A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
KEDVES BARÁTOM! Mosolyogva néztem a tévében a Športka számainak húzását Hát már megint nem nyertem. Mindegy. Legfeljebb továbbra is „nyugtalan" maradok. A barátnőm ugyanis azt mondta. a pénz nem boldogít csak megnyugtat Azt hiszem igaza van. De hát a mai ember nem is boldogságra vágyik, hanem nyugalomra. Mit nyerek azzal, ha boldogan bemegyek az üzletbe és nem tudok megvenni ezt meg azt Nyugalom! Ha jobban belegondolok, már évek óta nem találkoztam nyugodt emberekkel. Gondterhelt magukba métyedő emberek jönnek szembe velem az utcán. Néhanapján rám ijeszt a világ. Ilyenkor azt hiszem, hogy a normális emberek direkt zártosztályra vonultak, hogy így legyenek elkülönítve a szabadon járkáló közveszélyes emberektől. Szerepcsere ? Vagy mi ez? Az /ütött most eszembe, amit az egyik mozinézö mondott a King Kong vetítése után. „Az ember a legeNetemültebb állat". Jó jó, tudom. Nem pesszimista hangvételű levélre vagy kiváncsi. Majd igyekszem „előhúzni" napjaimból valami derűset. Leírjam neked kedvenc viccemet? A nyuszika elment az erdőbe, és találkozott a farkassal. A farkas megkérdezte tőle... Nincs kedvem viccelődni, ne haragudj. Majd egyszer jobb hangulatomban befejezem a megkezdett viccet. Oké? Egyébként nincs rossz hangulatom. Persze, sokkal jobb lenne ha kihúzták volna a számaimat. Hányszor eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha lenne egy millióm? Mit kezdenék vele? Fantáziálásaimnak mindig az volt a poénja, hogy a végén megállapítottam, nem is olyan nagy baj, hogy nem lettem gazdag. Gazdaglelkünek lenni se kutya dolog. Hátha még a fantáziád is gazdag, egyenesen dúsgazdag vagy. Ebből még csak egyes írók tudnak megélni, igaz egy kicsit nyugatabbra tőlünk. Már megint a megélhetéshez kanyarodtam vissza. Mit tegyek, mindenkit ez foglalkoztat?• A bizonytalanság meghatványozódott. A dolgozó ember azt érzi, ma vagy holnap kicsúszhat a biztosnak hitt talaj alóla is. Hidd el, úgy szeretnék optimistább levelet írni. Hisz jobb az olyat olvasni. De hát „csak a gyenge embereknek van szükségük örök optimizmusra és hetyke vidámságra" — írja Maxie Wander egyik könyvében. így van. Ha megállás nélkül sütne a Nap, az már gyanús lenne. Ez az életi Törvényszerű, hogy minden Nap, amely felkel, le is kell, hogy nyugodjék azért, hogy holnap újra fel tudjon kelni. Csak tudod, egyenes gerinccel kellene kibírnunk a várva várt új napot hozó napfelkeltét. Nagyon nehéz főleg most. a 20. század végefelé minden körülmények közt megmaradni szeretetben, hitben. Hiába tépek ki úgy az utcára, hogy szeretet van bennem, de az első hátulról jövő szúrástól elindul a szem a szeretetemen, és olyan gyorsan szalad le, mint a szilonharisnyán a megpattant szem. így bomlasztjuk mi egymás és a magunk szeretetfüzéreiL Ha vannak földönkivüli élőlények és ha figyelnek minket, jókat nevethetnek rajtunk nap mint nap. Azt látják, hogy Kovács vérét ugyanúgy szívja a szlovák č-vel írt névrokona mint a magyar cs-vel irt Kovács. Vámpírizmus a mozivásznom kívül. Jó, jó nem folytatom tovább. Elvégre vasárnap van és jár egy kis lazítás. Megyek es bekapcsolom a tévét. Hátha kifogok valami törpös műsort. Üdvözlettel: Balázs Zsuzsa Én is Önökhöz fordulok tanácsért, mert már végképp nem tudom, mitévő legyek. Fiatalon mentem férjhez, alig tizennyolc évesen. Ezt azért tartom fontosnak megírni, hogy a mostani lányok okuljanak: nem szabad ilyen korán házasságot kötni. Házasságunkat mindkét részről a szülök ellenezték, mondván, fiatalok vagyunk még. A férjem csak két évvel idősebb nálam. Házasságunk négy évéből csak az első kettőt mondhatom boldognak. Azt, amíg otthon laktunk a szüteimnél. Lakbérre nem kellett költenünk, sem villanyra, kosztot is kaptunk, igy a fizetésünket szépen félre tehettük. A második házassági évfordulónkra megvettük magunknak az autót. Örültünk mindketten. De az én örömöm nem tartott soká. A férjem munkahelye jóvoltából lakást kaptunk a közeli városban. Elszakadtam a megszokott környezetemtől, munkahelyet is kellett változtatnom. A férjemnek olyan munkája van, amelyet ingázóként igy is végezhet. De így még kevesebb időt van otthon. Először fel sem tűnt a kimaradozása. később magyarázatot követeltem, és kaptam is. S mivel szeretem a férjemet, elhittem, amit mondott. Mert hinni is akartam. Később, amikor tériem a hétvégeket rendszeresen a szüleinél töltötte, mivel „segíteni" kellett nekik, már nagyon elkeseredtem. Utánajártam a dolognak és legnagyobb bánatomra kiderült, hogy a férjem az elvált kolléganőjével tölti együtt a hétvégeket a szüleinél! Most mitévő legyek? Csalódtam a férjemben, de még szeretem. Csalódtam az emberi tisztességben, mert sohasem hittem volna, hogy a szülei segítségével fog megcsalni. Csalódtam a férjem testvéreiben és a nagybátyjában és most már nem hiszek senkinek és semmiben. Hogyan lehet igy tovább élni? Jelige: Piros pipacsok Hét 90/171 TÁRSKERESŐ „26 éves 176 cm magas barna fiatalember, saját hibáján kívül elvált' és család nélküli, szeretne megismerkedni hozzá illő lánnyal vagy leányanyával házasság céljából." Jelige: Fáj a magány Hét 90/155 „24 éves, 160 cm magas, barna hajú leány keresi annak a fiúnak az ismeretségét, aki kedveli a zenét, szereti a természetet és a társaságot." Jelige: Sárga rózsa Hét 90/156 „ 170 cm magas, barna hajú egyetemet végzett lány keresi olyan 30—40 év közötti, egyedülálló, káros szenvedélyektől mentes intelligens, müveit férfi ismeretségét, akinek van humorérzéke." Jelige: Létezel? Hét 90/157 „28/185 nem gazdag falusi legényember megismerkedne házasság céljából 1 gyermekes anyával. Fényképes levelek előnyben." Jelige: Karácsony hármasban Hét 90/158 „17/170 egyszerű, zenét kedvelő lány megismerkedne egyszerű, vidám természetű fiúval 20 éves korig. Fényképes levelekre válaszolok." Jelige: Edda-müvek Hét 90/159 „36/175 faluban élő legényember házasság céljából megismerkedne 25—30 éves korig lánnyal, hajadonnal, elvált vagy özvegyasz' szonnyal NZ, LV, KN járásokból, aki hozzám költözne" Jelige: Orchidea Hét 90/162 „35/174, elvált, középiskolai végzettségű nö egy gyermekkel megismerkedne komoly, korban hozzáillő elvált vagy magányos férfival, aki hű társa lenne. Fényképes levelek előnyben." Jelige: Szeretet és megértés Hét 90/163 „52 éves özvegyasszony ezúton szeretne megismerkedni hozzá illő jó baráttal, 56 éves korig, aki szereti a természetet és a vidám életet. Alkoholisták és dohányosok kíméljetek! Fényképet kérek és küldök!" Jelige: Szomorú a magány Hét 90/164 „28/172 anyuka, két fiúgyermekkel, jó megjelenésű, komoly, intelligens, káros szenvedélyektől mentes férfi ismeretségét keresi, akr szintén boldogságra és szeretetre vágyik. Fényképes levetek előnyben." Jelige: Megértés Hét 90/166 „28/180 cm magas fiatalember megismerkedne jó megjelenésű komoly lánnyal, hásonló korúval a Galántai vagy a Dunaszerdahelyi járásból." Jelige: Boldogság Hét 90/167 „30 éves, nőtlen, 168 cm magas férfi keres ismeretséget." Jelige: Komolyan Hét 90/168 „26/163 szőke hajú, kék szemű, teltkarcsú, elvált nö, egy 5 éves kislány anyukája, szeretne megismerkedni komoly gondolkodású, de vidámságot szerető férfival 35 éves korig. Fényképes levelet várok." Jelige: Jöhet-e még ...? Hét 90/169 HOROSZKÓP Egészségügyi vonatkozások KOS (III. 21.—IV. 20) A Kos jelű ember soha nem tud nyugton maradni, pedig a szervezete megsínyli, ha nem kapja meg a feltétlenül szükséges testi és szellemi pihenést. A megerőltető munka, a szellem túlfeszítése az idegeket támadhatja meg. Ezért életszükséglete a kellő és jó alvás. Híres orvostanárok megállapították, hogy éjjel fél 11 és 1 óra között van az az idő, amikor az emberi szervezet, főleg az idegrendszer legjobban, leghatékonyabban tudja felvenni azokat az erőt adó kozmikus sugárzásokat, amelyek nélkül a szervezet apró kerekei hamar megkopnának. Tanulság : a korai lefekvés és alvás. A Kos jelű ember őrizkedjék nehézborok, likőrök, az izgató ételek élvezetétől. Normális mértékkel dohányozhat, mert ez reá megnyugtató hatással lehet. Minél többet sportoljon. Hideg fürdők, gyakori hideg lemosások sokat segítenek a közérzetén. A víz mindenképpen jót tesz, mert a vér sűrűsödését ritkítja. Hajlamos a lázas megbetegedésekre, de a láz nála a legjobb gyógyító eszköz. A Kos jelű ember általában szívós szervezetű. BIKA (IV. 21—V. 20) E jel embere kényelemszeretö és ezért hajlamos az elhízásra, ami sohasem lehet egészséges. Lehetőleg ne egyék sok húst. Gyakori nála a féregbetegség, ezért használjon az orvosi utasítás szerint féregűző kúrát. Előnyös, ha kéthetenként egy-egy napot átkoplal. Nemi érintkezésnél legyen elővigyázatos, mert rendkívül érzékeny a fertőzésekre. Az alkohol nem árt neki — természetesen normális méretekben. Különösen hajlamos a torok megbetegedésekre, ezért ajánlják, hogy sok hagymát fogyasszon és torkát hagymalével öblítse ki. A test könnyen megtelik ásványi sókkal, ezt meleg fürdővel, rendszeres tornával és masszírozással lehet kiegyensúlyozni. Étkezéseinél lehetőleg kevés sót fogyasszon, de annál több gyümölcsöt, mert az megköti az ásványi sókat. IKREK (V. 21—VI. 21) E jel emberénél legfontosabb, hogy minél többet tartózkodjon friss levegőn, de ne sokat mozogjon. E jelben születettek testileg lelkileg úgyis örökké nyugtalanok. Kerüljék az izgalmakat, a felindulást, mert ez tartós lehangoltságot és testi bajokat is okozhat. Az alkohol és a nikotin az egészségére ártalmas. Korán keljen és korán feküdjön le. A felnőtteknek is legalább 9 órai alvásra van szüksége, melyből másfél óra okvetlen éjfél elöttre essen. Az Ikrek jelű ember szervezete a fehérjéket (tojás, bab, hús, stb.) kívánja. E típus az esetleges betegségeket könnyen legyűri. 19