A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-10 / 32. szám
Csirkecomb Tabáni módra feldarabolt csirkecombokat besózzuk. <b. 2 óra múlva finomra vágott petrezse- 1 yem és kevés zsemlemorzsa elegyébe órgatjuk. Az előkészített csirkéket nagyon /astagon kivajazott tűzálló edénybe fek:etjük, rázárjuk az edény tetejét és élőmé- f legített sütőben kb. 50—60 percig sütjük. A sütés félidejénél a combokat megforgatjuk. Burgonyapürével és salátával tálaljuk. Sertésborda Luci módra Egy tűzálló tálat vastagon kikenünk vajjal és megszórjuk reszelt sajttal. Ezután nyers burgonyakarikákat helyezünk rá. Sózzuk. Ráfektetjük a kivert és sózott, borsozott hússzeleteket. Meghintjük reszelt sajttal, finomra vágott hagymával és befedjük a burgonya másik felével. Újra meghintjük sajttal, vajat morzsolunk rá és leöntjük tejföllel. Kb. 1 óráig sütjük. LEVESMOZAIK • Krémlevest már az ókori görögök is főztek. De nem tejföllel, tejszínnel, hanem fügefa levelével alvasztott tejjel sűrítették be. • Kedvelték a különféle leveseket a gallok is. Tányéruk viszont nem volt, Így ezüsttel abroncsozott bölényszarvból itták a levest. • Az antik Rómában mind a reggeli — ; amely többnyire pár falat borban áztatott kenyérből állt —, mind a soványka ebédet állva fogyasztották el, minden különösebb ceremónia nélkül. Teríteni csak este volt szokás, Így csak ilyenkor ettek levest • A rántást és a habarást csak a XVII. században találták fel a szakácsok. Ezt megelőzően a mártásokat, leveseket kenyérrel, és péppé zúzott mandulával sürí- j tették. • A középkorban általában nagy kultusza volt a tartalmas, tápláló leveseknek. Ekkor készültek az első úgynevezett leveses- j könyvek is, amelyek lényegében nem voltak mások, mint csak levesrecepteket tar- \ talmazó szakácskönyvek. • Középkori ötlet a szalonnás tejfeves. Szalonna szeleteket és kenyérdarabkákat főztek meg hozzá tejben, majd sáfránnyal, szegfűszeggel ízesítették a lét. Mielőtt tálalták, tojásokat vertek bele. Volt egyszer egy komédiás. Búzás Jánosnak hívták. Ennek a komédiásembemek volt egy olyan disznója, amelyik különféle tudományokhoz értett. Tudott kötélen táncolni, gördülő hordón menni és azt görgetni maga alatt; meg tudott állani nemcsak a négy lábán, hanem az orrán is, tudott énekelni, táncolni, számolni. Lehet, hogy értett a csillagászathoz is. Ahol Búzás János felállította a komédiássátorát. egymást törték az emberek, hogy ezt a tudós disznót megláthassák. Annyi pénzt szerzett így a disznó Búzás Jánosnak, hogy mindennap egy kalap ezüstforintot rakott el a ládájába. Hát egyszer mi történt: Elveszett a disznó. Hogyan veszett el, azt ma már se Búzás János nem tudja, sem a disznó. A valóság az. hogy a jeles disznó lefeküdt hüsölni a komédiásszekér mellé; Búzás János uram meg bepálinkázott, s ottfelejtette. A disznó aludt. Arra ballag Galiba Márton gazda, és meglátva az alvó jószágot, így szól; — Nini, egy disznó! Megnézi közelebbről, hát látja, hogy nem olyan disznó az. mint amilyenek az ö falujában vannak, hanem valami másfajta. — Jó lesz ez nekem — mondja. — Bizonyosan az isten küldte ezt a disznót, hogy legyen a télre kolbászom. Azzal hazahajtja a disznót. A tudós disznó kedvetlenül engedett a botnak, és bánatosan röfögött Búzás János után. De Búzás Jánosnak se hire, se hamva. — Ne rijj. coca! — mondotta vigasztalón Galiba Márton. — Olyan fáin moslékot adok neked, hogy a király disznója is megnyalná utána a száját. A tudós disznónak tetszett is a moslék. A fenekét is kinyalogatta a dézsának. A saját disznóeszével azt gondolta akkor magában: „Ejnye, de jó ember ez az én új gazdám; megmutatom neki, hogy érdemes vagyok a jóságára." Azzal felugrott a moslék'os dézsa szélére, és katonásan szalutált. — Uram bocsá’l — kiáltott ijedten Galiba Márton, -r- Ki hitte volna, hogy már disznó is lehessen obsitos?! Vajon melyik német regimentnél szolgált? li. A tudós disznó látva, milyen hatást keltett mutatványa, hirtelen az orrára állott. Galiba Márton még inkább megijedt. — Megbolondult! — kiáltott fel rémülten. — Megbolondult a disznóm! Lába helyett az orrával akar járni! De még csak most jött a java. A tudós disznó feldöntötte az üres dézsát. Ráugrott, és úgy görgette maga alatt, hogy szédülés volt azt nézni. Majd ismét tótágast állt. És a dézsát a két hátulsó lábán roppant sebességgel táncoltatta. Mikor pedig a dézsa fenn volt a levegőben, hirtelen felugrott, és a dézsa fenekét átütötte; átrepült rajta, mint a madár. Galiba Márton rémületében hanyatt esett. „Gonosz szerzet ez — gondolta —, disznóbőrben!" A disznó azt hitte, hogy Galiba Mártonnak nagy örömére szolgál az ö tudománya. Gondolta, bemutatja neki a legnehezebb disznótudományt: hogyan lehet két lábon a fakerítés tetején végigsétálni. Galibát a hideg lelte ijedtében. Ezalatt visszajött a hegyen a Búzás kocsija Búzás János kereste a drága tudós disznót. Bizony sirva kereste. Hanem amint meglátta a léckerítés tetején, nagyot ugrott örömében, és futva futott hozzá. Az ölébe ragadta. Bizony meg is csókolta. Galiba Márton rámeresztette a szemét Búzásra, és azt kérdezte tőle; — Rokona az úrnak? Búzás örömkönnyek között felelte; — Ez a világ legkedvesebb és legokosabb disznója. Ez az egyetlen disznó, amelyik életében használ. De Galiba ma is azt gondolja, hogy ördöggel volt ügye, s vacog a foga, ha vele álmodik. GÁRDONYI GÉZA Fessétek ki az ábrát. A számok a következő színeket jelentik: 0 — fehér, 1 — rózsaszín, 2 — sötétzöld, 3 — világoszöld, 4 — sárga, 5 — piros, 6 — narancssárga, 7 — barna, 8 — égszínkék, 9 — sötétkék. A beküldők között egy könyvet sorsolunk ki. KATASZTRÓFÁK FÖLDÖN-ÉGEN Halál a romok alatt A hírügynökségek jelentéseiben időről időre felbukkannak olyan tudósítások <s. amelyek épületek — szállodák, toronyházak, hidak stb. — összeomlásáról adnak hírt. Ezekben az esetekben az sokszor az emberi mulasztás. a hanyagság vagy a nyerészkedés játszsza a főszerepet, de nemritkán előfordul az is, hogy a szakemberek eleve nem számoltak bizonyos tényezőkkel; vagy mert nem is tudhattak róluk, vagy pedig azért, mert az összefüggések csak a tragédia bekövetkezése után váltak nyilvánvalóvá. Az alábbi szerencsétlenség Lyonban történt, 1930. november 12-te virradólag. Az események ismertetését azonban két nappal korábban kell kezdeni. November 10-én a városi építésügyi hivatal munkatársa, Rémy Méjat úr az egyik meredek lyoni utcán baktatva arra lett figyelmes, hogy az úton egy kétujjnyi vastagságú erecske csordogál keresztül. A viz eredetét nem sikerült megállapítania, ezért is kezdett nyugtalankodni. Amikor másnap a felettesének jelentette a dolgot, az azonnal szakértőket küldött a helyszínre, ahol időközben már több patakocska is folydogált, és a víz elárasztotta a környékbeli házak pincéit is. Kiderült, hogy a víz arról a hegyoldalról folyik, ahol a századforduló táján vízvezeték-hálózatot építettek ki, a korábbi kutakat és forrásokat pedig befalazták. A felgyorsult ütemű építkezés azt is szükségessé tette, hogy támfalakat emeljenek az utak megerősítése céljából, s ezzel óhatatlanul beavatkoztak a föld alatti vízrendszerbe. A víz kénytelen volt más utakon a felszínre törni. Ez mindaddig nem okozott különösebb gondot, amíg a föld alatti járatokban volt elegendő hely, de 1930 novemberében nagyon sok eső esett Lyon környékén. s a víz fokozatosan átáztatta a hegyoldal talaját, a felszín alatt pedig egy kisebb víztároló alakult ki. A szakemberek felmérték a veszélyt; a főépítész utasította az ácsokat, hogy támasztó gerendákkal erősítsék meg a támfalakat. A munkálatokat azonban nem tudták időben elvégezni a sötétedés miatt, másnap viszont már nem volt értelme, mivel éjszaka bekövetkezett a tragédia. A teljesen átnedvesedett talaj elindult lefelé a hegyoldalon és lerombolta az útjába került házakat. Volt ott egy kis panzió is — a benn tartózkodók valamennyien életüket vesztették. Csak a tulajdonos fia menekült meg, aki valamilyen zajt hallott, kiment a ház elé, hogy kiderítse mi az. Eközben kedvenc cicája szinte kiszáguldott a sötét éjszakába és a fiú az állat keresésére indult. Ez lett a szerencséje, mert mialatt a macskát hajszolta az utcán a panzió és néhány további ház rombadőlt. Azonnal elkezdődtek a mentési munkálatok, s talán ezzel magyarázható, hogy a 40 halott között csak 17 volt a polgári személy, mig a többi áldozat tűzoltó, illetve rendőr volt. Ez a tény jelzi azt a zűrzavart is, ami a mentés során kialakult. Az esetet követően elindultak a találgatások, mi is okozhatta a katasztrófát valójában. Egyesek a rozsdás vízvezetékcsöveket hibáztatták, mások panamákról suttogtak, megint mások a környékbeli szénbányákat és oiajkutakat hozták összefüggésbe a történtekkel. Mindenesetre tény, hogy a vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentés a lyoni titkos irattárba került és mind a mai napig ott van.-lacza-21
