A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-31 / 35. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV ÚJFALUSI, LEÁNYFALUSI Az Újfaluban lakó ismerősünket újfalusinak tartjuk, a Leányfalun élőt leányfalusinak vagy leányfaluinak. A -falu utótagú helynevek melléknévi alakját -i helyett leggyakrabban -si képzővel alkotjuk meg. A tanya hasonlóan képzett formájának ugyancsak gyakran halljuk tanyasi változatát. Az -i képzőnek -si változata nyelvünk önálló életében alakult ki. Az első adatok a XIV. század második feléből, illetőleg a XV. századból valók. Elevenebbé csak a XVI. században válik, bár használata ma is erősen korlátozott. Csak a helynevek egy csoportjához járul, illetőleg az odavalósi, ötórási (vonat)-féle kifejezésekben használatos. A -si képző eredetéről, a nyelvtörténészek korábban azt vallották, hogy az egyetlen szóalakra vezethető vissza. Ez az „egyetlen" szóalak a városi lenne. Ez hatott volna a régi falus (falu + -s képző) szavunkra, s az utóbbi az előbbi mintájára egészült volna ki az -i elemmel. Az igy kialakult melléknévben a beszélő már a -si végződést érezte volna — immár tagolhatatlan — melléknévi képzőnek. Ennek a magyarázatnak az a gyengéje, hogy a városi melléknév (amelynek volt városbeli változata is) hosszú ideig nem egy falus melléknévvel állt szemben, hanem a falubeli alakkal. A falus jelentése tudniillik nem „falusi" volt, hanem „falut birtokoló". Jobban meg tudjuk magyarázni a képző eredetét, ha szemügyre vesszük legrégibb adatait. Kiderül, hogy a XIV. század végétől rendre olyan családnevekben jelennek meg, amelyek helynévből keletkeztek: Malomfalusi, Gergelyfalusi. Magyarfalusi, Csépánfalusi. Újfalusi, Bodfalusi. Kricsfalusi stb. Ezek a -si képzős származékok nyilván elsősorban a helynevek -i képzős alakjaival lehettek asszociatív kapcsolatban. Tehát például az Almás, Szőllős, Komlós, Sáros. Rákos -i képzős formáival, így az Almási, Szölősi, Komlósi, Sárosi, Rákosi családnevekkel is. A felsorolt neveknek számos nyelvjárásban Almássi, Szölössi, Komlóssi, Sárossi, Rákossi változata is megvan, azaz az -s képzőt hangzóközi helyzetben hosszan is ejtik és ejtették — az adatok szerint — régebben is. Hasonló ejtésmódja volt és van az olyan helynevek melléknévi alakjának, illetőleg a belőle alakult családneveknek, amelyekben az -s nem képző, hanem a tőhöz tartozik: Szepessi, Szentjánossi, Szentmiklóssi. Szkárossi. Az Hyen hosszú ss-t tartalmazó nevekben a tő és a képző határa könnyen eltolódhatott: az Almás + 1 Sáros + «. Szepes + i elhatárolást felváltotta az Almás+ si, Sáros + si, Szepes -I- si tagolás. Ezzel egyszersmind kialakult az -i képzőnek egy újabb változata, a -si. Ezt tették hozzá a XIV. század végétől a -falu utótagú helynevekhez, s ezzel alkották meg a falubeli helyett a falusi, később a tanyai helyett a tanyasi melléknevet is. Ezzel megtoldva ejtik ma már gyakran az odavalót oda valósinak. Nyelvjárásainkban nem ritkán halljuk a hatórai vonat vagy hatórás vonat kifejezések helyett azt, hogy hatórási vonat. Kétségtelen, hogy ez utóbbiban is a -si képző jelenik meg, ennek eredete azonban nem azonos a falusi toldalékával. Ebben az esetben az történt, hogy két különböző képzővel ellátott szóalak keveredett: órai X órás = órási. A nyelvtörténeti vizsgálatokból tudjuk, hogy újabb nyelvi forma kialakulása nemcsak egyetlen úton történhetik meg. A -si képző esetében is az történt, hogy két különböző irányú fejlődés vezetett azonos eredményhez. KÁZMER MIKLÓS MISZTIFIKÁCIÓ ÉS ERKÖLCSNÉLKÜLISÉG Napjaink leggyakrabban használt jelzője, amellyel közelmúltunkat jellemezzük, a totalitárius szó. Felemlegetjük, a gazdasági, hatalmi, eszmei monopóliumot, ami egy renyhe, politikai célokkal álcázott, de végső soron partikuláris érdekeket követő csoport eszköze volt helyzete megtartásához. Egyelőre azonban hiányoznak az olyan elemzések, amelyek azt derítenék fel, hogyan kerítette hatalmába ez a rendszer mindennapjainkat. Olyannyira, hogy brutális megnyilatkozásain túl — ahol a résztvevők nagyon is jól tudják, miről van szó, — lehetővé vált a valóság felhígítása. Ez az a folyamat, amit a társadalomtudomány misztifikációnak nevez. Ami nem tudatos és tervezett, tehát a valóságot mindig néhány lépés lemaradással követő gondolati tett, hanem mindenfajta monopólium belső sajátsága. Azért van rá szüksége, hogy a bizonyos civilizációs szintet elért egyének a látványos erőszak alkalmazása nélkül is alkalmazkodjanak. (Itt, persze, nem a fordulat napjairól és az azokat közvetlenül megelőző időszakról beszélek, ahol az ellenállás révén már lehetetlenné vált a leplezett erőszak, hanem arról a négy évtizedről, amely hosszúságát tekintve is észrevehető nyomot hagyott életvilágunkon). Röviden arról kívánok szólni, ami a misztifikáció mögött lapul, és ami a valóságot mintha-valósággá teszi. A misztifikáció maga is azon alapul, hogy elszakítja egymástól a dolgok társadalmi funkcióját és tárgyi megjelenését; a funkciót abszolutizálja, mig a tárgyi valóságtól nagyvonalúan eltekint. Például: ha vannak üzleteink, de azokban nincs áru, vannak politikusaink, csak éppen nem értik a dolgukat, és szolgálat helyett uralkodnak stb. Ugyanez eszmei szinten: fogalmaink nem a konkrét létezőt jelölik, hanem valami általánosat, ami természeténél fogva nem is létezhet. Például: nem arról a munkásról beszélünk, aki hajnalban kel, emberhez méltatlan körülmények között utazik, elöregedett berendezéseken termel, munkamennyiségét tekintve keveset keres, életidejét többletmunka foglalja le; hanem a munkásosztály kategóriáját forgatjuk, amelynek állítólagos történelmi küldetése és kitüntetett hatalmi szerepe van. Egyszóval: a jelenségek nem felelnek meg sem fogalmuknak, sem funkciójuknak, de mivel léteznek, kialakítanak egy struktúrát, amelyhez mindennapjainkban alkalmazkodunk, hogy meg- és túléljünk. Ártatlanul és tudattalanul hozzásegítjük a rendszert ahhoz, hogy újratermelje önmagát. Persze, nemcsak anyagi-gyakorlatias idomulásról van szó, hanem az ezzel egyidejű eszmei-gondolati hasonulásról is. Ha a valóság mintha-valósággá vált, akkor a logikának sincs helye e világban. Pontosabban: az alapvető logikai törvények megmásulnak, visszájukra fordulnak. Vegyük csak sorra őket! Elsőként itt van az azonosság elve. amely nem lehet érvényes ott, ahol semmi és senki sem azonos teljesen önmagával; ahol a dolgok nem funkciójuknak megfelelően működnek, és ahol az egyének tudathasadásos állapotban leledzenek. Tehát A^A, hanem A lehet A is, de sok minden más is, egészen az azonosíthatatlanságig. Aztán az ellentmondás elve. amelyet eltakart és felváltott az elvont általánosságban megvalósuló látszategység. Sőt, 10
