenyén igazán nincs hiány! A tojó májusban már javában üli a három zöldesfehér, barnafoltos tojást. A fiókák kelése négy hét elteltével törté­nik. Felnevelésük másfél hónapot vesz igénybe. A szülők nagyon odaadóan s felváltva naponta 4—5 ízben etetnek. Tápláléka annyiban eltérő a vörös ká­nya kosztjától, hogy előszeretettel fo­gyaszt halat. Zsákmányát alacsonyan, a vizek felett repülve szerzi meg. Ha vala­mi elejthetőt észlel, arra azonnal ráveti magát. A vízbe a hasánál túl nem merül. Halért csak úgy egyszerűen benyúl a vízbe, s azt a fejénél fogva emeli ki a karmai között. Megkapó látvány a táv­cső látómezejében az éppen frissiben elkapott, lecsüngő, himbálódzó halacs­kát látni, amint azt a sötét testű madár a viz szivárványszerű csillogásában tova­­szállitja. Szívesen fogyaszt apró emlősö­ket. madarakat, nagyobb rovarokat (pl. szitakötőket). Nem veti meg a döglöt halat s más, a folyó partjára kivetett dögöt. A gémtanyán fészkelő barna ká­nya. azért ragaszkodik ehhez a közeg­hez, mert ott a gémek, bakcsók által gyakran elherdált halmaradványokat összekapkodhatja. A kányák, de a többi ragadozómadár fogyatkozását is, különféleképpen ma­gyarázzák. Az egyik ok az a sajnálatos tény, hogy ezek az impozáns madarak az élelemmel felvett sok toxikus anyag kö­vetkezményeként elvékonyodott héjú tojásokat raknak, melyeket aztán nem képesek kikölteni. Nagy kár. hogy az illetékes természetvédelmi szerveink nem igényük a peszticid eredetű toxici­­tást felmérni, jóllehet ezeket más házi madarakon végzett kísérletsorozattal is megszerezhetnék. A barna kánya szigörúan védett mada­runk! STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Štefan Danko

Next

/
Oldalképek
Tartalom