A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
— A nőket hamarosan hazaengedik a lágerekből! Az újság irta ... — Éppen délutáni műszakba kellett volna mennem, de már nem engedtek ki a kapun — emlékezik vissza Liptainé Kovács Jolán. — Egy lóhátas férfi jött a lágerba, katona, ö hozta a hirt, hogy már nem kell lemennünk a bányába. Nagy volt az örömünk. Megérezték, hogy a sok borzalom után most már jó következik számunkra. Fertőtlenítőbe tereltek bennünket, s már nem mehettünk vissza a lágerba. Sátorban aludtunk, s másnap bevagonírozták valamennyiünket. Abból tudtuk, hogy hazaindul velünk a szerelvény, hogy nem zárták ránk az ajtót. Liptainé Kovács Jolán tizenkilenc éves volt, amikor a pokolból szabadult. Negyvenöt kilót nyomott. A hazafelé tartó vagonban már jó volt. Javában folyt a cukorrépa kampány, volt mihez nyúlni a vasútállomásokon. Gyorsan elterjedt a híre, hogy közelednek az országhatárhoz. Kenyérrel és tejeskávéval várták őket. Sírtak, amikor meglátták a fehér kenyeret. Két hétig kellett volna Pesten maradniuk kivizsgáláson. Nem volt türelmük várni. Az abafalvaiknak még a magyar-csehszlovák határon is át kellett kelni, csak úgy juthattak vissza a szülőfalujukba. Liptainé Kovács Jolán Bánrévén döbbent rá, hogy az ő kálváriájának még nincs vége. Minden abafalvait várt Bánrévén hozzátartozó, csak őt nem. Mert mig a malinkij robot keserű kenyerét ette, szüleit és a lánytestvéreit kollektiv háborús bűnösség vádjával Csehországba deportálták. Sirt megint, folyt a könnye, mi lesz vele, hol találja meg a családját? Sorstásával, az abafalvai bíró lányával kelt át a határon. Az összeroppanásig lesújtottam Két napig lakott náluk, aztán eljött érte Kuntapolcáról az unokatestvére. Később a szülei is megtudták, szerencsésen hazakerült Oroszországból, s az édesanyja azonnal vonatra szállt. Együtt mentek vissza a Hradec Králové melletti Bukovinába, ahol a szüleit és a családot tartották kényszermunkán. A karácsonyt már együtt ünnepelték, fénye, ragyogása volt a szent estének. 1949-ben láthatták viszont Abafalvát. Az Oroszországból és Csehországból visszatértekkel együtt sem volt teljes a falu. A „malinkij robotra" elhurcoltaknak több mint az egyharmada elpusztult. Az életben maradtak sem értek mind vissza. Tudomást szerezve a magyarok deportálásáról és kitelepítéséről, Magyarországon húzódtak meg. A legbiztosabbnak látszó helyen. — És a történetnek még mindig nincs vége — sóhajt fel keserűen Liptainé Kovács Jolán — Mivél hárman voltunk lánytestvérek, én a legidősebb, eljöttem Kuntapolcára a nagynénémhez. A szlabosi papírgyárba jártam dolgozni, hogy már soha többé ne vigyenek el semmilyen robotra. 1950-ben aztán itt mentem férjhez. Azóta sok víz lefolyt Abafalvánál a Sajón és Kuntapolcánál a Csetnek-patakon. Liptainé Kovács Jolán két fiúgyermeket szült, mind a kettő megnősült, a kuntapolcai üzemben esztergályosok. A szomorú sorsú, hatvankét esztendős asszonynak négy szép unokája van. Újra és újra elmeséli nekik, és mindenkinek, hogyan hurcolták el falujából a frontátvonulás után, alig néhány hónappal azelőtt, hogy szerte Európában és a világban megkondultak a harangok, hirdetve a békét a jóakaraté embereknek. Sírni már nem tud, elfogyott a könnye, igy nem is kell idejében elfordulnia, hogy különösen unokái ne lássák arcára perdülni az emberi szenvedés folyékony gyöngyszemeit. MACS JÓZSEF Fotó: Nagy László Szegény, megsebzett falu A levél A szerkesztőség postájában minden nap van valami érdekes. Gyakran kapunk olyan levelet, amelyben az olvasó igazságtalanságról panaszkodik és mintegy végső elkeseredésében a „legfelsőbb bírához", hozzánk folyamodik. Arra kéri a szerkesztőséget, hogy látogassunk el hozzájuk. Látogatásunktól legtöbbször a problémák megoldását vagy legalábbis tisztázását várja. Egy ilyen ügy nyomában indultam el 1990 nyár elején, a választási kampány idején, és mire a végére értem, fordult a kocka: a fehérből fekete, a vádlóból vádlott lett. Na, de ne vágjunk a dolgok elébe, lássunk részletet a levélből: ......Szeretném, ha a főszerkesztő úr küldene egy újságírót, aki fényképezni is tud és megírna egy jó cikket. Nagyon hálásak leszünk érte, ha ez megtörténik. Nálunk a vezetőség a rokonságból tevődik össze és sok hibát követ el. A falunkról én személyesen bővebb felvilágosítást adok. Címem: Ing. František Tóth, č. d. 110, Malá nad Hronom." Ki ez az ember? Garam-parti kis faluból, Kicsindről érkezett ez a levél. írója betessékel a tiszta szobába. Bemutatkozás után a VPN-es igazolványát mutatná. Egy udvarias mozdulattal elhárítom. Az igazoltatások kora lejárt! Leülünk. — Hallgatom uram, meséljen ... — Négy éve élek ebben a faluban. Ide nősültem. Nem akarok mást, csak rendet. Azt akarom, hogy úgy nézzen ki ez a falu, mint a többi község. Rózsafákat, járdát, vízlevezetőt szeretnék. Itt az elnöknö is, a titkár is kommunista és nem mozdulnak a helyükről. Hiába hívtunk össze háromszor is fórumot, hiába szólítottuk fel őket, hogy mondjanak le, maradnak. A képviselőket sem sikerült visszahívni, az őszi választásokig azok is maradnak. — Azonkívül, hogy kommunisták, mi a kifogás a falu vezetői ellen? — Sok minden. Ebben a faluban az elmúlt években nem épült semmi. Nincs vizünk. A központi vízvezeték nem győzi a falu fogyasztását. A vízelvezető csatornát úgy építették meg, hogy csak feleannyi betonkockát raktak le, megszámoltuk, mint amennyi számlázva volt; a titkár fia olyan munkáért vett fel fizetést, amelynek nincs látszata; nem állapították meg. mi okozta a túlzott vízfogyasztást, miért kell büntetést fizetni; kifizetik a pecsét és aláírás nélküli számlát; a novemberben vásárolt autónak áll a kilométerórája, de azért használják, a nőnapi ünnepség bizonylatai hiányosak; nincs bekönyvelve az ajándék-nótáért edott tiz korona és ki tudja milyen adót állapítottak meg a fóliásoknak ... Ezt a panaszunkat elküldtük a Járási Népi Ellenőrző Bizottságnak. A járási nemzeti bizottság pénzügyi szakosztálya elvégezte az ellenőrzést, de nem büntetett meg senkit. Ök is részrehajlók. Tudja, a titkárunk is ott dolgozott azelőtt... (Kezemben az ellenőrzés jegyzőkönyve, nem történt visszaélés, sem gazdasági bűncselekmény. A VPN helyi csoportja részéről utólag kérték a téglagyár — ez a nemzeti bizottság üzeme — gazdálkodásának kivizsgálását is. Itt találtak, 45! tégla különbséget A 14-es sem párt, sem koalíció, hanem egyszerűen a villanyoszlop száma Szlovák Nemzeti Tanács választási bizottságának és Čič miniszterelnök úrnak. — Mi állt a táviratban? — Az, hogy kérjük a segítségüket, mert a bírónő is kommunista, az adminisztrátor is kommunista, a titkár is kommunista és nem engedik meg a VPN-nek. hogy hirdessen. Elejétől fogva ellenünk vannak. A kommunistáknak megengedték, hogy hirdessenek, csak nekünk nem ... — És még ki játszotta le a választási hirdetését? — Még a 12-esek, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom — Együttélés koalíció. — Mi lett a távirat hatása? — Jött egy csendőr és egy civil. A civil Pozsonyból, a rendőr Újvárból. Elvitték a titkárt. Ez volt csütörtökön és csak szombaton jött haza. — Hova vitték? — Újvárba. — De miért? — Azt már nem tudom. Csak elvitték. Természetesen a táviratunk nyomán történt mindez. Mert a VPN kérte a miniszterelnököt, a választási bizottságot és a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét, hogy gyorsan segítsen, mert a kommunisták nem engedik közölni a hirdetésünket. Hát ök intézkedtek is. Ha bebizonyosodik, hogy a kommunisták összefogtak a VPN ellen, akkor ebből bíróság lesz. Erre paragrafus van, három hónaptól két évig terjedhet a büntetés. A jegyzőkönyvet már felvették ... — Ez után az eset után már hirdethetett a VPN? — Igen. Megkapták a leckét, nyugton Kicsind. a fotós szemével a vályog és az égetett között. Ennyit a gazdasági háttérről. A rokoni kapcsolatokról: A nemzeti bizottság titkára és a kisüzem könyvelönöje. valamint a kisüzem vezetője és a nemzeti bizottság adminisztrátora férj-feleség. Ez utóbbi megelégelte a vádaskodást, munkahelyet változtatott.) —- Hogy állnak most a dolgok? Letartóztatást, kihallgatást említett? — A VPN helyi szóvivője elvitte a választási hirdetésünket a nemzeti bizottságra, hogy lejátsszassa. Erre bejött a titkár és kitessékelte az irodából. Egyébként ittas volt. Szóval: kidobta. Én nem voltam itthon. Ö mindjárt elment Párkányba és panaszt tett. Másnap táviratot küldtünk Újvárba és a maradtak ... Korábban már személyesen is felkerestem az SZNT alelnökét, hogy panaszt tegyek nála, de sajnos, nem ért rá fogadni. Jól ismerem Pozsonyt. Még 1956-ban megismertem. Az állami birtok vezetője voltam. Ismertem Šalgovičot, Janikot, Lenártot, Strougalt és Jancrvicot. Többször elkísértem őket vadászni. Hol a határsávban lévő fácánosba, hol Revúca mellett, abba a kastélyba, ahova Göring is járt, hol Korpona mellé a belái erdőbe. Benne voltam a dolgokban, úgy, hogy ismerem a mozgást ... — Mit szól a falu lakossága a VPN tevékenységéhez? — Tudja, eddig a kommunista párt dirigált. Meg voltak félemlítve. Gyűlés egyáltalán nem volt, a népet nem világosították föl Folytatás a 15. oldalon
