A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-24 / 34. szám
Rizsropogós Kevés vajon a rizst megpároljuk, majd vizet hozzáöntve majdnem puhára főzzük. Sóval, törött borssal, finomra vágott petrezselyemmel és párolt gombával ízesítjük. Mikor kihűlt, eldolgozzuk két egész tojással. Vizes kézzel kis hengereket formázunk belőle és zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró zsiradékban aranysárgára sütjük. Burgonyaropogós Három nagyobb burgonyát megtisztítunk és kockákra vágva sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük és áttörjük. Sóval, törött borssal és két egész tojással, 1 evőkanál liszttel jól eldolgozzuk. Pogácsákat vagy hengereket formázunk, zsemlemorzsában megforgatjuk és bö, forró zsírban kisütjük. Sajtos vagdalt A darált húst elkeverjük a reszelt sajttal, reszelt hagymával, kevés paradicsompürével, egy evőkanálnyi zsemlemorzsával, sóval, törött borssal, pirospaprikával. Pogácsákat formázunk és kevés vajban hirtelen átsütjük. Reszelt sajttal meghintve azonnal tálaljuk. Vajas makarónival köritjük. S Gyümölcsök tárolása Az almafajták közül hosszabb idejű tárolásra a téli almák valók. Minél hoszszabb ideig akarunk tárolni, annál korábban szedjük le a gyümölcsöt. A gyümölcsöket szakaszosan szedjük le a fáról, kocsánnyal együtt. Amint leszüreteltük, azonnal vigyük a tárolóhelyiségbe. Az alma optimális tárolóhőmérséklete plusz 2—3 fok Celsius, páratartalom-igénye 85—90%. Kamrában és pincében ezt nem lehet elérni, ezért állandó éjszakai szellőztetéssel és időnkénti nedvesítéssel igyekezzünk ezt az értékhatárt megközelíteni. A körték közül az őszi és a téli fajtákat érdemes tárolóba vinni. A téli fajtákat szedjük későbben, az első fagyok után. Ezt a gyümölcsöt is kocsánnyal szedjük és vigyük azonnal a tárolóba. A tárolási hőmérséklet nulla és plusz 2 fok Celsius között van, páratartalmi igénye 90—95 %. Ezt nehéz elérni, szerencsére a körte hideg kamrában könnyebben tárolható. Fontos, hogy a tárolóba helyezés utáni három nap alatt nulla fokos hőmérsékletet kíván. A tárolási időszak végén a körtét néhány napig szobahőmérsékleten célszerű utóérlelni. A holdvadászok Izlandi mese Messze északon, Izlandban történt. Egy szép csöndes estén az egyik falu apraja-nagyja a barátságos fényű holdat leste. A hold az egyik hegycsúcsról világított feléjük, és olyan közelinek tűnt, hogy azt hitték, akár a kezükbe vehetnék, csak fel kellene menni érte a hegycsúcsra. Milyen jó is volna, ha lehozhatnák magukhoz, a faluba! A sötét téli estéken milyen szépen világolna! Bizony nem kellene pislogó lámpafénynél vakoskodniok, ha az asszonyok szőni, fonni akarnak. Addig-addig mondogatták, hogy milyen jó is volna, míg végül elhatározták, hogy megszerzik maguknak a szelíd fényű holdat. A falu legerősebb legényei vágtak neki a hegynek, melynek csúcsáról oly hivogatóan fénylett. Hamarosan föl is értek a hegytetőre, de jaj, a holdat már nem lelték ott, fenn úszott a magas égbolton. Délnek tartott, s nemsokára egy másik hegycsúcsról fénylett feléjük. A legények meg utána. Megmászták azt a másik hegyet is, de a holdat már ott sem találták, már csak visszfénye csillant a hideg köveken. S Így tartott ez egész éjszaka. A hold békésen szállt a sötétkék égbolton délnek. mindig távolabbi és távolabbi hegycsúcsokról fénylett feléjük; az égen halovány felhők úsztak a nyomában, lent a földön meg egyre nehezülő léptekkel követték útját a holdvadászok. — Alighanem fél tölünk, azért menekül! — mondta az egyik legény. — Csalogassuk magunkhoz, ne szálljon már tovább, mert sohasem érjük utol! Megálltak hát a holdvadászok egy hegycsúcson, s csalogatni kezdték a holdat, így: Hold, szép holdacska, szállj a tenyerembe! Vajas kenyér vár terád, itt van a zsebembe! De a holdnak nem kellett a vajas kenyér, nem szállt a vadászok tenyerébe, egyre messzebb úszott dél felé, egyre távolabbi csúcsokon csillant a fénye. A legények üres zsebbel, üres kézzel, pirkadattal tértek vissza a falujukba. A hold meg folytatta útját fenn a magasban, hogy szelíd fényéből egyformán jusson az egész világnak. Átdolgozta: Bartócz Ilona i Dénes György Kőerdőben kőpalota Kő, kő, kőerdő, köerdőben kőpalota, benne lebzsel róka koma, füle, farka kő. Kő, kő, kőerdő, róka koma kőnyulat fog, húzza, nyúzza, foga csattog, elönti a hő. Kő, kő, kőerdő, kőpatakra fut a róka, kínzó szom/át hogy megoltsa, hogy megoltsa ő. Kő, kő, kőerdő, köerdőben kővadászok pufogtatják kőpuskájuk, forr a levegő. Kő, kő, kőerdő, láng löveti a kőbokorból, róka koma perdül-fordul, uccu, nics idő! Kő, kő, kőerdő, róka koma ina rándul, kiszalad a kővilágból. Volt, nincs. Üsse kő! Fessétek ki a mezőket a számok szerinti színekkel: 0 — fehér, 1 — zöld, 2 — fekete. 3 — rózsaszín. 4 — piros. 5 — kék. A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. KATASZTRÓFÁK FÖLDÖN-ÉGEN „Minden meg van mentve.. A címben idézett és szinte szállóigévé lett kijelentés Anton Landsteiner bécsi rendőrtanácsos szájából hangzott el 1881. december 8-án este a Ringtheater bejáratánál. Itt ekkor már hatalmas tömeg figyelte a helyszínre érkezett tűzoltók munkáját, akiket kissé megkésve riasztottak. A színházban ugyanis közvetlenül az előadás megkezdése előtt (Offenbach Hoffmann meséit játszották volna) a színpadi világítótestek meggyújtásakor belobbant a gáz. Landsteiner azért gondolta, hogy „minden meg van mentve", mert az előcsarnokban nem találkozott egyetlen lélekkel sem, ebből arra következtetett, hogy mindenkinek sikerült elmenekülnie a vészkijáratokon. A színházterembe csak később sikerült bejutnia, mert a fojtogató füst és a kísértetiesen lobogó lángnyelvek ezt megnehezítették. Odabent iszonyatos látvány fogadta a tűzoltókat. A berendezés szinte porig égett, kibírhatatlan volt a hőség és füst, a második-harmadik emeleten pedig egymásra dőlt emberi holttestek feküdtek. Ezeket a szerencsétleneket a füst fojtotta meg, égési sebeik nem voltak. A tetemeket csak egyenként lehetett elszállítani — másfél óra alatt így is 87 holttestet vittek ki. A mentést ezután a zsinórpadláson folytatták, s ekkor újabb halottakra bukkantak. Sokan a felismerhetetlenségig összeégtek. Később, a hivatalos rendőri jelentésben 447 halott szerepelt, közülük csak 158 személyt tudtak azonosítani. (Az áldozatok között mintegy 30 magyar is volt, elsősorban Bécsben élőfőnemesek és üzletemberek.) A nyomozás során nem sikerült egyértelműen kideríteni a tűz valódi okát, az viszont bebizonyosodott, hogy több embert is felelősség terhel a tragédia miatt. A tűz kitörésekor például sem rendőr, sem tüzolő nem tartózkodott az épületben. A személyzet tagjai közül csak kevesen értettek a szakszerű mentéshez — ez csak növelte a zűrzavart. Az is kiderült, hogy bár a Ringtheater neoreneszánsz stílusú épülete kívülről elegáns és szemrevaló, biztonsági szempontból szinte teljesen félresikerült alkotás. Folyosói szűkek voltak, az emeletekről szeszélyesen kanyargó lépcsőlejárókon lehetett a földszintre jutni. A férőhelyek száma 1750 volt, így teltház esetén nem kis feladatot jelentett az esetleg szükségessé váló mentés. Sőt, amint bebizonyosodott — ez nem is sikerült. A tervezés során arra sem gondoltak, hogy a bejárati ajtók kifelé nyíljanak; így történhetett meg az, hogy a pánikba esett tömegben egymást taposták agyon az emberek az ajtó előtt, mivel nem tudták kinyitni. A bécsi lapok, s később a bíróság is elsősorban Franz Jauner igazgatót okolta a tragédiáért. Szemére vetették, hogy nem korszerűsítette a biztonsági berendezéseket, takarékosság címén nem biztosította a vészkijáratok kellő megvilágítását stb. Felrótták neki azt is, hogy jóval kevesebb kisegítő személyt alkalmazott a kelleténél, ráadásul többségük nem rendelkezett megfelelő szakképzettséggel. Jaunert végül négy hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az igazgató a börtönben — talán rádöbbenve felelősségének súlyára — öngyilkosságot követett el. A súlyos tragédia az illetékeseket is cselekvésre késztette: átszervezték a tűzoltóságot és a mentőszolgálatot és megszigorították a színházak biztonsági előírásait. _ .
