A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-31 / 35. szám

(Phasianus Mindenkinek jó ismerőse a pompás rn/rhinicl tollazatú fácánkakas. Talán kevésbé fel- CUlL/ULUbJ tűnö a fö|dszjnü tollruhát viselő fácán­tyúk. Eredeti hazája a Káspi tó környéke és Nyugat-Ázsia. Állítólag a középkor­ban honosították meg Európában. A fácánosokban tenyésztett fácánokon kívül előfordulnak szép számmal elva­dult példányok is. Elsősorban a síksá­gok és a mezőgazdasági területek, lige­tek, csenderesek madarai. Kitűnő futók, jól s nagy robajjal, de csak rövid távon repülnek. A fácán a leggyakoribb szár­nyasvadunk. Európában mindenhol honos. Hiány­zik a hideg északon. A világ más tájain is tenyésztik (Észak-Amerika, Ausztrá­lia, Új Zéland). Állandó madarunk. A fácánkakas már kora tavasszal hallatja jellegzetes kaka­toló rikoltását, amit szárnyai verdesése követ. Az igazi dürgési idő márciusban kezdődik s eltart májusig. A fácán poli­­gám. Egy kakasnak olykor 4—5 tyúk jut. A fácántyúk csak egyszer költ, de mivel többször megsemmisül a fészke pót­költésre fanyalodik. Maga a fészek egy­szerű talajmélyedés gabonában, heré­ben, nádas szélén, gazosban. A hanya­gul lerakott 8—12 tojás halvány szür­készöld színű s valamivel kisebb a házi­tyúk tojásainál. A csibék 25 nap múltán kelnek ki s miután felszáradtak, az any­juk vezetésével útnak indulnak. Késő őszig összetartanak. Táplálékuk rovarok, gyommagvak, bogyók. Cserebogaras esztendőben e káros bogárból temérdek mennyiséget elpusztítanak. Hasznosságukat aláhúz­za a burgonyabogár fogyasztás is. A fácánnak sok ellensége van. A fészekaljakat a varjak és szarkák dézs­málják. Legádázabb ellensége a róka és a héja. A törzsállományokat a fácáno­sokban gondozzák. A mezőgazdasági területeken élő félvad és vad fácánok­nak vadászaink télen etetőket állítanak fel. Vadászata november 1-től decem­ber 31 -ig tart. Engedje meg a kedves olvasó, hogy ezen a helyen szóljak az egykoron leg­gyakoribb mezei szárnyasvadunkról a fogolyról (Perdix perdix). A két világhá­ború között a vadászati statisztikák még milliós nagyságrendű fogoly-terí­tékről számolnak be. Az állomány álta­lános csökkenése a második világhábo­rú éveiben jelentkezett, majd az ötve­nes évektől rohamosan felgyorsult. A folyamatot a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésével és belterjessé tételével lehet kapcsolatba hozni. A fogoly szlo­vákiai törzsállomány a vadászati szak­emberek szerint 1970-ben 433 ezer példány volt. Ugyanakkor nimródaink 50 ezer foglyot ejtettek el. A következő években a fogolyállományunk további gyors apadása katasztrofális méreteket öltött s ezért 197 7-töl hazánkban a fogoly vadászatát megszüntették. A vé­delem ellenére 1989-ben már csak 16 800 példányt tartottak számon, ami annyit jelent, hogy húsz év leforgása alatt a szlovákiai fogolyállománynak csak a 3,9 százaléka maradt meg. A fogoly állandó madarunk. Európá­ban a skandináv országokat kivéve csaknem mindenfelé csökkenő szám­ban előfordul. Ellentétben a többi tyúk­félével monogám házasságban él. Köl­tése májusban esedékes. Amennyiben fészekalja elpusztul pótköltéssel pró­bálkozik. Rendszerint vetésben talaj­mélyedésben képezi ki néhány fűszállal bélelt egyszerű fészkét. A 10—14, néha több barnásszürke tojásokon a tojó kotlik. A fogolykakas őrködik. A csibék 24 nap elteltével kelnek ki s mivel fészekhagyók a szülők irányításá­val azonnyomban élelemszerzö útra in­dulnak. Késő őszig összetartanak. A fogoly bekerült a ritka madarak listájára a vörös könyvbe. Védett! STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Š. Danko és S. Harvančík

Next

/
Oldalképek
Tartalom