A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-24 / 34. szám
Minden jó, ha a vége jó 3. A Port Said-i kikötőben kellemes volt. Elég hosszú idő után hideg-melegvizes zuhanyt vehettünk, angol vécé és az ehhez hasonló emberi kényelmet szolgáló csodálatos technikai vívmányok fogadtak bennünket a nehéz út után. A szárazföld sem imbolygóit velünk, mint a hajó. Ezek az apró örömök pillanatok alatt jó kedvre derítettek bennünket. Az első afrikai város, a Szuezi-csatorna kapuja, azt gondolná az ember, hogy fehér ember által gyakran látogatott hely. Nem így van. A legtöbb hajó itt nem köt ki, menet közben veszi fel a révkalauzt, aki elkíséri a hajót egészen Szuez városáig végighajózva a Szuezicsatornán, és ismét menet közben száll ki. Ezért lehetett az, hogy a városban vidáman fogadtak az emberek bennünket. Humorosak lehettünk a számukra, mi fehérek. Nevettek, hogy rövid nadrágban járunk az utcán és az egész lábszárunkat látni léhet. Náluk az a normális, hogy a férfiak földig érő hálóingben sétálnak az utcán. Nohát ezen meg mi mosolyogtunk. Magunkban. Hangosan ugyanis nem mertünk. Sok mindent hallottunk az arabokról, ezért óvatosak voltunk. Sokáig nem értettük, hogy miért köszön nekünk lépten-nyomon minden vadidegen az utcán. A mellettünk elhaladó kocsik lelassulnak és az utasai kikiabálnak, hogy: Heló, heló. A nőkre viszont nem mertünk még rápillantani sem, hiába kacsintgattak ránk az utcán, némelyik szinte kacérkodott. Úgy tudtuk otthonról, hogy ha viszonozzuk a felkínált barátságot nagy baj történhet velünk, ha ezt a féltékeny férfiak észreveszik. Mégis mindez nagyon jólesett nekünk. Pár napos pihenő után felvettük a révkalauzt és nekivágtunk a Szuezi-csatornänak. Hatalmas óceánjáró hajókkal találkoztunk, a mi kis hajónk eltörpült mellettük. Megpróbáltunk mi is kedvesek és figyelmesek lenni a bennszülöttekhez. A figyelmesség egyik formája az, hogy a fehér ember baksist osztogat. Ez a különös jövedelem be van kalkulálva minden arab családi költségvetésbe. A baksis nagysága attól függ, hogy milyen szolgálatért adja az ember. Cseh-szlovák búvár- és vitorlásexpedíció a Vörös-tengeren Lehet az egy szál cigaretta vagy esetleg hatvan US-dollár is. Mivel ezt a törvényt becsülettel betartottuk, nem volt az úton semmi problémánk. Valóban, a ráérős arab világban a legtöbbször teljes pontossággal voltunk képesek ügyeinket elintézni. Ha valahová megérkeztünk, .ott a helybeliek — egy titkos „híradó" jóvoltából — már előre lekádereztek bennünket. Igaz, egy idő után lassan mindenünktől megváltunk, amit baksisként odaadva nélkülözni tudtunk. De így legalább nem volt az arabokkal problémánk. Szuezben átvett bennünket egy új ügynök, Ibrahim, aki szűkszavú arab volt, és főleg pontos. Magától tudta, hogy mire van szükségünk. Ez nagyon megkönnyítette az életünket. Kezdtük otthon érezni magunkat. Szuez várost elhagyva behajóztunk a Vörös-tengerre. Tervünk szerint itt nyitottuk ki a másik üveg pezsgőt. A tengerek istenét újra megkínáltuk. Messze áll tőlem, hogy antireklámot csináljak az illetékes pezsgőgyárnak, de Poszeidonnak valószínűleg nem ízlett a pezsgőnk, mert még aznap éjjel újra megtréfált bennünket. A Vörös-tenger térképén ki van jelölve egy pár mérföld széles nyílegyenes hajóút Szueztől Adenig. Ezt az útvonalat érdemes betartani, mivel egyebütt rengeteg kiszámíthatatlan korallzátony van és ezek között a hajózás, főleg éjjel, életveszélyes. Bizonyította ezt a sok hajóroncs is, amit az utunk folyamán láttunk. Nekünk a navigálás jól sikerült. Egy japán digitális navigációs berendezéssel fel tudtuk venni a felettünk átrepülő ürszatelitokkal a kapcsolatot és így megállapíthattuk a helyzetünk pontos koordinátáit. Történt az első éjjel a Vörös-tengeren, hogy az egyik tapasztalt vitorlázónk, nem tudni miért, irányt változtatott. Nemsokára hatcsomós sebességgel korallzátonyra futottunk. A hatalmas csattanásra azonnal felugrottunk fekvőhelyeinkről. Rögtön tudtuk, hogy nagy baj van. A hajó az oldalára dőlt, a víz már a fedélzet palánkját nyaldosta. Csodával határos módon a hajó nem szakadt szét, épségben maradt. Szinte hihetetlen. Semmiféle manőver nem segített, a hajó még jobban megdőlt oldalra, mivel a teljes apály még nem állt be. A majdnem három méter merülésű hajó másfél méter mély víz fogságában vergődött. Ketten vállalkoztunk arra, hogy felderítsük a helyzetet a viz alatt. Megállapítottuk, hogy a korallzátony foglyai vagyunk. Kegyetlen ismerkedés a koralltengerrel. Van egy keskeny árok, amelyen esetleg kijuttathatjuk a hajót a nyílt vízre. Ehhez a tiztonnás hajót menetiránnyal szembe kellene fordítani. De hogyan? Arab üzletes Hurghadában A hajó tulajdonosa ezen az éjjelen búcsúzott a hajójától. Mint a többiek, ö sem hunyta le a szemét egész éjjel. Bizonyára azon töprengett, hogy közvetlen a cél előtt kell feladnunk az egészet és még jó, ha csupasz életünket megmentjük. Szörnyű. A kapitány a tudtunkra adta, hogy bízik a megmenekülésünkben és nem engedte, hogy elcsüggedjünk és az életünk mentésével foglalkozzunk. Ő a hajót akarta megmenteni, velünk együtt. Én lefeküdtem, nemsokára mélyen elaludtam, hiszen (endesen átfáztam a vízben. Az álmomban hallottam, hogy a korallzátony hogyan csiszolja a hullámverésben a hajó oldalát. Vajon kibírja reggelig? Hajnalban mozgásra ébredtem. Szerencsénk volt: a hajót a dagály némileg kiegyenesítette, de ez még mindig kevés volt. A kapitányunk most kamatoztatta sokéves tapasztalatait és sikerült a hajót a megfelelő irányba fordítania a vasmacska, kötelek és csigasorok segítségével. A búvárok a víz alól irányították a további mentési munkákat. Centiméternyi pontossággal lehetett a hajót a nyílt víz felé irányítani, ami a fedélzetről lehetetlen lett volna. Közös erővel kijutottunk a nyílt vízre. Az első kosárban ültem és nem akartam elhinni, hogy alattam mély, sötétkék víz van. A következő éjjel nem mertem és nem tudtam elaludni. Képtelen voltam ezek után a vitorlázó társaimban vakon bízni. Tőlünk, búvároktól vasfegyeimet követeltek, és ezért sokszor nagyon kellemetlenül éreztük magunkat. Nem volt erre szükség. A baleset után némileg változott a helyzet a hajón, de ez a megkülönböztetés az utolsó napig éreztette hatását. Lehet; hogy a beállt „tengeralattjáró betegség" és az emberi magatartás közös terméke volt ez. A korallzátonyok és -szigetek mellett hajóztunk tovább. A célunk Hurghada városa volt, ahol találkoznunk kellett a Tatra teherautónkkal, amely már szintén úton volt. Március huszonötödikén este érkeztünk meg Hurghadába. Huszonnégy napot voltunk úton, ebből tizenhat napot hajóztunk és a Duna-deltától 1639 tengeri mérföldet tettünk meg. CSUKÁS LÁSZLÓ (a szerző felvételei) Az erős szél megdönti a hajót Révkalauz vezeti a hajót a csatornába A hurghádai kikötőben 5
