A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-31 / 35. szám
KATASZTRÓFÁK FÖLDÖN-ÉGEN RAKOTT BURGONYA MÁSKÉPPEN Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 db piros paprika, 20 dkg füstölt kolbász, 4 evőkanál vaj, 4 db tojás, negyed liter tej, ť só, bors, majoránna, zsír Készítése: A meghámozott burgonyát, . piros paprikát, kolbászt karikákra vágjuk. Vajon pároljuk először a burgonyát j (kb. 10 percig), utána hozzáadjuk a í paprikát és együtt pároljuk kb. öt per- j cet. A kolbászkarikákat zsíron megsütjük. Kevés vajjal kikenünk tűzálló tálat, rétegezve belerakjuk a burgonyát, a -j kolbászt, majd ismét burgonyát, a tetejére kerül a paprika és a maradék kol- j bász. Az egészet közben sózzuk, fűszerezzük, végül ráöntjük a tejben elkevert ‘j tojásokat és kb. 30 percig sütjük. A szem körüli „napráncok" kezelését sem szabad elhanyagolni, mert állandósulnak, és öregítenek. Reggel és este tisztálkodás után oliva,- szója- vagy tökmagolajjal a szem környékét kíméletesen bekenjük. A kimerült szemre langyos kamillavagy hársfateába mártott vattapamacsot tegyünk. A napon kiszárított, töredezett hajat olajpakolással regenerálhatjuk. A külső ápolással egyenrangúan fontos a belső kozmetika — a helyes, vitamindús táplálkozás. Használjuk ki a nyárvégi lehetőségeket, minél több gyümölcs, főzelék, nyers saláta kerüljön az asztalra. (indián népmese) Egyszer egy kisegér világgá ment. Az egér nagymami lepényt sütött neki az útra, s elkísérte az egérlyuk kijáratáig. A kisegér reggel ment el, s este jött vissza. — Ó, nagymami! — kiáltotta a kisegér. — Úgy látszik, én vagyok a legerősebb, a legügyesebb és a legbátrabb ezen a világon! De máig én ezt nem tudtam. — És hogyan tudtad meg? — kérdezte az egér nagymami. — Elmesélem — mondta a kisegér. — Kibújtam az egérlyukból, aztán csak mentem, mentem, míg el nem jutottam a tengerhez. A tenger óriási, hatalmas, hullámai magasra törnek. De én nem féltem, beugortam a vízbe, és átúsztam a tengert. Magam is csodálkoztam, hogy milyen remekül tudok úszni. — No és hol van az a tenger? — Keletre az egérlyuktól — felelte a kisegér. — Ismerem én jól azt a tengert — mondta egér nagymami. — Nemrég arra járt egy szarvas, és ahol a patája nyomot hagyott, a kis gödröcskébe öszszegyűlt a víz. — De ez még semmi — mondta a kisegér. — Kifeküdtem a napra, s amikor már száraz voltam, mentem tovább. Hát látom, hogy ott van előttem egy hegy, de nagyon magas hegy. A hegy tetején a fák az égig értek. „Ezt a hegyet nem tudom megmászni" — gondoltam magamban! Nekifutottam, és ugrottam egy nagyot. Képzeld, átugrottam a hegyet! Magam sem hittem volna, hogy ilyen magasra tudok ugorni. — Ismerem én jól azt a hegyet — mondta egér nagymami. — Az bizony nem más, mint egy vakondtúrás. Fűvel van benőve. A kisegér sóhajtott egyet, s mesélt tovább. — Amikor tovább mentem, két medvét láttam, az egyik fehér, a másik barna volt. Éppen birkóztak. A medvék ordítottak, a csontjaik csak úgy ropogtak. Ám én nem ijedtem meg. Közéjük ugrottam, s elválasztottam őket egymástól. Egér nagymami gondolkodott kis ideig, aztán így szólt: — Tudod-e, hogy mik voltak a te medvéid? A fehér egy molylepke, a barna pedig egy légy. Erre a kisegér keserves zokogásba kezdett. — Akkor én nem is vagyok a legerősebb, a legügyesebb és a legbátrabb? Átúsztam egy patanyomot, átugrottam egy vakondtúrást, és szétválasztottam a molylepkét meg a legyet. Ez minden! Egér nagymami elnevette magát, majd ezt mondta: — Az olyan butuska kisegér, mint te vagy, a patanyomot is tengernek, a vakondtúrást is hegynek, s a molylepkét meg a legyet medvének nézi. De ha te mindezektől mégsem ijedtél meg, akkor valóban te vagy a legerősebb, a legügyesebb és a legbátrabb kisegér. Sági Tóth Tibor fordítása o TALLOSI BELA csúzlival is lőhetsz legyet ha lasszóval fogsz ökörszemet ha tőrökbe lép majd a fóka s aknára a vízibolha n ľ ÍJ n m ii “1-rm i ť I 1 7 T i :r __i __ ' T" 4 / /i //i r / / // / >//Yví 11H M 1 *■ i lILL X L_ L. Az esernyös bácsi nagyon siet, hogy mielőbb barátja házába érjen. Segítsetek neki, hogy a legjobb utat válassza! A helyes megfejtők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. A halál jár a nyomában Sorozatunkban eddig elsősorban természeti csapásokról, tűzesetekről és tragikus kimenetelű balesetekről volt szó. Úgy gondolom, hogy a pusztító járványokról sem volna szabad megfeledkeznünk, már csak azért sem, mivel ezek követelték — a háborúk mellett — a legtöbb emberáldozatot. Különösen a régebbi időkben voltak gyakoriak a kolera-, tífusz- és pestisjárványok, s talán még az sem túlzás, ha azt állítjuk, hogy alig akadt járványmentes esztendő. A történészek természetesen a nagy területeket sújtó pandémiákat tartják számon, vagy azokat, amelyek több ezer halottat szedtek. Nevezetes pl. az 1664—66-os londoni nagy pestis, amelyben több mint 70 ezren pusztultak el. Ez volt egyébként az utolsó számottevő pestisjárvány a brit szigeteken. Európában nyugatról kelet felé haladva fokozatosan szűnt meg a pestis. Ennek számos oka volt, mindenekelőtt az egészségügy fejlődésében mutatkozó fáziseltolódások, Kelet-Európa elmaradottsága, és nem utolsósorban a gyakori háborúk. Nehéz volna pontosan kideríteni, van-e összefüggés egy-egy hatalmas pestisjárvány és a történelmi események alakulása között, mindenesetre tény, hogy a magyarországi kuruc—labanc háborúskodás idején, 1708—1713 között hatalmas pestisjárvány dühöngött Erdélyben és Magyarországon. Ha hinni lehet a különböző történeti munkáknak, akkor azokban az években kb. 400 ezer ember halt meg ebben a fertőző betegségben. Némelyek szerint ez a becslések alsó határa, mert nem kizárt az 1 milliós adat sem. Ha meggondoljuk, hogy akkor tájt az országnak nemigen lehetett 5 milliónál több lakosa, a halottak száma iszonyatosan magas mindenféle becslés szerint. Voltak települések, amelyek teljesen elnéptelenedtek, másutt viszont többször is visszatért a járvány. Cserei Mihály 1710-ben keletkezett Históriájában a dühöngő pestisjárvány első szakaszáról olvashatunk egész részletekbe menő leírásokat: „Havasalyföldében, Bukurestben kezdődék a pestis, oda Törökországból jött, s egynéhány ezer ember meghala, onnan Molduvában mene által; valami gyergyai czigányok. kik a kuruczok előtt futottak vala Molduvában, betegen kijövének Gyergyó-Szent-Miklósra, ott meg is halának." De nemcsak Erdélyben, hanem a Felvidéken is, mindenekelőtt a Szepességben és Gömörben dühöngött a járvány. Pl. 1709-ben Iglón kb. 3 400, Szepesváralján 1 600 ember halt meg, a következő évben Rozsnyón 5 000 ember, Kassán pedig a lakosság egyharmada esett áldozatul a járványnak. A Csallóközben is gyilkolt a pestis, Komáromban pl. 1710-ben 9 000 embert ölt meg. Noha egyre inkább tisztában voltak a betegség természetével, az elmaradott lakásviszonyok és a kezdetleges higiéniai állapotok megkönnyítették a XX kórokozók elszaporodását. Nem meglepő tehát, hogy a XVIII. század során még több alkalommal is felütötte fejét a pestisjárvány Közép-Európában és csak a század vége felé kotródott el végérvényesen. A járványok története és az ellenük való védekezési módok terjedése sajátosan szemlélteti a civilizáció időbeni és térbeli fejlődését. Ebből pl. kiderül, hogy Nyugat- Európa már a XVIII. században is több évtizedes lépéselőnyben volt Közép-Kelet-Európával szemben. —laeza— 21
