A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 4. szám
(Anas platyrhynchos) Házikacsánk őse. Leggyakoribb récefajunk. Elterjedése egész Európa területére vonatkozik, még Izland szigetén is költ. Nagy alkalmazkodóképességére jellemző, hogy nemcsak a síkság madara. Egyaránt előfordul előhegyeinkben, sőt alkalmas helyeken a magas-hegyvidéken (pl. a vihorláti tengerszemnél). Az irodalomban utalás van 2000 m magasságban talált fészekre is (Alpok). Nálunk a tőkés réce leginkább folyók, víztárolók mentén, mocsarak, halastavak és más vízjárta helyek .környékén költ legszívesebben. Fészkét különböző helyekre rejti. Mind a vízparti növényzetben, mind faodvakban, botló füzeken, valamint elhagyott varjú- vagy szarkafészekben megtelepszik. Márciusban kezdi a költést, de szaporodása elhúzódhat júniusig is (főleg az adódó utóköltések révén). Fészekalja 10—12 világoszöldes tojásból áll. A tojások finom pelyhekkel bélelt fészekben nyugosznak és azokat a tojó maga 22—28 nap alatt költi ki. A fiókák amint megszáradtak rögtön elhagyják a fészket. Amennyiben varjúfészekben (néha 8—10 m magasan) látták meg a napvilágot, akkor egyszerűen kiugrálnak a fészekből. A repülés, illetve a földretottyanás a szinte légsúlyú pelyhes jószágban nem tesz kárt. Az a fáma, miszerint a tojó csőrében szállítaná le a fészkéről fiait légből kapott, emberi fantázia szüleménye. Az anyamadár fiókáit azonnal a legközelebbi vízre vezeti, ahol úszkálva kezdik kacsaéletüket. A madárvilágban kétféle ivadéknevelés létezik. A fészeklakó és fészekhagyó fiókák különböző szülői gondoskodásban részesülnek. A tőkés récére elég mostoha sors vár. A gácsér sem a költésben, sem a nevelésben nem vesz részt, így a fiókanevelés gondja teljesen az anyamadárra marad, s ő azt becsületesen el is végzi. A tőkés réce tápláléka zömében növényi eredetű. Előszeretettel fogyasztja a békalencsét, harmatfűt, hínárok zsengéjét, magvait. Állati eredetű táplálékát kacsamódra szerzi, úgymond „szürcsölgetve a vizet". Hazai vadrécéink közül a tőkés az egyedüli, amelyik aratás idején kijár a tarlóra, hogy felszedje a szerteszét elkallódott gabonát. Sterbetz István ornitológus csaknem ötszáz gyomortartalom eredményét feldolgozva így foglalja össze a tőkés réce táplálékát: gyommag — 35 %, zöld növény — 20 %, kultúrnövénymagvak — 16 %, rovar — 11 %, csiga — 6 %, lárva — 5 %, apró hal, béka, békaporonty — 5 %, rák — 1 % és férgek — 1 %. Nálunk összesen húsz vadrécefaj fordul elő. Ezeket általában az úszórécékre és a bukórécékre osztjuk. Az előbbiek a víz felszínén úszva keresik táplálékukat s ide tartoznak a tőkés récén kívül például a kendermagos réce (Anas strepera), fütyülő réce (Anas penelope), nyílfarkú réce (Anas acuta), böjti réce (Anas querquedula), csörgő réce (Anas crecca) és a kanalas réce (Spatula clypeata). A bukórécék leggyakoribbja nálunk a barátréce (Aythya faligula). Ritkaság az üstökösréce (Netta rufina). A télen előfordulók közül a Dunán, vagy nagyobb víztárolókon megemlíthetők az itt telelő fekete réce (Melanitta niger) és a füstös réce (Melanitta fusca), illetve a kerce réce (Bucephala clangula). Az utóbbi könnyen felismerhető a csőr mögötti fehér arcfoltról. Ide tartoznak még a téli Dunán közismert nagy bukó (Mergus merganser), kis bukó (Mergus albellus), valamint a ritkaságszámba menő örvös bukó (Mergus serrator). Jelenlegi vadásztörvényünk a tőkés réce, valamint a böjti és csörgőréce vadászatát augusztus 16-tól november 30-ig engedélyezi. STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Štefan Danko
