A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
Vannak emberek, akik mindig a hatalom oldalán lihegnek, s vannak, akiket igazságérzetük az elnyomottak mellé sodor. Az utóbbiak közé tartozik Gelu Páteanu, a romániai magyarok által Gyalu bácsiként ismert és tisztelt román író, költő, műfordító, iskolai végzettségét tekintve tanár és jogász. Gelu Páteanu azon kevesek közé tartozik, akiknek megadatott az elfogulatlan látásmód. Az igazságot önös érdekeinél többre becsüli, s még akkor is hangot ad meggyőződésének, ha azért nem elismerés, hanem üldöztetés jár. Már pedig az ő hangja sem a Ceausescu-diktatúra idején, sem az elmúlt hónapok román nacionalista hullámai — Kezdjük hát beszélgetésünket a legkézenfekvőbb kérdéssel: Miként válhatott egy erdélyi román ember az ottani magyarság és a többi kisebbség szószólójává, mi késztette arra. hogy felvállalja a „megbékélés apostolának" szerepét? — A Ceausescu-diktatúra idején — látván a kisebbségeket ért atrocitásokat —tudatosan mondtam nemet az erőszakos románositásra, s azért választottam lakhe lyül egy szinmagyar székelyföldi települést. Etédet, hogy amennyire erőimből telik, kiálljak a kisebbségek érdekében. Nem az enyéim ellen szálltam sikra, hanem a hitem szerinti igazság mellett. Úgynevezett „tiszta embernek" születtem, az igazságtalanság semmilyen formáját nem viselem el. Ehhez persze az is nagyban hozzájárult, hogy egy régi, tradíciókkal rendelkező erdélyi román családból származom, s édesapám, aki jogász és politikus, Maniu barátja és tanácsadója volt, európai, s nem balkáni szemléletre nevelt. Így többszörösen elrettentenek a román nacionalista törekvések, hisz azok népemet nem előre viszik, hanem néhány száz évet visszavetik a múltba. Arról nem is beszélve, hogy ilyen belpolitikával tönkremegy a külföldi hitelünk is. — Ön szerint mi húzódik meg e sovén indulatok hátterében ? Mi okozta a román—magyar viszony elmérgesedését ? — A román szintézises gondolkodású és nagyon lágy nép. Ebbe sok minden belefér. Például az is, hogy könnyen manipulálható. S nem elég, hogy befolyásolható, emberemlékezet óta tudatosan félrevezetett is volt. Annak idején Maniu is eredetileg önálló erdélyi köztársaságot és nem uniót akart, noha később hatalomvágyból a vasgárdisták felé gravitált, azért jól tudta, hogy Románia és Erdély egyesítése milyen veszélyekkel jár; Brátianu szintén felismerte, hogy abban az esetben, ha Románia annektálja Erdélyt, akkor nem a haladóbb, progresszívebb gondolkodásmódnak megfelelően oldódnak meg Erdély ügyei. S valóban. Az egyesítés utáni mámorban a románság nem figyelt a vesztes fél lelkiállapotára, pedig Erdélyben nem egy-egy személy, hanem egész tömegek, magyarok, németek milliói kerültek kisebbségi, tragikusan megsebzett lelkiállapotba. Ugyanakkor nem alakítottak ki masszív kisebbségvédelmi politikát, hogy ezek az emberek valahogy elviseljék veszteségüket. Beigazolódott Brátianu félelme, hogy Románia képtelen lesz a magyarok haladottabb elvárásai szerint megoldani Erdély kérdését. 1945 után a magyarok önvédelmi szempontoktól vezérelve tömegesen menekültek a román kommunista párt soraiba. így Gheorghiu Dej haláláig, 1965-ig, mint párttagok fontos pozíciókba kerültek. És megszületett a figura: az erdélyi magyar elnyomja a románságot. Az más kérdés, hogy a székelyek iskolázottabbak voltak, míg a románok között sok volt az írástudatlan, ezenkívül a magyarokat nehezebb volt lefizetni — ez még inkább fokozta a románságban az elnyomottság érzetét. Ezután pedig következett Ceaujescu. aki elvégzett egy óriási nagytakaritást, s mindenhonnan eltávolította a magyarokat. Nos, a kifinomult propagandisták, akik beszüremkedtek a Vasgárdába és a Vátrába, épp ezekre a románságban meglévő félelmekre építenek. S mikor elhangzott, hogy Hodákon gyilkolják a román testvéreket, akkor ezek a Pozsonyi beszélgetés Gelu PÁTEANUVAL Franki Aijuna felvetnie nsm mám siilium.. J JA f rt&AÍo t aM jl ny ^izyjčíu^ - JáMiíL JJl (Ä aýôl <£&. -tAíl^A /} ?i'ik alatt nem aratott sikert. Olyannyira nem, hogy a személye ellen irányuló szélsőséges fenyegetések miatt kénytelen volt átmeneti időre Magyarországon keresni menedéket. Szerkesztőségünkben tett látogatásakor a romániai helyzetről, politikáról beszélgettünk, s nem az irodalomról, amit pedig Gelu Páteanu ötvenkét kötetes munkássága a román—magyar kultúrközeledést szolgáló fordításai teljesen indokolttá tettek volna. Az elmúlt évtizedek alatt azonban még az irodalmi fordítások is sokkal inkább politikai, sem mint kulturális tettnek számítottak. szerencsétlen emberek mentek és ütöttek. Petre Roman ennek ellenére fordítva próbálta feltüntetni a dolgokat. Kisstílűén hazudott. Márpedig amíg a kormány nem fogja a közvéleményt az igazságnak megfelelően informálni, addig törvényszerű, hogy lesznek atrocitások és előkerül a fütykös. — Miként él napjainkban az erdélyiség fogalma a románokban ? — Felkurbliztak bennünket, hogy mi kétezeréves őslakosok vagyunk, a jogok csak bennünket illetnek. Tragikus ez a huszadik század végén a történelmi megalapozottságot tekintve, s a kisebbségek jogos követeléseit szem előtt tartva is. Romániában még ma, az erőszakos románosítás ellenére is mintegy 7 millió kisebbségi él (ezen belül a magyarok száma szerintem 3—3,5 millióra tehető. így nem lehet úgy cselekedni, mintha nem is léteznének. Ráadásul a románság számára is előnytelen ez a szemléletmód — az erdélyi magyarság és németség politikai kultúrájából profitálni kéne és nem pedig támadni őket. A decemberi forradalom után közvetve ajánlottam Iliescu úrnak, hogy támaszkodjon a kisebbségekre, adja meg jogaikat, s akkor az ország lakosságának egyharmada őt támogatná. Iliescu úr ezt elmulasztotta megtenni. Ugyanúgy felhívtam a forradalom után kinevezett tanügyminiszter, Mihai Sora figyelmét arra, hogy a magyarok csak a tényleges jogaikat akarják. Az ő számukra nem új egyetemet kellene létrehozni, hanem csak egyszerűen visszaadni azt, amit a hetvenes években elvettek tőlük. Hiszen annak idején Tisza István, akiről mindenki azt mondja, hogy kisebbségellenes politikát folytatott, még ő is fenntartotta a kisebbségi iskolákat és szigorúan kötelezte a közhivatalnokokat, hogy beszéljék a kisebbség nyelvét. Erről Romániában ma senki sem akar tudni. — Lát-e egyáltalán esélyt arra, hogy kialakul egy olyan román parlament, mely képes lesz a kisebbségek problémáit legalább olyan szinten megoldani. mint azt annak idején Petru Groza tette ? — Petru Groza egy minden oldalra mosolygó, jól helyezkedő politikus volt, de neki minden körülmények között csak a hatalom volt a fontos. Ez a kulcs a politikájához. Az ö általa létrehozott autonómia olyan volt, amelyet minden vonalon Bukarest irányított. Tehát csak formális alapokat teremtett az önrendelkezésre, de azt legalább tovább lehetett volna fejleszteni, vagy legalább most kellene valamit kezdeni vele. Mert ami a jövőt illeti, én nagyon pesszimista vagyok. Szerintem elsősorban meg kellene szervezni a román nagyközönség objektív tájékoztatását a kisebbségi ügyeket illetően, másodsorban egy valóban „parlamentáris parlamentnek" kellene kialakulnia Bukarestben, amiben szintén nem hiszek. A román parlament Alsóházból (képviselőház) és Felsöházból (szenátori testület) áll. Eredetileg képviselőnek akartam jelöltetni magam, majd a szenátorságra próbáltak rábeszélni, de abban a személyi fenyegetettségben, amiben éltem, egyiket sem tudtam elvállalni. Arról nem is beszélve, hogy sajnos nem láttam az értelmét ennek a munkának. Szánalmas harc alakult ki a hatalomért. CSANAKY ELEONÓRA
