A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-22 / 25. szám
zett be egy új magyar bemutatót a Játékszínben, melynek valamiféle szlovák vonatkozása is van. — „Az ismeretlen katona” című Kárpáti Péter darabról van szó, melynek egyik jelenete a szlovákiai Púchovban játszódik. Van benne egy tizenöt perces időtartam, mely alatt a magyar színészek folyamatosan csak szlovákul beszélnek. — Bizonyára figyelemmel kíséri a határon Miéi! hu«'oTOS \á\ofc — A csehszlovákiai magyarság Ónt elsősorban kabaréműsorokból ismeri. Foglalkozása humorista ? — Színházi szakember vagyok, nem humorista. Ha még a kabaré műfajában publicistát említ, ezt szívesebben elfogadom. A humorizálás számomra nem elsőrendű, vagyis nem én vagyok humoros, hanem a világ, amit kommentálok. — Két héten át szerepelt magyarlakta vidékeink színházaiban, művelődési központjaiban. Milyen fellépni más ország magyarjai előtt? — Hatásfokában, technikájában nincs különbség, teljesen úgy éreztem, mintha otthon léptem volna színpadra. Van különbség bizonyos mondatok, gondolatsorok reagálásában, s ezt főleg Kelet-Szlovákiában éreztem. Egy-egy élesebb gondolatvezetés nagyobb csendet szült, aminek én nagyon örültem, de azt is jelenti, hogy közösségi élményként ez helyenként ijedelmet is okozott. — Politikai témára gondol? — Politikaira elsősorban, de ez itt lényegesen komplikáltabb, hiszen egy kisebbségről van szó, mely bár etnikailag a magyarsághoz tartozik, mégis más rendszerben gondolkodnak az emberek. — Bizonyára hallott néhány nálunk szervezett, bár méreteiben nem jelentős szélsőséges, nacionalista megnyilvánulásokról. Nem voltak félelmei, amikor átlépte a határokat? — Hallottam, de nem tapasztaltam ilyen megnyilvánulásokat. Hogy félek-e? Romániába mehettem volna a Rádiókabarévpl, meg külön is fellépni, de nem mentem. Egyrészt mert féltem, s addig, mig nem tisztázódott a helyzet, nem az én dolgom kellemetlenségetek okozni az ottülöknek. Hogy itt hogyan lehet beszélni, ezt azok tudják, akik itt élnek, én legföljebb csak provokálhatok, ami nem lenne célszerű. Azt hiszem, hogy talán itt majd könnyebben szót ért a sok nemzetiség, s én elsősorban a csehekben bízom, akik egy igen magas kultúrájú európai nemzet, amit a huszadik század folyamán is sokszor bizonyítottak. Mind a Masaryk-féle demokráciával, mind a második világháborúban való helytállásukkal, mind a hatvannyolcas humanista rezignációval. Itt nem akasztottak fákra embereket, s nem folyt vér oktalanul; úgy gondolom, ez a fajta mérce tovább tartja ezt az országot, melyet ebben a pillanatban még Csehszlovákiának hívnak. — Ön az elmúlt években folyamatosan rendezett különféle színházakban, nemrég fejetúli drámairodalmat, hogyan értékelné Václav Havelnak a Magyar Televízióban is bemutatott művét? — Az alapelvem, hogy nem lehet kritikai módon ábrázolni pusztán embereket; én is írtam már darabot, s akiket „elrajzoltam", azokat is megpróbáltam szeretni. Ha rendezek, a legszörnyübb alakot is próbálom megérteni és szeretni. Havel ezt a szörnyű sörmestert, a rendszer kreatúráját is megszeretteti velem, s ezáltal elemeli a haragtól. Nem rá leszek haragos, hanem arra a fából-vaskarika közegre, amit negyven évig szocializmusnak hívtak. Engem lenyűgözött mind Vajda, mind Máté alakítása, azt hiszem ez a Magyar Televízió egyik csúcsteljesítménye. — Akkor Ön Havelt jó drámaírónak tartja, jobb ebben a „szerepben ", mint a köztársasági elnöki poszton ? — Biztos vagyok abban, hogy drámaírónak jobb, mint köztársasági elnöknek, de ez nem zárja ki. hogy ebben a pillanatban a környező országokban ö a legjobb köztársasági elnök. A viszonyítás most nagyon szubjektív, de ha azt mondom, hogy van egy olyan köztársasági elnök Európában, akinek van humora, s mást nem mondtam, akkor is már jól járt vele ez az ország. — Lát-e valamilyen lehetőségeket a két országban tevékenykedő színházi szakemberek együttműködésére ? — Azt tudom, hogy Beke Sándor Komáromban igazgató lett. Megmondom öszín■BMBMBBBMMMHHBMHMMHHn A humanista tanár (90 ÉVE SZÜLETETT KRAMMER JENŐ) Az 1927/28-as tanévben az érsekújvári gimnázium tanári kara egy izig-vérig tanáremberrel, a francia nyelv oktatójával, Krammer Jenő személyével gyarapodott, aki rövid megszakítással — csaknem húsz éven át — egészen 1946-ig tevékenykedett Érsekújvárott. Pedagógiai munkásságának legszebb korszaka fűződik ehhez a dicső múltú városhoz, hiszen olyan kiváló egyéniségeket tarisznyázott fel egy életre szóló szellemi és erkölcsi útravalóval, mint Dobossy László és Imre, Jócsik Lajos, Horváth Ferenc, Balázs András, akik a Sarló-mozgalomban igen jelentős szerepet töltöttek be. A pedagógus az emberi lelkek mérnöke — s ha valakire illik ez a megállapítás, akkor rá, Krammer Jenőre, a pedagógusra, a lélekbúvárra aztán igazán, hiszen egész életében emberségre, önismeretre, helytállásra nevelt. Nem volt ellensége senkinek és semminek, csupán a semmitmondó üres és nagyképü beszédnek. Hadd idézzek tőle néhány gondolatot, ami talán a leginkább tükrözi magatartását, humanista voltát, emberi helytállását mind Érsekújváron, mind később Budapesten. „Az igazságosság törvénye, az erkölcsiség törvénye az a törvény, amely azt akarja, hogy tisztelve és becsülve veszélytelenül mindenki megállhasson a másik ember mellett, hogy magasabb szintű emberi élete lehessen, megszervezhesse embertársainak szeretetét és csodálatát, hogy úgy óvják, mint valami kincset, mert hiszen minden ember az összes többi számára kincs, ez a törvény mindenütt ott van, ahol emberek mellett élnek, és megmutatkozik, ha emberek emberekre hatnak." Egy törvény, egy eszme annyit ér, amennyi abból átkerül az életbe és megvalósul. Krammer Jenő fő érdeme és nagyszerűsége éppen a megvalósítás művészetében rejlett, azért volt oly nagy hatással tanítványaira és általában mindenkire, akivel kapcsolatba került, mert a legkritikusabb helyzetekben is egyszerűen és természetesen, emberhez méltón hű tudott maradni az egyéniségét alapvetően meghatározó szellemi és erkölcsi magatartásához. Pedig ö maga oly korban élt, amikor nem volt könnyű tisztának, emberséges embernek maradni. Mindannak, ami Érsekújvár önképzőkörében, cserkészcsapatában, népszerű óráin, majd később a prágai Szent György Korben és a Sarlóban folyt, Krammer Jenő volt az elindítója, az éltető eleme. Puszta létével, egyéniségének varázsával tanítványait cselekvésre serkentette, igazi, megalkuvást nem tűrő emberi magatartásra. A második világháború éveiben Szegeden találjuk, az ottani egyetem gyakorló gimnáziumának vezető tanáraként. 1950-ben Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján a német tanszék vezetője, majd a budapesti ELTE idegen nyelvi lektorátusán 1959-ig a német tanszék tanára, később vezetője. Hetvenéves korában hivatalosan nyugdíjba ment, š haláláig Budapesten élt. Most, amikor az 1990. június 14-én Kismartonban született Krammer Jenő születésének 90. évfordulójára emlékezünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, milyen lé nyeges útravalót hagyott számunkra és a tén, hogy az elmúlt évek legnagyobb élménye számomra egy véletlenszerű színházlátogatás Prágában a Vinohradyban, ahol a Mester és Margarita cimü-darabot tekintettem meg a feleségemmel. Ennyi jó színész, j ilyen jó rendező! Fantasztikus előadás volt! Korszerű is volt, szellemes is volt, komédiások is voltak, ízléstelenség nem volt — ha egy ilyen színházban dolgozhatnék, az nagy boldogság lenne számomra. Egy másik társadalomnak, egy másfajta etnikumnak a gondolkodásával megmérkőzni nagyon érdekes, feltéve, ha én a saját gondolkodásomat nem akarom ráerőltetni erre a közösségre. Biztos vagyok benne, hogy minden magyar színész boldogan megy vendégjátszani, minden magyar rendező megtiszteltetésnek érzi, ha meghívják akár a magyarlakta, akár a szlováklakta terület valamelyik színházába, s gondolom a csehszlovák művészek is nagyon szívesen dolgoznának külföldön. — Mennyire ismeri, és hogyan tekint a két területi színtársulatunk munkájára ? % — Amennyit ismerek, azt a régmúltból, mert a Bekével együtt jártam főiskolára. Eleddig ez a két területi színház azt hiszem nagyon szegényes és kényszerű körülmények között dolgozott, sem a tárgyi, sem a személyi feltételei professzionális működéséhez nem voltak adottak. Most, hogy Komáromban a társulat végre megkapta a színházat, talán könnyebb lesz. Ha oda közönség gyűlik, majdnem azt mondhatnám, hogy az egyik legszebb magyar színház. — Volna valamilyen személyes üzenete a szlovákiai magyar színházlátogatókhoz? — Nemcsak a színházlátogatókhoz, hanem általában. Komáromba utaztam Dunaszerdahelyről autóbusszal, s fel akart szállni S egy magyar nemzetiségű holtrészeg fiatalember. A buszban szlovákok, magyarok egyaránt voltak, s a magyar sofőr nem engedte fel a magyar részeget. Magamban azt mondtam, hogy ez helyes. A magyar sofőr megvédte a magyar részegtől a soknemzetiségű utasokat, s ezt azért helyeslem, mert erről a kérdésről csak akkor lehet beszélni, ha egyszerre mindenki józan. Beszélgetett: KOLLER SÁNDOR (A szerző felvétele) felnövekvő nemzedékre, amiért csak neki lehetünk hálósak: ez a teljes emberség igénye, a másokért élés eszméje, a hit, a szeretet, az élet tisztelete. Hogy ö mindennek élő, kiapadhatatlan forrása volt, igazolásul álljon itt tanítómesterének, Romain Rollandnak a megállapítása, amelyet egykor az író, a levélben hozzá forduló, akkor még fiatal érsekújvári tanárnak irt válaszként: „Szeretem levelét és magát is megszerettette levele révén. Bátornak és egyszerűnek látom, aki a nehéz munkájában nyíltan néz szembe a világgal, nem hazudja másnak, mint amilyen, a jövőt úgy fogadja, ahogyan jön, s egyenesen megy az útján, nem hajtja meg fejét és nem veszti el mosolyát. Jöjjön aminek jönnie kell! Teszem, amit tennem kell.. Napjainkban, amikor egy modern és egységes európai viszonylatban kezdünk gondolkodni, különös aktualitással bír az Európában gondolkodó, Európához viszonyuló KrSmmer Jenőre való emlékezés, akit az egykori tanítvány Drien Károly „européer humanistának" nevez, s akinek magas fokú kulturáltsága, következetes humanizmusa döntő hatással volt és van mindnyájunkra, akik a szép, a kultúra, a vox humána hirdetőivé váltunk. STRBA SÁNDOR «
