A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-24 / 34. szám
A Hagia Sophia a négy minarettel A Hippodrom jobboldalt a Kék Mecsettel Engem a véletlen sodort Isztambulba. Úgy történt, hogy görögországi kőrútunk utolsó állomása Chiosz szigete lett volna, de az erős hullámverés miatt hajónk kapitánya nem vállalta az utasok partraszállítását. A sziget ugyanis nagyobb hajók fogadására nem alkalmas, sekély víz övezi, s ezért az utasoknak a partoktól mintegy ötszáz méterre csónakba kell szállniuk ahhoz, hogy eljussanak Chioszra. Bennünket a sziget látványának elmaradásáért Isztambullal kárpótoltak, s mi ezt osztatlan örömmel fogadtuk. Isztambulhoz közeledve a hajóról az ázsiai városrész, Szkutari régi házait és kevésbé forgalmas utcáit láttuk. így távolból nézve hatalmassá duzzadt vidéki város képét nyújtotta. Ezzel szemben az európai városrészben lüktetett az élet. A kikötőben huszonnégy órára szóló konzuli vízumot kaptunk. Egy nap túl kevés ahhoz, hogy azt állíthassam, megismerten Isztambult. Az idő rövidségéhez képest — kiváló török idegenvezetőnk jóvoltából — mégis sokat láttam az ókori kereszténység és az oszmán birodalom kultúrájának ebből a csodálatos tárházából. Isztambul kaotikusnak tűnő forgalmát egy kényelmes autóbusz magasabb szintjének vélt biztonságából szemléltük. A mintegy hétmillió isztambuli életét jócskán megnehezíti az a körülmény, hogy a városnak sem metrója, sem gyorsvasútja nincsen. A közlekedést túlžsúfolt autóbuszok, magángépkocsik és százezer taxi biztosítja. Mint a balkániak általában, a török sofőrök is szeretnek száguldani, amire ennek a hatalmas városnak a központjában nem nyílik alkalmuk s talán ezért alkalmaznak a közlekedési dugókban is sajátos módszereket. Lehet, hogy figyelmemet túlságosan igénybe vette a sajátos városkép, de utólag visszagondolva, közlekedési rendőrre nem emlékszem. Ami a látnivalót illeti, abból bőven akadt. A kikötőből kikanyarodva világcégek üvegpalotái közé, a város előkelőbb üzleti negyedébe kerültünk. A sok modern épület közül hirtelen, akárcsak a mesében, egy gyönyörű faragásé faház bukkant elő. Közben buszunk tovább haladt, s mi a meglepetésből alig ocsúdva, egy tágas térre értünk, ahol teljes pompájában állt előttünk az oszmán építészet egyik remeke: a Kék Mecset. Cipőnket a bejárat előtt hagyva beléphettünk az iszlám szentélyébe, ahol a mecset minden fala és kupolája aranysárgával átszőtt kék színben pompázik. A mecsetben helybeli hívőkkel és vidéki zarándokokkal egyaránt találkoztunk. Kísérőnk szerint a vallási élet egész Törökországban fellendült az utóbbi években. Erre vallott az is, hogy az utcán a harminc fok fölötti hőség ellenére, sok fiatal nő viselt bokáig érő, bö szövetkabátot és a fején arcbahúzott selyemkendőt. Isztambulban járni és a Hagia Sophiát nem látni, szinte elképzelhetetlen. Az utólag melléépített négy karcsú minaret messziről felkelti az idegen érdeklődését. Ennek a többször leégett majd újjáépített bazilikának első alapkövét I. Constantinus császár idejében rakták le. Mintegy két századdal később Justinianus császár elhatározta, hogy a tűzvész martalékává vált bazilika helyén felépítteti a világ legnagyobb keresztény templomát, amely nagyob és ékesebb lesz Salamon király templománál. A bazilika építői 36 tonna aranyat használtak fel a Hagia Sophia díszítésére s a becsvágyó császár elmondhatta: „Túltettem rajtad Salamon!" A földrengések és tűzvészek során több ízben megrongálódott bazilikát a kilencszázas években ismét átépítették, majd amikor a törökök meghódították Konstantinápolyi, a Hagia Sophia mecset lett. Értékes freskóit bemeszelték, de az egyetemes emberi kultúrának ezek a becses értékei szerencsére nem sérültek meg, s jelenleg az Unesco védnöksége alatt folyik restaurálásuk. Közülük több már ismét látható. Mig a Hagia Sophia a hajdani Konstantinápoly emlékét idézi, a mai Isztambul jelképe — a közép- és kelet-európai turista számára — a Nagy Bazár. A hatalmas mennyiségű arany csillogása elkápráztatja az állami boltok nem túl gazdag áruválasztékához szokott hazánkfiát. Persze felmerült bennem a kétség is, hogy vajon nem érvényes-e itt is a mondás: nem mind arany, ami fénylik? A nagy árukészlet közt bizonyára akadt talmi portéka is, de nagy része, mégis arany. Persze, a tökéletes árut keresők itt inkább csak a kelet varázsát ízlelgethetik. Van itt aranyon kívül szinte minden. A Bazárnak csak a megtekintése több órába telik. Itt a szó szoros értelmében lüktet az élet, Az árukinálás hangosan folyik. A fedett óriás csarnokon belül számtalan kis üzlet van, a boltosok sok fiatalembert alkalmaznak arra, hogy a vevőket a boltba csalogassák. Ezek néha száz méterre is elkísérik a nézelődő turistát, miközben több nyelven kínálják az árut. Meglepett, hogy Isztambulban milyen sokan szólítottak meg magyarul. Lehet, hogy szókincsük csak az árukínálatra és a legalapvetőbb szavakra szorítkozik, de így is kellemes meglepetés volt. Kellemetlenebb emlék, hogy a háromórás nézelődés alatt sokunknak megfájdult a feje, mert az óriási forgalmú Bazár szellőztetését nem oldották meg. Isztambulnak erről az egyik legnagyobb idegenforgalmi látványosságáról, amely egyben a török mentalitás meg- , ismerésére is alkalmat nyújt, tudni kell, hogy nem csupán egy-két százados múltra tekint vissza. A mai Nagy Bazár helyén II. Mohamend szultán hajdan egy vásárcsarnokot építtetett fából, de ez — mint Isztambulban sok minden — 1651-ben leégett, s később ezen a helyen épült fel a fa mellőzésével ez a hatalmas építmény. A város hángulatának ízlelgetésére nem sok időm jutott, s ezért úgy döntöttem, hogy az autóbuszt mellőzve kigyalogolok a kikötőbe. Mondhatom, megérte a fáradságot. Az utcák, a közel-kelet hangulatát árasztották. Megcsodáltam az utca felé teljesen nyitott éttermeket, amelyek az utcákkal ellentétben, nagyon tiszták voltak, de az asztalok mellett kevés vendég ült. Ezekbe is fiatalemberek hívogatták a járókelőket. A kikötőhöz közeledve egyre több halárust láttam. Étvágygerjesztő halak, osztrigák, rákok sokasága kellemes tengerszagot árasztott. A Márvány-tenger halban rendkívül gazdag, viszont nem tudom, hogyan állnak itt a környezetszennyezéssel ... Az utcákra mindenesetre ráférne a söprés, de a munkanélküliség ellenére, egyetlen utcaseprőt sem láttam. Mindez nem vont le semmit abból a kellemes élményből, amelyet az Isztambulban töltött egyetlen nap jelentett. LÖRINCZ KATÓ 17
