A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-03 / 31. szám

fálusi kislányok s környezete nagy megbotránkozá­sra az erényes életű Van Goghok e ülönös sarja egy utcalányt vesz íagához, s egyébként is csak a ľ.inkások, az „alsóbb néposztá­­mk" vonzzák — magára vessen hát. Igyan kinek tetszhetne egy olyan ajz mint a Sorrow (Gond), ez a uhátlan, petyhüdt mellű, csontos, isszegörnyedt női alakot ábrázoló, elkavaró rajz? Kinek tetszhetnének nyomasztóan sötét és kicsi műbe­leikben görnyedező takácsok, a nár-már naturalisztikusan „földsza­gú" realizmussal megfestett Krump­lievők, vagy az olcsó kis prostituált, aki csak egy lány a zenés kávéház­ból? Vincent szeretettől áthatott, kegyetlenül őszinte képei Theo min­den igyekezete ellenére is eladhatat­lanok, ő azonban hajthatatlan: kizá­rólag a kendőzetlen valóság, az igaz­ság feltárását tartja feladatának. Ezzel a hitvallással érkezik Párizsba 1886 márciusában. (Befejező G. KOVÁCS LÁSZLÓ Fotó: PRIKLER LÁSZLÓ rész a következő számban) Felső-csalló nimródok Őszintén bevallom mindjárt az elején, hogy félve nyúlok az itt következő témá­hoz. Le kell szögeznem a kezdet kezdetén: a természetjárók ama „békésebbik" cso­portjához tartozom, akiknek soha életé­ben nem volt vadászfegyver a kezében. Mégis, az ember génjeiben, ős-sejtjei­­ben ott van a vadász-, a ragadozó-ösztön, hiszen egykoron környezetének állatfajai, a vadak adták élelemforrásának egy ré­szét. Ékesen bizonyítják ezt Altamirától Lascaux-ig a barlangok falaira pingált cso­dálatosabbnál csodálatosabb „trófeák". Bevallom azt is, hogy imádom a nyúl­­paprikást, az őzpecsenyét, hogy a fácánle­vesről, a különféle pástétomokról és egyéb ínyencségekről ne is szóljak. Job­ban mondva csak szeretném, mert igen csak ritkán jut hozzá a közönséges halan­dó az efféle csemegékhez. Hacsak nincs egy vérbeli nimród barátja ... Erről ennyit. Gyermekkorom emlékei. A Mátyusföld ama részén nőttem fel, amely valaha a Zichy és Esterházy grófok vadászparadi­csoma volt. Tudtak vele gazdálkodni. Saj­nos az ötvenes évektől más „grófok" és hatalmasságok örökölték a vadászat ki­váltságát sokhelyütt. Azóta, hála a „gon­doskodásuknak", a hozzá nem értésük­nek, meg persze a nagyüzemi mezőgazda­ságnak, az egyes apró-, de nagyvadjaink száma is jelentősen meggyérült. Olyannyi­ra, hogy sok fajuk elejtésére teljes tilal­mat rendeltek el. Távol álljon tőlem, hogy a tisztességes vadászokat elmarasztaljam. Közöttük is vannak rendes, becsületes emberek. Úgy, akárcsak az élet más területein is. Ennek legékesebb bizonyítéka a Somorjai Honis­mereti Ház termeiben, június derekán megnyílt felső-csallóközi trófea-kiállítás. A múzeum három helyiségében a környék trófeáiból rendeztek bemutatót. Öz- és szarvasagancsok, vaddisznóagyarak és -fejek, róka- és borzgereznák szerepeltek a „teritéken". A kiállítás rendezői; nem arra törekedtek, hogy „leg"-eket mutassa­nak be, hiszen a Csallóköz eme részén (főként, amióta kiirtották az Öreg-Duna menti ártéri erdők nagy részét) nem di­csekedhetnek „kapitális" trófeákkal. Ez derült ki a megnyitó utáni beszélgetésből is, amelynek vendége Gyimesi György volt, aki a könyvei dedikálását követően szívesen válaszolt a felső-csallóközi „nim­ródok" kérdéseire. Szóba kerültek a vadá­szat helyi adottságai és lehetőségei, a jeles vadász-író elmondta: ő sem hajszolja minden áron a különleges, „világbajnok" trófeákat, hiszen nem ez a célja. Nem is lehet. Sőt. elitéli azokat a törekvéseket, amelyek segítségével zárt területen, majdnem hogy „mesterséges" körülmé­nyek között, „hormonkezeléssel" nevel­nek világbajnok-trófeának valót, hogy azt azután — „országa dicsőségére" — a ha­talom valamelyik fő képviselője elé hajt­sák „lepuffantani". Hazánkban a vadászat is jelentős áta­lakulásban van. A földtulajdon változásá­val a vadászterületek bérlete is más megvilágításba kerül. Ez azt jelenti, hogy a jövőben nem az anarchia fog uralkodni e berkekben sem, hanem éppen ellenke­zőleg, egy sokkal átgondoltabb, okosabb vadgazdálkodás várható. A vadászat to­vábbra is kiváltság, privilégium lesz, de vélhetően szolgálat is! S lesznek főhiva-Trófeák tású, tisztességes, becsületes vadászok! Azt hiszem e kiállítás kapcsán, hogy példaértékű lehet a jövőre vonatkozóan. Kövessék mindazok, akik a vadászatban nem elsősorban a szenvedélyt, a sportot tekintik fontosnak, hanem inkább a ter­mészetben eltöltött szabadidőt, ahol az ember megpihenhet, feltöltődhet testi­­leg-lelkileg, s rácsodálkozhat mindarra, ami a természetben csodálnivaló! SZAMÁK MIHÁLY A szerző felvételei 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom