A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Szegeden a Somogyi Könyvtár folyóirat (periodika) — feldolgozója vagyok és mellékesen az ornitológia területén is munkálkodom. A Somogyi Könyvtár már 1958 óta járatja és raktározza az Önök „Hét" című képes hetilapját. Nagy örömmel és elismeréssel üdvözöljük sokan Magyarországon is ez évi kezdeményezésüket, hogy a nagyon népszerű és a madártani kutatás számára is nagyon értékes „Madarakkal szemtől szembe" cikksorozat közlését vállalták. Hézagpótló írások ezek a Szlovákia területén fészkelő madarakról közzétett tudományos értékkel bíró ismertetések. Kiegészítik a Kárpát-medence madárfajaira vonatkozó jelenlegi ismereteinket, Magyarország és Erdély madárfajairól az utóbbi években megjelent kiadványokat (Haraszthy László: Magyarország fészkelő madarai, 1984, és Magyarország madárvendégei, 1988 továbbá W. Klemm: Die Ornis Siebenbürgens III. 1988). Úgy értesültem, hogy a Hét olvasói Önöknél is lelkendezve fogadják e sorozatot, de arról is, hogy a cikksorozat közlését a szerkesztőség egyelőre erre az évre vállalta csak 52 folytatást számláló írásban. Jó volna, ha a szerkesztőség a teljesség kedvéért helyt adna e sorozatnak folytatólag a következő évben is, hogy a kb. 200 fészkelő faj közül jó felét, a legfontosabb fajokat magába foglalhatná ez a mind ismeretterjesztő, mind a madár- és természetvédelemre nevelő és nem kevésbé a tudomány szempontjából is értékes, hézagpótló sorozat! Hiszem, hogy e kérés megvalósítása az egyébként is tartalmas és színvonalas lapjuk értékét tovább növeli és gazdagítja! Tisztelettel: _ JAKAB BÉLA ny. főkönyvtáros VISSZHANG A Hét 28. számában Szegény megsebzett falu címmel riportot közöltünk Kicsindről. Az írás megjelenése után felkereste szerkesztőségünket az egyik érintett fél a feleségével, valamint a falu plébánosa. Tóth František mérnök az alábbiak közzétételére kért bennünket: 1. Jogi felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy van diplomája. 2. Januárban a falugyűlésen 60—70 ember jelenlétében megválasztották a VPN helyi koordinációs bizottsága tagjává. 3. Nem főz és nem is főzött otthon körtepálinkát. 4. Nem akar a faluban semmiféle funkciót. 5. Csak azt akarja elérni, hogy legyen a faluban elegendő ivóvíz, legyen járda és vízelvezető csatorna. 6. A nagytúri ház, igenis, az ő tulajdona. A plébános úr szintén kérte a riporttal kapcsolatos észrevételei közlését: 1. Amit egyesek állítanak a cikkben, az nem hangzott el. 2. Tizennégy éve másról sem beszél, ' mint a szeretetről, az együttműködésről, a megértésről és a közös célkitűzések megvalósításáról. A látogatás nyomán három majdnem azonos tartalmú névtelen levél érkezett a szerkesztőségbe. Ezeket anonimitásuk miatt nem kívánjuk közölni. Boborné- Burkó Márta (Štúrovo, Jesenského 2.) is reagált a cikkre, leveléből a lényeges részt közöljük: „A Garam-parti Kicsind történetét eléggé ismerem ahhoz, hogy hozzá tudjak szólni. E kis falu kb. 350 lelket számlál és már 40 éve „szegény és megsebzett" a totalitárius rendszer jóvoltából, megfosztva művelődési lehetőségtől, kultúrától és minden közjótól. 1989 decemberig itt az egyszerű embert elvakították, megfélemlítették, amikor még VPN—NyEE nem volt Azóta akadt a faluban egypár értelmiségi ember — amilyeneket eddig a falu vezetésében hiányoltak —, akik megpróbálták felrázni az alvó falut 40 éves álmából. Többek között a plébános is, aki keserű élettapasztalattal a tarsolyában az eddig tévútra térített nyájat a helyes irányba akarta terelni. Természetesen a hnb vezetői és a falut addig uraló rokonságuk ezt nem bírják megemészteni, ezért intrikálnak a VPN—NyEE és annak képviselői ellen. E falu búját-baját ez év januárjától részletesen ismerem, mivel jelen voltam a falu VPN—NyEE alakuló gyűlésén, ahol a titkár úr jelenlétében az emberek szájából hallhattam panaszaikat, amit jegyzőkönyvbe vettem. Ezek egyértelműen nem a titkár erkölcsös, tiszta módszereiről tanúskodnak. Sőt, úgy tűnik, a titkár úr, aki szinte naponta munkaidő alatt a helyi vendéglőben fogyasztja a tömény italt, vagy az üzletbe szalad érte, jó „példaképül" szolgál a falu dolgozó emberének. Az igaz, hogy már 1957-ben volt kultúrház, de eltelt 33 év! Mi változott azóta ? Nem sok! Én Tóth Ferencet a VPN—NyEE alakuló gyűlésén ismertem meg. ahol a lakosok bizalmat szavaztak neki, csak hosszas unszolásra vállalt funkciót a VPN-NyEE- ben. Józan, megfontolt ember, aki azóta is szünet nélkül tevékenykedik a tiszta ügy érdekében." HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Henoch apokalipszise Henoch apokalipszisét Hamvas Béla fordításában és bevezetőjével eredetileg a Bibliotheca adta ki 1945-ben. Hasonmás kiadását most jelentette meg, negyvenöt esztendő múltán a Holnap Kiadó a „Vízöntő Könyvek" sorozatban. Henoch apokalipszise az i. e. II. század elején keletkezett. Mivel nem kanonizált író, héber eredetije nincs, csak görög és etióp változatban maradt fenn, s Hamvas Béla a negyvenes években elkezdett nagy sorozatának, a művelődéstörténet ősi szövegei magyarításának részeként látott hozzá annak idején. „Az őskor nagy könyvei közül a kínai Taoteking megőrizte az ősi emberiség nagy misztériumát; a Véda megőrzött olyan világosságot, amelyhez képest mindaz, amit azóta az ember gondolt, homály; Hermés Trismegistos megőrzött olyan titkokat, amelyeknek első kibetűzéséhez is csak legutóbb érkeztünk el. Henoch az őskorból valami egészen mást Őrzött meg: az első patriarchális emberiségnek szigorú és tiszta egyszerűségét — írja Hamvas Béla. Az idén posztumusz Kossuth-dijat kapott -Hamvas Béla (1968-ban hunyt el) 1897-ben Pozsonyban született, s nem véletlenül éli életművének másodvirágzását. A posztumusz Kossuth-díjasok közül — talán még Bibót is beleértve — őt hallgatták el a leginkább, s a leghosszabban csúsztatták „jégre". De hát a történelemnek (s nemcsak Hegel óta) megvan a maga szigorú dialektikája. Egyszer lenn, másszor fenn. S az is a dialektikához tartozik, hogy azok, akik annak idején fenn voltak, s Hamvast jégre tették, azok most kerültek le és jégre. Hamvasnak nem akármilyen ellenjátékosai voltak (ami éppen az ő jelentőségét bizonyítja leginkább), többek között maga Lukács György is. Az már más kérdés, hogy Lukács is rövidesen követte Hamvast a süllyesztőben, s napjainkban Lukács ismét veszített népszerűségéből, míg Hamvas, mint említettük, másodvirágzását éli. Bizonyítéka ennek többek között a Henoch apokalipszise, mely „aktualizálható gondolatai miatt óriási hatást gyakorolt a XIX. és XX. század filozófusaira, szellemtudósaira. (cselényi) HANGVERSENY Záray— Vámosi A koncertbetiltások kora véget ért. S a betiltások „betiltásával" a közönség is elfogyott! Nem vagyok pesszimista, de amióta korlátlanul jöhetnek hozzánk a magyarországi vendégművészek, a nézőterek egyre foghíjasabbak, sőt a tinik sem csápolnak olyan hevesen, mint mondjuk tavaly az Első Emelet turnéján (példa rá az EDDA idei nyári fellépései, amelyekből több meg is hiúsult — gondolom a kis érdeklődés miatt). Csodálkozásomra Záray Márta és Vámosi János dunaszerdahelyi fellépésére is csak alig négyszázan gyűltek össze a sportcsarnok lelátóján, s Komáromban is csak alig voltak többen, ennek ellenére jó színvonalú show-műsort nézhettünk meg. Bár az idősebb korosztály kedvencéről van szó, főleg a középkorúak sőt a fiatalok köréből is szép számmal voltak kíváncsiak produkciójukra. A repertoár természetesen legutóbbi nagylemezeik (a Halló, itt jóbarát, a Gól, a Köszönet a boldog évekért) legsikeresebb dalaiból állt össze. Ötletesen párbeszédbe elegyedtek a közönséggel, hiszen aki eltalálta utóbbi lemezeik címét, az egy-egy szép színes óriásposztert kapott ajándékba. Megtudhattuk azt is, hogy a két kiválóság már negyven éve énekel együtt, s harmincnyolc éve házasok. Az első közös albumuk kiadására nagyon hosszú ideig kellett várniuk, csaknem huszonnyolc évet! Számos országban megfordultak már Kanadától Ausztráliáig, s Európában azokon a helyeken, ahol magyar nemzetiségű emigránsok élnek. Hozzánk csak a mostani politikai helyzetben ruccanhattak át. A közönség szimpatizált velük, sőt dalokat is kérhettek, bár ez csak egy pozitív gesztus volt a házaspár részéről, hiszen tudták, mely dalokat kell az utolsó fél órában műsorra tűzni. Olyan szerzemények csendültek fel mint a „Gyöngyhalász", az „Álomvilág", na és persze az örökzöld „Homokóra", mely után zajos tapsvihar következett. Finálénak jólesett a „Köszönet a boldog évekért" című nóta, mely egyben köszönet volt a sok tapsért és elismerésért. Bár azt hiszem Záray Márta és Vámosi János nem is szoktak máshoz. Koller Sándor Az elmúlt negyven év alatt megszoktuk, hogy három nem termelő terület állami támogatásra szorul. Mint tudják, az egészségügyről, az iskolaügyről és a kultúráról van szó. E három terület közvetlenül valóban nem teremt anyagi javakat, de közvetett pozitív hatását a pártállam sem vonta kétségbe. Elvégre a jól képzett, egészséges és szabad idejét munkaereje relaxálására felhasználó dolgozó effektívebben termel, teremtve meg mindannyiunk jólétének alapját. Az elméleti indoklás bár megállta a múltban a helyét mindvégig elmélet maradt. Elég volt arra, hogy vezércikkek ideológiai publikációk szerzői felvehessék nyugdíjukat és a VUML-előadók gázsija emelkedjék. Néhány hivatásos művészeti intézmény pazarolt és bőségben élve produkált hányingert keltő bemutatókat, színpadokon, koncerttermekben egyaránt, miközben tehetséges művészek a perifériára szorultak, vidéki és amatőr társulatok sora kényszerült rá a semmiből értéket teremteni. A pazarlás kora lejárt. Ez — sajnos — nem jelenti azt, hogy tisztességes alkotók és társulatok tisztességes feltételekhez jutnának. Az állami dotációk megszűnőben és reprezentatív, központi együttesek kivételével a többinek új anyagi forrás után kell néznie. Semmi újat nem mondok el, ha közlöm, hogy a mecenatúra és a szponzorálás hatásos, bevált formáit a világon már kitalálták. Európában és az amerikai kontinensen nadációk, alapítványok tucatjai működnek évtizedek óta és nem titok az sem, hogy a New York-i filharmonikusok bevételének 90 százaléka nadációkból ered. Ne gondoljuk azt, hogy a szponzorok vastag pénztárcájú őrültek. Senki két szép szeméért nem mondanak le milliókról. Rajtuk keresztül láthatjuk, hogy az állam törvényalkotó szervei milyen szerepet kapnak a művészetek támogatásában. A jól menő vállalkozó, társulás, részvénytársaság természetesen adót fizet. És nem is akármilyet. Több országban érvényben lévő adótörvények alapján viszont a nem termelőszférákban és a jótékonysági célokra szánt összegek átutalások leírhatók az adóalapból. Senki sem csodálkozik azon, hogy egy stájerországi fúvósfesztivált a Näckermann, a Billa vagy a IBM pénzel és ezért a műsorfüzet fele reklám. Egyrészt majdnem ingyenreklámhoz jutnak a felsoroltak, másrészt adójuk is kisebb lesz és kulturális rendezvények valamint művészeti intézmények létbiztonságban fejthetik ki „áldásos tevékenységüket". El tudom képzelni, hogy a jövő évi Východná műsorfüzetében Tatran, Bednár a syn vagy Tesla Philips hirdetést fogok olvasni. Nem haragszom meg akkor sem. ha például a Csalló Néptáncegyüttes jövő évi bemutatóját az Apollopress vagy a Légi EFSz fogja dotálni. Mindehhez egyetlen apróságra van szükség: egy tisztességes ADÓTÖRVÉNYRE! Örülnék tehát, ha a szövetségi és a szlovák parlament végre nem műproblémák hadával és látványos demagóg vitákkal foglalná el az idejét, hanem egy modem, a rendszerváltáshoz nélkülözhetetlen adótörvény tervezetével foglalkozna. Elfogadása után jobban örülnék a jövő évi nemzetiségi fesztiválok tervezőbizottsági üléseinek LOVÁSZ ATTILA 9
