A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
Hempergős burgonya. Személyenként 3 db burgonyát héjában, sós vízben megfőzünk, majd lehámozunk. Vajban egészben átsütjük, és utána finomra vágott petrezselymes sonkában megforgatjuk. Azonnal, forrón tálaljuk. Sajtos gomba. Teflonserpenyöben — vagy nagyon kevés vajon — 15 dkg gombát félig megpárolunk. Sózzuk, meghintjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel és 1 5 dkg kockára vágott zsíros sajttal. Együtt sütjük tovább. Teával kitűnő, gyors vacsora Rántott rizs. Tizenöt dkg rizst 1/2 fej vöröshagymával, 1 csomag finomra vágott petrezselyemmel, borssal, sóval puhára párolunk. Kihűtjük, majd kevés liszttel összedolgozva, szeleteket formázunk, ezeket tojásba és zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Forró zsírban kisütjük KÉT ÖTLET HAJSZÖKÍTÉSRE • Hajmosásnál az utolsó vízbe keverjünk citromlevet, öblítsük le vele a hajat és szárítsuk meg. • Már nagyanyáink is tudták, hogy a kamilla a fejbőrre gyógyító, a hajra szőkítő hatású. Ment, mendegélt az országúton Mátyás király, amikor a szegény népnek a baját, a panaszát kereste. De csak a jó isten tudta, hogy az a gyalogos utazó Mátyás király; senki emberfia a tarisznyás, botos vándorban a hatalmas királyt meg nem ismerte volna. Igyekezett Mátyás király egyik faluból a másikba, de mire elérte azt a másik falut, ráesteledett a királyra. Ott volt a falu végén egy kovácsműhely, az előtt a mester még patkolta az utolsó lovat; megállóit Mátyás király a műhely előtt, köszönt tisztességgel, szállást kért éjszakára. A kovácsmester szívesen- befogadta a hajléktalant. Mikor osztán a műhelyt bezárta, vacsorához ült a kovácsmester a mesterné asszonnyal. A mesterné asszony megbátorította a vándort, üljön le hozzájuk, ahol ketten' esznek, a harmadik se maradhat éhen. Egyszerű lencsevacsora volt az asztalon, azt az asszony i megzsírozta avval a kevés zsírral, ami még a bödön fenekén volt. — Ha már vendég van a háznál — azt mondja a kovácsmester —, illik, hogy egy kancsó bor is legyen mellé. Eredj, asszony, a kocsmába, adjon a kocsmáros egy kancsó kadart, majd megadom az árát, mikor a többi kancsóét is megadom. Elment az asszony, azon üresen hozta vissza í kancsót. Azt izeni a kocsmáros, nincs több kancsó hitelbe, olyan sok van már a rováson. — Ejnye, csinálom a csinálóját, ilyen szégyent hoz a beste lelke a fejemre! — evvel a kovácsmester mérgesen lerántotta az ujjasát, és odahajította az aszszonynak: — Vidd el az ujjasom neki, egy kancsó bort csak megér! Az asszonynak el kellett vinni az egyetlen ujjast; meghozta a kancsó kadart. Iddogáltak hárman, míg a borban tartott, iddogáltak, danoltak, a végén úgy megkedvesedtek, a mester is, a vendég is, hogy eljárták az asszonnyal a ropogóst. Reggel elköszön a vándor, megmondja a mesternek, hogy ő maga is kovács, Budára való, most éppen a királyi palotában van munkája. Megkérte a mestert, hogy ha egyszer felmegy Budára, szóljon be a palotába, csak Mátyás kovács után tudakozódjon, ismerik ötét jól a palotaőrök. — Osztán meddig dolgozol még, öcsém, a királyi palotában? — Én — azt mondja a vándor — talán életem végéig, isten segedelmével. Elmúlt vagy három esztendő, akkor úgy fordult, hogy a kovácsmesternek fel kellett menni valamiért Budavárába. Nem felejtette el Mátyás a kovácsot, odaballagott a királyi palota kapujába, megkérdezte a strázsákat: V • — Itt van-e még Mátyás kovács, kérem? — Itt van, hogyne volna, nagyon várja kigyei medet. Mindjárt vezették is egyik grádicson fel, a másikon le, egyik aranyos szobából a másikba. Nem győzött csudálkozni a jámbor kovácsmester, hogy ilyen fényben, pompában tartanak ott egy kovácsot, aki még őnála is szegényebb. Egyszer aztán kinyílik egy szárnyas ajtó, ott ül aranyosnál aranyosabb urak közt Mátyás király, éppen ebédelnek. A kovácsmesternek azon nyomban kiesett a kezéből a kasornya, amelyikben egy mázos szilkét tartott, a szilke öszszetört a márványpádimentomon. Kérdi a király: — Mi jót hozott, mester uram? • Úgy reszketett a kovácsmester, alig tudott megszólalni: — A feleségem küldött a szilkében vajat Mátyás kovács feleségének, mert gondolta, hogy megházasodott azóta. — No, köszönjük szépen! — azt mondja Mátyás király, és bemutatta a kovácsmestert a királynénak meg az egész csillogó-villogó főuraknak. És elmesélte, hogy vendégelte meg ötét mint szegény vándorlót a kovácsmester az ő szűk asztalánál, még az egyetlen ujjasát is zálogba tette, hogy a vendéget borral megtisztelhesse. Azután meginvitálta a kovácsmestert az asztalhoz: — Foglaljon helyet, mester uram, ahun százan esznek, a százegyedik se maradhat éhen. Megetették a legfinomabb pecsenyével, megitatták a legdrágább borral a szegény falusi kovácsot, azt hitte szegény, csak álmodik, de azért nyelt, nyakait derekasan, hogy eleget élvezzen, mire felébred. Ebéd után pedig felállította Mátyás király a kovácsmestert: — Ételt, italt megadtam, mester uram, hadd adom meg az ujjast is, amit a kocsmába küldött. Evvel levetette a király a maga gyémántos dolmányát, feladta a kovácsmesterre. És rácsapott a vállára a kovácsmesternek : — Nézzétek, jó urak, milyen erős ember ez! Elbír ez még egy-két dolmányt, próbáljuk meg csak! Felkeltek az urak a király intésére, egymás után vetették le a dolmányt, annyi volt a drágakő mind a dolmányon, mint tepertő a túrós csuszán. És addig rakták a gyönyörű dolmányokat a kovácsmesterre, míg csak össze nem akart rogyni. így ment haza Budavárából a szegény kovácsmester; örök életére gazdag ember lett belőle. SZÉP ERNŐ HÉTVÉGE KI TALÁLTA FEL? Az automobilt (önmagától járó kocsi) két német mérnök, Karl Benz és Gottlieb Daimler szinte ugyanazon évben (1885) egymástól függetlenül találta fel. Benz háromkerekű jármüvei kísérletezett Mannheimben. A városka lakói ugyan megcsodálták a húsz kilométeres sebességgel „rohanó" kocsit, de nagyon idegesítette őket a hangos durrogás, a benzingőzös füstfelhő. Benz nagy bánatára, a feleségén kívül senki sem akarta kipróbálni és megvásárolni. E jármű még a régi kerékpárok mintájára készült, drótküllös, tömörgumis kerekei voltak. Lámpája nem volt, mert csak nappal használták. Daimler négykerekű robbanómotoros járművének a hintó volt a példaképe. Alakja és kerekei is ehhez hasonlítottak. Faküllő és vasabroncs tartotta össze. Egylóerős motor hajtotta és ha semmi nem jött közbe, ez is elérte az óránkénti húsz kilométeres sebességet. A cannstadti polgárok kérésére meg is tiltották a lármás kísérleteket és a helyi sajtó nagyon elítélően nyilatkozott e furcsa önjáró kocsiról. Benzet legalább megtűrték városában, de Daimlernek Franciaországban kellett pártolókat keresnie. Egyezségre lépett Armond Peugeot kerékpár- és gépkocsi üzem tulajdonosával és az 1889. évi párizsi világkiállításon nagy sikerrel mutatták be az első Peugeot autót, amelyet Daimler-motor hajtott. Öt évvel később a világ első autóversenyén a csapatversenyt szintén Peugeot autóval nyerték meg, amely már az óránkénti 40 km-es sebességet is elérte. Benz nem maradt meg a háromkerekű masinánál, hamarosan korszerű üzemet rendezett be. Az autók a múlt század végére már az érdeklődés központjába kerültek. Egymásután alakultak az alig tucatnyi munkást, technikust foglalkoztató autógyárak. És a nagy versengésből csak a legjobbak maradtak meg. Ma már a kisiskolások is kapásból felsorolnak egy tucatnyi autómárkát: Škoda, Opel, Fiat, Ford, Lada, Renault, Mercedes, Jaguar, stb. A tervezők nemcsak az ízléses külsőre, hanem a gépkocsi belső biztonságára is törekednek. Az a legfőbb cél, hogy ne szenynyezze nagyon a levegőt, az üzemanyagot pedig gazdaságosan használja fel. Számítógépek segítik a mérnököket a kor követelményeinek megfelelő és lehetőleg olcsó autó sorozatgyártásában.-d. 21
