A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 3. szám

Magyar égtájak Bodor Páľ Qzdmobmjätet' (VAN-E BOLDOG IRO?) Elkötelezettség nélküli irodalom épp úgy nincsen, mint ahogyan irodalom nélküli irodalom sin­csen. El nem kötelezett író épp úgy nincsen, mint ahogyan vélemény nélküli Író sincsen. Az iró a véleményével kez­dődik. Mondhatnám igy is: az iró éppen abban különbözik a többi embertől, hogy véleményét föltétlenül a nagy nyil­vánosság tudomására akarja hozni, és azt hiszi, ezt meggyőzően teszi. .. Akik tagadják, hogy az irodalom: elsősorban vélemény — azok azt állítják, hogy a valóság tárgyilagosan, szenvtelenül is leírható, még személytelenül is. Aho­gyan egy fényképezőgép ábrázolja. Tévedés. Nincsen a világon tárgyilagos fényké­pezőgép. Még fényképezőgép sem! Sőt: személytelen fényképezőgép sin­csen. A fényképezőgépet valaki elhe­lyezte. Valaki beállította. Beállította a szöget, ahonnan nézze a világot. Mert egészen más mutatható meg a világról a repülőgép farka alól, a földszintes ház muskátlis cserepei közül, az utcán, szemközt az újságárussal, a műtőben, amikor szívet műtenek, a kertészetben és bárhol másutt. Más látszik, ha a fényképezőgép a földön fekve rögzíti a képeket, és más három méter magas­ból; lehet fényképezni szünet nélkül, éjjel-nappal ugyanannak a sivatagnak egyetlen pontját — avagy egy csecse­mő arcát. Szilágyi Domokos* Még az az író is állást foglal az ábrázolt valóság dolgaiban, aki szeret­ne nem állást foglalni. Persze: én a tudatosság rangjára emelt elkötelezettség hive vagyok. A magát világnézetében is művelö-csi­­szoló, a valóságot a társadalomtudo­mányok és természettudományok se­gítségével egyre mélyebben vizsgáló írói attitűd híve vagyok. Hiszek abban, hogy az írónak tudnia kell megkülön­böztetni a lényegest a lényegtelentől. És ha úgy érzi, hogy a világon a legfon­tosabb : jobbá, erkölcsösebbé, önzetle­nebbé, szorgalmasabbá, műveltebbé tenni az embert — akkor azt is fölméri, hogy ezt a feladatot egymaga nem végezheti el. És ezért megszületik ben­ne a vágy: másokat is megnyerni az ügynek. Összefogni még tíz, még száz, még ezer íróval, összefogni a zenészek­kel meg a képzőművészekkel, bevonni a színészeket és a rendezőket, összees­küdni a tanítókkal és a tanárokkal, munkásokkal és földművesekkel, össze­fogni mindenkivel, aki ezt a célt szolgál­hatja. Boldog az az író, aki egy egész társa­dalommal foghat össze, hogy az em­bert jobbá, önzetlenebbé, szorgalma­sabbá, műveltebbé tegye. Elkötelezett­ségének ez az értelme. (1978) (MEGHATÁROZÁS) — Mi az anyanyelv, gyerekek? — próbálja tisztázni a tanító-, nő a második cé-ben. Az anyátlan árva Piriké jelentkezik: — Anyanyelv az, amivel az édes­anyákra emlékezünk, akkor is, ha már nincsen. (1980) Ne hidd, hogy írásaiddal megváltoz­tatod a világot. Vagy az embereket. Elegendő, ha észrevéteted az embe­rekkel, hogy a világot meg kell változ­tatni. Meg kell. Vagy legalábbis — kellene ... A. D. nagy festő volt. Rengeteget dolgozott pénzért, hogy olykor ingyen is festhessen. Te rengeteget dolgozol ingyen, hogy olykor pénzt is kereshess. Óvakodj a lusta emberektől. Ők buk­tattak meg minden forradalmat. Ha az írásból csak az maradna meg, amit elolvasnak belőle! Elképzelek egy könyvet, folyóiratot, lapot, amelynek el nem olvasott részei lassan kifehérednek: eltűnnek a betűk. * 1984-ben hagyta el Romániát Balázs F. Attila* Círcmdeckn/nh £>e Profund is ISriríi f\ /a Ha Is a rmom a7 ólot örriönoi órnwoi Körülvettek engem az élet ördögei, árnyai, hús-vér árnyak, közöttük csak pokolra szállani lehet. Megszokható. Hisz évezrede megunt következetességgel ott az igazi circumdederunt. Vettenek körül engem rózsák, liliomok, talajuk televény lélek, talajuk lelki homok, terméketlen poézis és meddőség, buja. És itt csukódik be a költészet kapuja. Körülvettenek engem — körül hogy vettenek! Hogy iszonyú pofájuk csupa egy rettenet, hogy csupa borzalom, megkísértés, tömény kárhozat — Isten, Isten! erre ítéltettem én ? ŕ Körülvettenek engem a világ dolgai, és nincs erő közülük kiszabadítani. Talán nem is akarnám. Tán így rendjénva/ó. Halál elől ne meneküljön, azki meghaló. A mélységekből kiáltok, uram, hű ebem: nyald sebem, halld hangomat. Mozgásformám a zuhanás. Mi lesz ha elérem a szakadék mélyét ? Biztonsága az elesettnek az elesettség: míg a rögöket nyalja, el nem botolhat — Boldogtalansággal nem sújthatsz boldogtalant. A nincstelentől ne kérd amije nincs — Hints vigaszt virrasztó telkemre az őrség óráin, míg fel nem virrad, egy zuhanásnyival a hajnal alatt sajgó sebekkel a semmi fölött — * Csíkszeredában élő költő ' Öngyilkos lett 1976-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom