A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-21 / 38. szám

•••Párizsi üdülésük ideje alatt született az ötlet. Brigitta vetette fel egy hazai hetilap apróhirdetési rovatát böngészgetve. Pétert első hallásra fejbe verte felesége örült, gát­lástalan elgondolása, azonban rövid mérle­gelés után megvalósíthatónak ítélte. íme az a néhány sor, melytől oly hirtelen változott kreatívvá a kreativitást mindaddig hírből sem ismerő asszony: „Magányos, nagy házzal, kerttel rendelke­ző idős özvegyasszony vagyok. Tisztességes, középkorú, gyermektelen házaspárt keresek, akik vezetnék háztartásomat, gondoznának, ha beteg vagyok és rendben tartanák a kertet. Mindennek fejében rájuk hagynám mindenemet!" Ugye mondanunk sem kell, mire gondolt Brigitta ... Persze nem állt szándékában ki­várni, amig az öreglány majdan kellemes békességben, végelgyengülés folytán jobb­létre szenderül. Már nagyon-nagyon régen vágyott a hozzá méltó életre. Torkig volt a szoba-konyhás, sasszemű szomszédokkal körülvett lakással, az ütött-kopott Ford látá­sa meg egyenesen pavlovi hányingerreflexet váltott ki belőle. Elszállt felette az idő, szapo­rodtak a ráncai, ellenségévé vált a tükör. Úgy érezte, hirtelen kell jönnie valami megváltó változásnak, ami élhetőbb variációk felé te­reli jelen pillanatban nyomorúságosnak tűnő. semmivel sem biztató jövővonalát. Várta a le­hetőséget, álmodott róla, és most megragad­ja, mégha emberéletet is kell áldoznia jövője oltárán! Elvégre csupán egy öregasszony CSÓKA FERENC koporsóba taszításának módját kell kieszelni úgy, hogy soha senkinek eszébe ne jusson: az ő kezük van a dologban. Még Párizsból felhívták az öreg hölgyet — telefonszámát a hirdetés végén közölte —. és tapintatosan megtudakolták tőle, van-e valamilyen betegsége, vagyis hogy mire ké­szüljenek fel, ha elvállalják az ajánlott mun­kát. A hölgy nevetve nyugtatta meg őket. hogy a legjobb egészségnek örvend, csupán a szive rendetlenkedik időnként, de ez az ő korában már nem is tekinthető betegségnek: Péterék valóban megnyugodtak. A szív töré­keny jószág, hamar leáll... Egy hosszú éjszaka hajnalára mindent pontosan átgondoltak. A lebonyolítás forga­tókönyvét Péter ötlötte ki, a legparányibb részletekig lebontva az összes figyelembe vehető körülményt. A tervet nagyvonalakban így vázolhatnánk: Beköltöznek a házba, és néhány napos ott-tartózkodás — terepfel­mérés. előkészítés — után vérfagyasztó rab­lógyilkos-történetekkel kezdik ijesztgetni az öreglányt. Filmszerűen ecsetelik a rablók kegyetlenkedéseit, szadista tetteit. Miután az özvegyasszony a megfelelő, „begyulladt állapotba" kerül, jöhet az elgondolás finálé­ja: Péter egy este álarcosán, alakváltoztató öltözékben, pisztollyal a kezében megjelenik a házban, mint rabló, és addig rémisztgeti az öregasszonyt, amíg az ki nem múlik ijedté­ben. Arra az esetre, ha netán nem dobná fel a talpát, a következő óvintézkedést tették: Először is papírra vetettek egy oldalnyi iszonytató trágárságot, rablógyilkos kérdést és fenyegetést, melyeket különféle filmek­ben, könyvekben hallottak és olvastak. Majd együtt elmentek egy párizsi külvárosi kocs­mába, s egy rabló kinézetű, borízű hangú, más akcentussal beszélő külföldre szakadt hazájuk fiával néhány frankért magnóra mondatták a kifundált szöveget. Ezt a felvé­telt aztán Péter tán ezerszer is visszahallgat­ta, figyelte a beszéd ritmusát, hanglejtését. Végül odáig jutott, hogy bekapcsolta a mag­nót, s egy az egyben, mint az énekesek, letátogta az ordenáré szöveget. Ebből az olvasó előtt bizonyára nyilvánvalóvá vált már, mi volt az elképzelés! A betörés alatt ö egy mukkot sem fog szólni, a ruhájába rejtett magnó hangját fogja hallani az öregasszony! Az özvegy maga tanúsítja majd, ha netán balul ütne ki a dolog, hogy Péternek az ügyhöz semmi köze. Éppen egy hete munkálkodtak, hízelegtek, mézesmázoskodtak az asszony házában, mi­kor végre elindították a kitervelt cselekmény­­sort. A szerencse is a kezükre játszott. Ugyanis a hölgy szecessziós stílusú, de elég­gé ízléstelen háza a várostól mintegy két kilométernyire állt magányosan, évszázados tölgyek lombjai mögé rejtőzve. A város és a ház közti földút jobb oldalán náddal tüské­­zett arcú, zölden fodrozódó tó felszíne húzó­dott. Tehát az akció végrehajtásában senki sem fogja őket zavarni, és lesz hova eltüntet­ni a kiszolgált kellékeket a fellépést követő­en. Vacsoránál Brigitta rendszeresen rettegett egy sort a rablóktól, akik nagy-nagy elősze­retettel látogatják az efféle, elhagyatott he­lyen lévő házakat. Kezdetben az özvegy csak mosolygott a folytonos óbégatáson, ám idő­vel ö is jól láthatóan összerezzent egy-egy esti padlóreccsenéstöl, ablakkoppanástól. Elérkezett a cselekvés ideje! Péter délután a városba kéredzkedett. baná hogy elintézhesse néhány dolgát. Csak késő este tér haza, mondta. A nők lelkére kötötte, zárjanak be mindent, ne nyissanak ajtót senki emberfiának! Aztán beült a Fordba és elhajtott. Nem ment a városig. Egy előzőleg kiszemelt, alkalmas helyen letért az útról, és a náddal, bokrokkal szegélyezett, elsőrangú rejtekhelyét nyújtó tóparton megállította a kocsiját. Várt. A magnó, az álöltözet, a pisz­toly, a feszítővas a csomagtartóban. Sötéte­dés után rablónak öltözve elgyalogol a ház­hoz. Ezalatt Brigitta nem szűnő buzgalommal borzolgatta az öreg hölgy idegeit. Ilyeneket mondott, miközben az ablakon át bámulta az elsötétülő világot: — Sötétedik ... Az ember lassan az orrá­ig sem lát... Jöhetne már Péter! Késik, holott tudja, egy ilyen magányosan álló ház­ban nem ajánlatos magára hagyni két védte­len, gyenge nőt... Az öreg hölgy rémülten bólogatott. Ö meg csak beszélt, beszélt, néha hátra pillantva, mintegy ellenőrizve szavai hatását. Aztán végre reccsent a külső ajtó zárja. Az öregasszony megmerevedett. Brigitta rette­gést színlelő arccal szaladt hozzá, átkarolta, és vele remegett. A szoba ajtajában feltűnt a rabló. Fejét fekete csuklya fedte, melynek csak a szem- és szájnyílása volt kivágva, kezében pisztoly. - Benyúlt kezeslábas overallja zsebébe, és be­kapcsolta a magnót. Kellemes, szelíd férfi­hang töltötte be a helyiséget: — Kedves hölgyeim, nyugodjanak meg, ígérem nem történik bajuk, ha okosan visel­kednek! Csupán egy kis pénzre van szüksé­gem, ha megkapom, azonnal távozom. Brigitta ijedten felugrott térdeplő, öreg­asszonyt bátorító helyzetéből: — Kicsoda maga és mit akar itt? — kérdezte mérhetet­lenül csodálkozva. Közben a rabló felé lé­pett. Péter csak erre várt. Célzott és lőtt. A Az a bizonyos felesége holtan rogyott össze. Majd az öz­vegy felé fordult, mert tudta, mindjárt folyta­tódik a magnófelvétel. — Ne féljen, hölgyem! Nem akartam ölni, de nem kockáztathattam, hogy letépje rólam a maszkot... Az önök személyleirása alap­ján rövid időn belül nyomra jutott volna a rendőrség ... Tudja mit? Ön maradjon szé­pen, nyugodtan a helyén, majd én megkere­sem, ami nekem keli... — A pénzem ott van a szekrényben ... A ruhák alatt... Fogja és távozzon ... — mondta a hölgy inkább szomorúan, mint idegesen. Nagyszerű! — örvendezett Péter magában. — Most már nem fog elpatkolni! Minthogy a kazetta lejárt, csendben magához vette a pénzt, és kiballagott az ajtón. Futva tette meg az utat a tóig. Ott ledobta magáról az overallt, leterítette a fűbe, köze­pére helyezett egy súlyos terméskövet, ami mellé odarakta a kiszolgált kellékeket. A pénzről sem feledkezett meg. Majd batyuvá kötötte a kezeslábast, és kövestől mindenes­től a tóba hajította. És már robogott is a város felé. Igyekeznie kellett, hogy az úton össze ne fusson a rendőrökkel. Remélte, az öregasszony csak nehezen tért magához a kábulatból, vagyis nem hívta azonnal a rendőrséget. Simán beért a városba. Az első telefonfülkénél féke­zett, feltárcsázta Edinát. — Te vagy az Edina? Minden a terv sze­rint ment! A magnófelvétel megtette hatását. Az öregasszony váltig fogja hangoztatni, hogy én biztosan nem lehettem a tettes! Most már csupán az elárvult özvegyember nagyjelenete van hátra! — Szuper vagy, szivem! Okos légy, és el ne rontsd nekem a végét! Sirdogálsz egy sort, aztán miénk a világ — búgta Edina. Péter várt még fél órát, majd fütyörészve. teljes fényszóróvilágítással elindult a ház felé. Két rendőrségi kocsi állt a bejárat előtt. Kiszállt a Fordból, és rosszat sejtő, felindult képpel becsörtetett a házba. Az előszobá­ban két civilruhás férfibe ütközött. — Mi van itt, uraim?! Mi történt?! — mondta felhevülten. A nyomozók végigmérték. — Ön a házvezetőnő férje? — Igen. igen! De mondják már, mi tör­tént? — Sajnálom, uram, de az ön felesége rablótámadás áldozata lett... Egy fegyveres bandita szivén lőtte... — mondta az egyik rendőr részvétteli hangon. Péter kezébe temette az arcát. — Ez lehetetlen ... Ez lehetetlen ... Ez nem lehet igaz ... — sírta megtörtén. — Nem lett volna szabad magukra hagynom őket ezen a kietlen helyen... — Könnyes szemmel nézett fel a férfiakra. — Az öreg­asszony mit mond ? Látta azt a férget ? Adott róla személyleirást? — Az asszony telefonált nekünk, hogy rablógyilkosság történt a házában. Jöjjünk azonnal! — mondta, aztán bemondta a cí­met és letette a kagylót. Mire ideértünk, halott volt. A szerencsétlen felment az eme­letre boldogult férje öreg mordályáért... Aztán lefelé jövet megcsúszott a lépcsőn, és szörnyet halt... Péter végtelenül nyomorultul érezte ma­gát. Tekintete ide-oda cikázott az őt fürké­sző rendőrök arcán. — Hol volt ön. uram, ma este tíz és tizenegy között? — kérdezte szúrós szemmel az egyik nyomozó. 23

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom